Egy ilyen esetről, mint a csepeli gyerekek elleni erőszakkísérlet, mindenképp érdemes beszélgetni a gyerekekkel

Egy órán belül két kislányt is megpróbált megerőszakolni egy 33 éves férfi Csepelen hétfőn délután. Bár a gyerekek nem sérültek meg és a rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, az egyik kislányt valószínűleg csak a saját és a bátyja lélekjelenléte mentette meg. Hogyan beszéljünk a gyerekekkel a rájuk leselkedő veszélyről vagy akár erről a konkrét esetről? Felkészíthetjük-e őket egy ilyen vagy hasonló helyzetre és egyáltalán, mikor engedhetjük el önállóan a gyerekeket? Gyermekpszichológussal és gyermekönvédelmi szakemberrel beszélgettünk.

„Mondtam neki, hogy ne féljen, mert itt vagyok. Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt... De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz” – nyilatkozta az egyik megtámadott kislány 13 éves bátyja később. A két gyerek együtt tartott hazafelé, amikor a fiú kicsit lemaradt, és látta, ahogy a kislányt egy idegen férfi követi az épületbe. Mire a fiú odaért, a férfi már a liftben volt a kislánnyal együtt, és az összes gombot megnyomta annak érdekében, hogy a lift beragadjon. Az ajtó bezáródott, a fiú csak azt hallotta, ahogy a testvére hangosan felsikolt és segítségért kiabál. Amikor a lift ajtaját végre sikerült kinyitni, a férfi elmenekült. A rendőrséget a szomszédok riasztották.

Természetes, hogy egy ilyen eset után a szülők megijednek és a gyerek minden lépését ellenőrizni akarják. De akkor jobb, ha a gyerek is tud az aggodalom okairól, vagy így csak folyamatos rettegést nevelünk belé?

A gyerek is érzékeli a pánikot

„Amikor a környezetünkben ilyen eset történik, akkor arról fontos beszélni a gyerekünkkel, nyilván az ő szintjén, az ő értelmi képességeinek megfelelően” – mondja Peer Krisztina gyermekpszichológus, a Telex szakértője. „Meg kell vele beszélni, hogy mi történt, megint csak olyan részletességig, amennyire az életkora és az érettsége engedi, és azt mindenképp érdemes hangsúlyoznunk, hogy rengeteg dolog nem ismert az esettel kapcsolatban, néhány körülményt, részletet csak feltételezhetünk.”

A szakértő szerint mindez azért is fontos, mert ha a gyerek tőlünk nem is értesül egy ilyen eseményről, akkor is érzékelheti a pánikot, de azt is megtudhatja az osztálytársaitól vagy a barátaitól, hogy mi történt. Ráadásul ahogy minket, a gyerekeket is minden irányból körbeveszi a média, a gyerek is hallja a háttérben a híradót – lelőtték, felrobbant, kigyulladt –, ők is ebben élnek. Ami nemcsak a konkrét eset miatt érdekes, hanem azért is, mert folyamatos a zaj, bizonyos szempontból immunitást – és akár óvatlanságot is – okoz. „Persze, ha a szülő csak az ilyen hírekről beszélget a gyerekkel, akkor az nagyon megterhelő a kicsiknek érzelmileg. Érdemes a gyerekkel általában véve is beszélgetni arról, hogy mi történik a világban, mi és hogyan jelenik meg a hírekben, nagyon fontos őket médiatudatosságra nevelni, mert gyakran félünk beszélni dolgokról, miközben rájuk zúdítunk olyan információkat, amik iszonyatosan megterhelik őket” – teszi hozzá a szakértő.

Peer Krisztina szerint az sem mindegy, hogy a szülő hogyan beszéli meg mindezt a gyerekével, hiszen a szülő is tudja a gyerek szorongását fokozni. „De ha a szülő nagyon beszorong, akkor azt is mondhatja, hogy

»figyelj, én most pár napig szeretnélek még téged kísérni, mert most egy kicsit aggódom emiatt, ezen a héten még velem közlekedsz, és jövő héten majd már megint egyedül«.

Nem kell leplezni sem teljesen azt, ha mi aggódunk, és lehet, hogy ez egyébként teljesen reális is. A lényeg, hogy mindenképpen kell az esetről beszélni, és átbeszélni azt, hogy mik a szabályok, mikor hova mehet egyedül a gyerek, mi a teendő, ha leszólítja egy idegen.”

Az önvédelmi tudás legyen alapvető

Kovács Ildikó önvédelmi oktató is úgy fogalmaz: annak a tudatosítását, hogy a gyerekeknek is sokkal figyelmesebbnek kell lenniük az utcán, már egész kicsi korban érdemes elkezdeni. A szakember szerint a gyerekek esetében is az első lépés a megelőzés: járjanak körültekintően, és ha lehet, soha ne egyedül, hanem párban vagy csapatban mászkáljanak, osztálytársakkal, a testvérükkel. Az önállóan közlekedő gyerekeket pedig kérjék meg a szülők, hogy mindig adjanak visszajelzést arról, mikor indultak el az iskolából, és mikor értek haza.

Mit tehet a gyerek, ha támadás éri?

