Űrszonda

RSS

Megdőlt az emberkéz alkotta objektumok sebességrekordja: 635 266 km/óra

A régi-új csúcstartó a NASA Parker napszondája. A Halálos iramban filmekben Vin Diesel ilyenkor szokott visszaváltani kettesbe.

Sikerrel járt a NASA, először sikerült módosítani egy égitest röppályáját az űrben

Bő két hete találta telibe a DART űrszonda a Dimorphos nevű aszteroidát, a mérések pedig megerősítették, hogy ezzel sikerült is eltéríteni.

Űrszondát ütköztetnek aszteroidával a NASA tudósai hétfő este

Azt tesztelik, el lehet-e téríteni a módszerrel a Földre veszélyt jelentő aszteroidákat.

Megkapta első szoftverfrissítését a máig Windows 98-cal működő Mars-szonda

Az űrben senki sem hallja, ha a nyolcadik utas a kék halál.

Karikó Katalin és még öt magyar tudós történetét viszi a Holdra idén nyáron egy űrszonda

A mikrofilmet idéző fémplakettre természetesen Bay Zoltán története is felkerül.

„Megérintette a Napot” a NASA egyik űrszondája

Az apró szerkezet felvételein olyan jelenségeket figyelhetünk meg közelről, amelyeket még sohasem rögzítettek.

586 000 km/h-val száguldott a leggyorsabb, ember alkotta eszköz

Ezt nevezik kozmikus gyorshajtásnak. És van rá esély, hogy még ennél is gyorsabb lesz.

Lenyűgöző a Merkúr a BepiColombo űrszonda első felvételén

Egy európai-japán misszió 2025-ig kémleli az eddig legkevésbé vizsgált Föld-típusú bolygót.

Begyűjtötte az első kőzetmintát a NASA marsjárója, a Perseverance

Történelmi pillanat ez az űrkutatási hivatal szerint, hiszen első alkalommal gyűjtöttek be kőzetet idegen bolygóról.

Először küldött képet a Marsról az Egyesült Arab Emírségek űrszondája

Az űrszonda kedden állt Mars körüli pályára, most az első kép is megérkezett a bolygóról.

Kövess minket Facebookon is!