Régen az volt a plasztika lényege, hogy valaki más legyél, most már az, hogy a legjobbat hozd ki vele

„Ti olyan fiatalok vagytok, annyi mindent lehetne még rajtatok építeni” – mondja egy orvos a kollégámnak és nekem, miközben az arcomat nézi. Pikk-pakk végig is sorolja a megoldásokat: a tartásomtól az arcom izmaiig halad, „itt, meg itt” – mutatja, hol kéne pár beavatkozás ahhoz, hogy az arcom fiatalabbnak tűnjön. Ezt persze én nem akarom, így is zavar, hogy még mindig elkérik a személyimet a trafikban, hiába születtem az előző évszázadban. Mögöttem viszont eközben kisebb sor alakul ki, láthatóan másokat nálam sokkal jobban érdekel, mitől lehetne az arcuk – mint ahogy az előttem álló kiállító fogalmaz – olyan, „akár gyerekkorunkban”.

Hétvégén rendezték meg az ötödik „plasztikai esztétikai expót” a Hungexpón, ahol a résztvevők a kiállítók kezeléseit próbálhatták ki, illetve rövid előadásokon tehettek fel kérdést szakembereknek. A főként női látogatókból álló eseményen a szőreltávolítástól az alakformázásig mindenféle gépet bemutattak, de aki akarta, szilikonmelleket is fogdoshatott, hogy eldöntse, van-e rájuk szüksége.

Gímszarvasőssejtek, neuronbombázások, tűmentes fiatalítás: a kiállítás fő üzenete érezhetően az volt, hogy nem kell tartania annak sem a plasztikai sebészettől, aki nem akar kés alá feküdni. Az ipar megoldja, hogy ne kelljen műtét egy-egy szépészeti beavatkozáshoz.

Fiatal legyen, ne mű

„Ti is a plasztikai kiállításra jöttetek?” – szólít meg minket már a Hungexpo parkolójában egy nő. Judittal aztán hosszasan beszélgetünk, mint mondja, ő azért is jött el, mert azt érzi, „egy szépészeti beavatkozáshoz nagyobb bizalom kell az orvos felé, mint egy másfajta műtéthez”. Aztán hozzáteszi, persze szerinte „a magyar egészségügybe sem akarnak sokan bemenni”, ő inkább úgy érti, hogy „sztároknál is látunk félresikerült műtéteket, pedig nekik rengeteg pénzük van. Ha nekik sikerül elrontani, félő, hogy mit kaphat az átlagember”.

Judit a résztvevők azon csoportjának tagja, akik „szikét nem akarnak”, de érdekli őket, hogy „mik az új hullámok, amikhez nem feltétlen kell vágni, mert az félelmetes”. Szerinte kap is majd megoldást erre a kérdésre az expón most, hogy „az új trend a fiatalos kinézet lett. Az emberek tovább élnek, tovább is kell jól kinézniük”. Hozzáteszi, az új vonal része az is, hogy „bár vannak, akik átesnek a ló másik oldalára, most már a cél a frissesség, nem pedig az izzadságszagú fiatalság”. Ekkor még nem is tudjuk, Judit mennyire jól összefoglalja egy mondatban azt, amiről a nap hátralévő része szól majd az expón.

„A plasztikánál, lássunk be, elértek egy határt. Az innovációké most a terep” – mondja szinte a parkolós beszélgetésünket folytatva Hédi, aki arcfiatalítás vonalon vesz részt kiállítóként az expón. Az általuk bemutatott technológia sebészeti beavatkozás nélkül alakítja az arcot, az idegsejteknek küld elektromos jeleket, hogy így befolyásolja az arcizmok működését. Hédi úgy látja, „szívesebben mennek az emberek olyan beavatkozásra, ami tűmentes”, ugyanakkor azt is érzi, hogy az innovatív technológiákat még sokan nem ismerik: az ő vendégkörük is úgy bővült, hogy „szájról szájra terjedt azok között, akiknek bevált”.

„Meg lehet találni azt a határt, ahol a legjobbat hozod ki magadból, de nem tűnsz műnek. Az emberek már 1920-ban is szerettek volna jól kinézni, csak lehetőségük nem volt rá.”