• Támadás esetén legyen minél inkább aktív: üssön, csípjen, harapjon, rúgjon – amire éppen lehetősége van. Ezzel sérülést okozhat a támadónak, amivel megtörheti a szándékát, megfékezheti a további erőszakoskodását.
• Bátran hallgasson a megérzéseire. Ha például a liftre várva egy számára nem szimpatikus ember áll mellette, akitől rossz, furcsa érzése lesz, egyszerűen ne szálljon be vele. Kisebb gyerekeknek akár azt is megtaníthatjuk, hogy idegenekkel, vagy olyan felnőttel, akit látásból akár még ismernek is, ne szálljanak be a liftbe. Vagy ha lehet, egyáltalán ne használják a liftet, lépcsőzzenek inkább.
• Nagyon fontos az is, hogy a megtámadott gyerek folyamatosan kiabáljon – a liftben még a vészcsengőt is próbálja megnyomni. Ennek hatására érkezhet ugyanis a segítség.

De akármennyire is felkészítünk egy gyereket a veszélyekre „elméletben”, igazán hatékonyan csak az önvédelmi technikák elsajátításával léphet fel egy esetleges támadó ellen. Kovács Ildikó 12 éve foglalkozik önvédelmi oktatással, és azt mondja, igyekszik minden fórumon hangsúlyozni ennek fontosságát. „Annak, hogy gyerekkorunktól kezdve fizikailag is meg tudjuk védeni magunkat, ugyanolyan alapvető tudásnak kellene lennie, mint ahogy megtanulunk úszni vagy biciklizni.

Lányoknak, fiúknak, időseknek, fiataloknak, szépeknek és nem szépeknek – mindenkinek tanulnia kellene önvédelmet.”

Az önvédelmi technikák a szakember szerint ráadásul nemcsak fizikai, de lelki segítséget is adnak. „Ha egy gyereknek van előzetes fogalma egy lehetséges támadásról, és valamennyire felkészülten érkezik egy ilyen helyzetbe, utána a traumája is kisebb lesz. Könnyebben feldolgozza, hamarabb túllép rajta, mivel aktívan tudott részt venni a megküzdésben” – magyarázza Kovács Ildikó, aki szerint egy ideje a szülők is egyre tudatosabbak ezen a téren, és ma már jóval többen íratják be önvédelmi tanfolyamra a gyerekeiket, mint akár öt-tíz éve.

A 9-12 évesekre, illetve 12-13 évesekre bontott csoportokban különféle technikákat sajátítanak el a gyerekek, és míg előbbiek inkább eltolásokat és -lökéseket tanulnak a saját kortársaik ellen, utóbbiak már komolyabb ütő- és rúgótechnikákkal dolgoznak, és néha felnőttekkel is edzenek. „A gyerekek mindezt inkább játékos sportfoglalkozásként fogják fel, miközben egy jó közösségben vannak. És nincs különbség lányok és fiúk között, a kislányok is minden feladatot ugyanúgy végigcsinálnak.”

Mikor és hogyan engedjük el egyedül a gyerekeket?

Persze az első kérdés a témával kapcsolatban az, mikor is engedhetjük el egyedül, kísérő nélkül a gyereket – ami bár mind számára, mind a szülőnek ijesztő lehet, elengedhetetlen lépés a fejlődésben.

„Általában kiskamasz korban, azaz 10-12 évesen indulhat el az igény az önállósodásra, de egy 14-15 éves kamasznál ez már általános törekvés. Ilyenkor a gyerek már egyedül szeretne közlekedni, de egyáltalán nem biztos, hogy ez egybeesik a szülői akarattal. Fontos, hogy ha szerintünk még nincs itt az ideje az egyedüli közlekedésnek, akkor is érdemes meghallgatni a gyereket, figyelembe venni az igényeit” – mondja Peer Krisztina, aki szerint nincs általánosan elfogadott, optimális időpont az önállósodásra. A szülő ismeri a legjobban a gyerekét, a körülményeket, és az sem tankönyvszerű, hogy mindig a gyerekben fogalmazódik meg hamarabb, hogy egyedül szeretne közlekedni, előfordul, hogy épp a szülő az, aki szeretné nagyobb önállóságra nevelni a gyerekét.

A szakértő szerint bár a körülményektől (például egy vidéki kisvárosban vagy falun ez sokkal egyszerűbb kérdés) nagyban függ, hogy mikor közlekedhet önállóan egy gyerek, sokat kell magáról az önállósodásról beszélgetni – arról, hogy mi minden történhet, mivel lehet találkozni, egyáltalán hogy néz ki a közlekedés, ezt közösen ki is lehet próbálni. „Azért kell a gyerekkel beszélni, mert akkor látom az ő reakcióit, azt is, hogyha ő ebben még kényelmetlenül érzi magát, nem akarja, nagyon szorong – mondja a gyerekpszichológus. A másik, hogy nyilván, hogyha erről beszélgetnek, akkor fontos alapvető szabályokat tisztázni. Például, hogy hova lehet egyedül menni, hova nem lehet egyedül menni, mire kell figyelni, vagy ha megszólítja egy idegen, akkor mit kell csinálni. Minden családban más és más lesz a szabály, hogy mi van akkor, hogyha megszólít egy idegen az utcán. De ezekre fontos felhívni a gyerek figyelmét, és arra is, hogy léteznek szabályok, ezek fontosak és be kell őket tartani (például hogy hová mehet egyedül, mikor, milyen információkat kell megosztani a szülőkkel, stb.)” Ha pedig a szülő azt látja, hogy a gyerek jobban szorong a kelleténél, akkor meg vissza lehet lépni. Ez nem egy visszafordíthatatlan folyamat, folyamatosan monitorozni kell, hogy mi történik, és rugalmasan alakítani.