Nincs önuralmunk, ezért lógunk folyton a telefonunkon
2023. február 12. – 09:39
Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a digitális médiával töltött idő egy számottevő része az önkontroll hiányára vezethető vissza. Tehát valószínűleg többet használjuk a digitális médiát, mint ami jót tenne nekünk.
A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kondor Péter, Lieli Róbert, Lindner Attila, Szeidl Ádám és Zawadowski Ádám, a London School of Economics, a University College London, és a Közép-európai Egyetem kutatói.
A digitális média manapság mindenütt jelen van. Különösen az okostelefonok határozzák meg egyre inkább a mindennapjainkat: legyen szó az aktuális időjárásjelentésről, az étterembe vezető útról vagy a barátainkkal való kapcsolattartásról, a telefon kéznél van és segít. De a legtöbben bizonyára ismerjük azt a lehangoló érzést is, amit egy okostelefonra pazarolt nap után tapasztalunk. Az „e-mailjeim ellenőrzése” könnyen átcsaphat órákig tartó, értelmetlen közösségi média böngészésbe.
Amerikai kutatók egy nemrég publikált tanulmányban csaknem kétezer Facebook- és Instagram-felhasználó digitális médiafogyasztását elemezték. Elméletük szerint a digitális média – a cigarettához vagy a szerencsejátékhoz hasonlóan – függőséget okoz. És éppen azért, mert függőséget okoz, az optimálisnál sokkal többet használjuk. Ezt a megállapítást támasztja alá az 1. ábra is, amely a felmérésben résztvevők válaszain alapul.
A vízszintes tengelyen különböző tevékenységek vannak feltüntetve, a sportolástól kezdve a telefonhasználaton át az alkoholfogyasztásig. A függőleges tengely annak a különbségnek a nagyságát méri, hogy a válaszadók mekkora hányada érzi azt, hogy túl sok időt tölt egy adott tevékenységgel és mekkora pedig azt, hogy túl keveset. A sport kb. 0,75-ös értéke például azt jelenti, hogy 75 százalékkal többen vannak azok, akik többet szeretnének sportolni, mint azok, akik pedig kevesebbet. (A lenti, zárójelben lévő -1 mutatja, hogy az előbbi csoport a nagyobb.)
Az okostelefon esetében pedig azt látjuk, hogy 50 százalékkal magasabb azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy kevesebbet, nem pedig többet kellene mobilozniuk. (Minél közelebb van egy tevékenység az ábra bal széléhez, annál inkább érzékelték a válaszadók, hogy kontroll-problémájuk van a tevékenységgel kapcsolatban.)
A függőségi mechanizmusok pontosabb megismerése érdekében a kutatók egy kísérletet is elvégeztek. A résztvevők egy alkalmazást telepítettek okostelefonjukra, amely négy hónapon keresztül (2020 márciusától júliusáig) rögzítette bizonyos kiválasztott szolgáltatások, a Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat, böngészők és YouTube (rövidítve: „FITSBY”) használatát. A résztvevőket véletlenszerűen három csoportra osztották. Az első csoport három héten keresztül jutalmat kapott a FITSBY-használat csökkentése esetén, körülbelül 2,50 dollárt óránként.
A második csoport lehetőséget kapott arra, hogy a következő 12 héten keresztül technikailag korlátozza a FITSBY használatát: amikor a résztvevők elérték egy alkalmazásnál a beállított napi limitet, az automatikusan bezárult. A kontrollcsoport nem kapott sem bónuszt, sem lehetőséget napi limitek beállítására. A kísérleti időszakot öt (kb. három hetes) intervallumra bontották, ebből a bónusz csak a harmadik periódusban volt elérhető, míg a napi korlátokat a kísérlet teljes időtartamára be lehetett állítani.
A 2. ábrán azt láthatjuk, hogy a két különböző „kezelés” mekkora hatással volt a résztvevők FITSBY-használatára a kísérlet második szakaszától kezdődően. A piros pontok mutatják, hogy a bónuszra jogosultak átlagos napi FITSBY használata mennyire különbözött a kontrollcsoport értékétől, percben kifejezve (a pont körüli pálcikák az egyéni hatások változékonyságából adódnak). A harmadik periódusban, amikor ténylegesen elérhető volt, a jutalom közel egy órával csökkentette a FITSBY-vel töltött napi időt. De ennél még érdekesebb, hogy a kifizetések megszűnte után (a 4. és 5. időszakban) is jelentősen alacsonyabb volt a FITSBY-használat, mint a kontrollcsoportban (napi 19 illetve 12 perccel).
A bónusz tartós hatása bizonyítékként szolgál arra, hogy a digitális médiahasználat megszokássá válhat. Ez azt jelenti, hogy minél többet fogyasztjuk ma, annál inkább vágyunk rá a jövőben, de ha csökkentjük a jelenbeli fogyasztást, akkor a jövőbeli fogyasztás is csökkenni fog. A bónusz által indukált használat-csökkenésnek pont azért lehetett elhúzódó hatása, mert segített megtörni egy kialakult szokást.
A 2. ábra kék pontjai mutatják a második kezelés hatását. A jogosultak kb. 80%-a állított be valóban kötelező napi korlátot, ami a kísérlet teljes időtartama alatt érvényben volt. Látható, hogy ez a kezelés több, mint 20 perces csökkenést eredményezett a napi FITSBY-használatban, bár a hatás mértéke idővel egy kicsit csökkent.
Ez az eredmény a függőség egy másik aspektusára, az önkontroll-problémák jelenlétére világít rá. Bár az emberek nagy része szeretné csökkenteni a digitális médiával töltött időt (lásd az 1. ábrát), nehéz számukra önkontrollt gyakorolni. Ilyen körülmények között segít, ha sikerül egy olyan külső korlátot felállítani, ami elkötelez a használat-csökkentés mellett, és a jövőben sem lehet könnyen felülírni. (Ez hasonlít arra, amikor Odüsszeusz az árbóchoz köttette magát, hogy ne csábítsa el a szirének éneke.) Kontroll-problémák hiányában nincs szükség külső korlátra, mert ebben az esetben az emberek nem fogyasztanak többet a kívánt mennyiségnél. A kísérleti adatok és egy elméleti modell segítségével a kutatók azt becsülték, hogy az önkontroll hiánya (és a szokások kiépülése) a FITSBY-vel töltött idő majdnem harmadáért felelősek.
A Defacto szerint érdemes tudatosan figyelni és kontrollálni a digitális média fogyasztási szokásainkat, így több időnk jut majd sok más hasznos dologra.