– fogalmaz Hédi, aki szerint a kiállítás azért is jó, mert itt az emberek az innovatív technológiákat is megismerhetik. „Ez egy általános trend, hogy ne legyünk ráncosak” – foglalja össze, majd hozzáteszi: ő úgy látja, a társadalom is nyitottabbá válik erre, az innovatív technológiák pedig egyre inkább jó kiegészítői a klasszikus, sebészeti beavatkozásoknak is.

„A múltban azt hitted, hogy a szépséghez valaki mássá kell válnod. Most egyszerűen csak a legjobb önmagad akarsz lenni. Ez az, ami változik” – magyarázza egy másik standnál Eugenie. Mint mondja, az innováció arról is szól, hogy az eddig használt anyagokat olyanokra cseréljék ki, amiket a test is termel, „így a szervezetünknek is ismerős”. Az ő cége ilyen kiegészítőket gyárt plasztikai sebészeknek, de hangsúlyozza, náluk a fókusz az esztétikán van, nem például a balesetek utáni rekonstrukción.

Előbbiről viszont úgy látja, „az egész világ egyre nyitottabb lesz rá, és a beavatkozások is egyre nagyobb számban elérhetőek. Húsz évvel ezelőtt nem beszéltünk volna például hüvelyfiatalításról, nem is gondoltunk volna rá. Most pedig már foglalkozunk vele, mert az embereknek szükségük van rá”. Hozzáteszi, változott az is, hogy „míg régen a nagymamád biztos elutasította volna még a témát is, ma már vannak nagymamák, akik beleállnak egy ilyen beavatkozásba”.

OKJ-sok, kuruzslók

„Ha elmegyek egy edzőterembe, és kövér az edző, akkor nekem ne adjon tanácsokat. A megbízhatóság nagyon fontos” – kapom el az egyik előadó mondatát a konferenciatermekben járkálva. A résztvevők húszperces blokkokban hallgathatnak előadásokat, a végén kérdezhetnek is, ezekből pedig kirajzolódik, mik a fő aggodalmai a plasztikázni vágyó átlagembereknek. Mennyire fog fájni közben? Mennyire fog fájni utána? Hogyan válasszak jó orvost?

„Az első műtétem előtt egy évig csak a megfelelő orvost kerestem. Nyilván nem az utcáról esel be egy ilyen beavatkozásra” – meséli Zsuzsa, aki már több kisebb-nagyobb beavatkozáson átesett, most pedig anyukájával jött el megnézni, milyen lehetőségek vannak az expón. Ő tíz éve plasztikáztatja magát, és úgy látja, ennyi idő alatt több orvos és több lehetőség lett az országban, ezzel együtt viszont az illegális biznisz is felfutott. „Vannak olyanok, akik orvosi beavatkozást végeznek diploma nélkül, OKJ-s képzéssel, sokan attól sem riadnak vissza, hogy orvosnak nevezzék magukat” – fogalmaz. Szerinte erre a problémára is jó egy ilyen kiállítás, mint amire most eljöttek.

„De az egész képzés is arról szól, hogy ha rossz helyre szúrják a tűt, akkor a fél arcod oda. A testedről van szó, a biztonság fontos.”

Szerinte aki a plasztikai műtétet kritizálja, az általában azért teszi „mert ő is szeretne, csak nincs pénze rá, vagy gyáva ahhoz, hogy kés alá feküdjön”. Belátja viszont, hogy „látod, itt is van, aki túltolta. Szerintem az a jó, hogy ha látod valakin, hogy jól néz ki, de ha az utcán látod, elsőre meg nem mondanád, hogy az plasztika miatt van.”

Zsuzsának ebben láthatóan mások szerint is igaza van: az expo alatt hamar az jön le másokkal beszélgetve is, hogy alapvetően azt érzik, azok miatt vannak erős sztereotípiák a plasztikával szemben, akik „versenyt űznek a természetellenességből, pedig az őszintétlen embert senki nem szereti”. Bár van olyan is, aki hozzáteszi: „velük sem az a baj, hogy plasztikázva van, hanem az, hogy úgy lök fel itt is, mintha más nem lenne rajta kívül a teremben”.

A török út és a kisajak

Amikor a beszélgetés után megyek egy újabb kört a mindenféle rezgő-mozgó, világító gépek között, egy társaságba botlok. Érezhetően az előadások hatására azon vitatkoznak, hogy azért mégis megérheti-e az illegális beavatkozás, vagy talán tényleg túl kockázatos. „De lehet, hogy az se olyan rossz” – hangzik még el a gondolat, mielőtt elsétálnék. Közben mellettük egy másik nő épp arról beszél, hogy „persze, de hát hogy ellenőrizzem le, minden klinika azt írja magáról, hogy ők a legjobbak. Ki írná mégis ki az oldalára, hogy mi elrontjuk?”.

Tőlük pár lépésre van egy stand, ahol azt mutatják éppen be, milyen szereket lehet előállítani gímszarvasőssejtekből (mint megtudom, azért a gímszarvas, mert ott a legkisebb a betegség átadásának kockázata állatról emberre): itt beszélgetünk Katharinéval, egy bőrgyógyásszal, aki szerint „a beavatkozás orvosi kézbe való, más nem tud gyógyszert felírni, nem ismeri úgy az anatómiát”. Mint mondja, ha olyan oldalt talál az ember, ahol csak online lehet foglalni, nincs telefonszám, mindemellett pedig a magyarországi orvosadatbázisban sem találja meg az orvos nevét, akkor célszerű gyanakodnia.

Megállok aztán egy másik standnál is, ahol egy plakát jelzi, hogy „üdvözöl Isztambul”. A stand mögött Dorina áll, aki férjével másfél éve nyitott egy céget arra, hogy magyarokat kössön össze törökországi plasztikai klinikákkal. Ő úgy látja, a török plasztikázás két éve lett hatalmas trend, amit rengetegen akartak elvégezni magukon, csak azt nem tudták, hova menjenek.

„Érkeztek hozzánk is olyan ügyfelek, akiknek itthon elrontották mondjuk az orrát. Az orr maga szép lett, de nem fül-orr-gégész végezte, így arra nem gondolt, hogy nem ártana, ha utána levegőt is tudna venni rajta az illető”

– meséli Dorina, milyen mellényúlásokkal találkoztak Magyarországon. Szerinte egy hozzájuk hasonló közvetítőcég azért is fontos, mert egy külföldi orvost még egy itthoninál is nehezebb leellenőriznie az átlagembernek. Szerinte egy jó klinika nem alkalmazkodik a trendekhez sem, hiszen „vannak elrugaszkodott kívánságok, de ha egy jó orvos tudja, hogy az egészségtelen, természetellenes, akkor inkább elutasítja a kérést”. Úgy látják, él még az a sztereotípia, hogy „aki meg van műtve, az plasztik”, de most már egyre több ügyfél érkezik hozzájuk is, férfiak és nők, akik többek között hajbeültetést, fogászati kezelést szeretnének.

Azt már egy előadáson tudjuk meg, hogy itthon a „két legnépszerűbb ambuláns műtét a szemhéjplasztika, amiről mindenki beszél, és az intimplasztika, amiről senki sem”. Kocsis Andrea plasztikai sebész szerint utóbbira általában egyedül érkeznek az emberek, mert nem akarják elmondani a hozzátartozóiknak sem, hogy hova mennek. Mint mondja, az intimplasztikára részben azok jönnek, akiknek egészségügyi problémáik vannak az aszimmetrikus nemi szervük miatt, részben pedig azok, akik azt mondják, hogy „doktornő, ezt a tűpárnát innen tüntessük már el”.

Az egyik legkeresettebb plasztikai műtétről szóló előadás aztán akkora siker lesz, hogy kifelé több résztvevő is arról beszél, milyen fiatalon lehet érdemes belevágni, és megéri-e a többnapos lábadozást az, hogy szimmetrikus legyen az ember kisajka. De a plasztikai sebészet lényegét az az előadásról kifelé tartó nő összegzi végül a legjobban, aki szerint „mindenki tökéletesen akar kinézni. Csak hát van, akinek sikerül, van, akinek nem”.