„Békességünk volt benne, hogy ilyen gyerekeket kapunk” – 11 befogadott gyereket neveltek a sajátjaik mellett

Hétköznap ebédidőben érkezünk meg Bodrogra, a Kaposvártól 20 kilométerre található aprócska településre. Itt él az Erdei házaspár három nevelt gyerekével. A ház most meglepően csendesnek tűnik annak ellenére is, hogy a hetedikes nevelt ikerlányaik hazajöttek az iskolából. A korábbi gyerekzsivajtól zsongó hangulatról a falakat díszítő képek árulkodnak: a négy vér szerinti gyereke mellett a házaspár a kilencvenes évek közepétől több segítségre szoruló gyereket gondozott. Volt olyan, hogy Valéria kilenc gyerekkel volt otthon egyedül. A család úgy érzi, szolgálatuk lett az állami gondozásba került gyerekek befogadása.

Zsótér Valéria 1993 óta dolgozik hivatásos nevelőszülőként, előtte iskolatitkár, illetve gyors- és gépíró volt. Ahogy ő fogalmaz, 1992-ben szólította meg őket Isten. Férjével, a vállalkozóként dolgozó Erdei István Károllyal három vér szerinti gyerekük mellé szerettek volna befogadni kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekeket. A nagycsalád fogalma nem volt ismeretlen számukra: Valériáék öten, Istvánék négyen voltak testvérek, mindketten erősen vallásos családban nőttek fel.

Először csak azt tudták, hogy valamilyen szolgálatot szeretnének teljesíteni, a nevelőszülői hivatás később fogalmazódott meg bennük. Egész pontosan akkor, amikor 1992-ben Bodrogon nyaraltak, és meglátogatták István rokonát, aki hivatásos nevelőszülőként dolgozott a településen.

Ezután ők is elvégezték a nevelőszülői tanfolyamot. Az elhivatottságukat tükrözte, hogy a nevelőszülővé válás miatt feladták addigi életüket: Békés vármegyéből a Somogy vármegyei Bodrogra költöztek, ahol a Menedék Alapítvány védett otthonában kaptak helyet. Az otthonban akkor már több nevelőszülős család lakott.

Valériáék egy éven belül öt, öt éven aluli gyereket kaptak. A legidősebb ötéves volt, rajta kívül érkezett hozzájuk egy három és fél éves ikerpár és két, másfél éves gyerek. Nem lehetett, de nem is akartak válogatni, az öt gyerekből négy roma volt. „Mikor megkérdezték tőlünk, hogy elvállalnánk-e őket, természetesen igent mondtuk. Ezért jöttünk ide, én nagyon örültem az ikreknek, mindig szerettem volna ikreket” – mondta az anya.

A vér szerinti gyerekeik ekkor 7, 10 és 12 évesek voltak. A szülők szerint ők is nagyon várták, hogy legyenek újabb testvéreik. Rövid időn belül a hirtelen nyolcgyerekessé lett család ismét bővült, ugyanis 1995-ben Valériáéknak megszületett a negyedik vér szerinti gyerekük. Valéria ekkor kilenc gyerekkel volt otthon egyedül, miközben férje napközben dolgozott.

Az elején furcsa volt nekik, hogy sokan lettek, de azt soha nem érezték, hogy nem bírnák a terhet. Kilenc gyerekkel mentek nyaralni Horvátországba, Görögországba. Azt mondták, a legnehezebb időszak az volt, amikor a negyedik vér szerinti gyerekük megszületett, és még a legkisebbek is pelenkásak voltak. Időközben a Békés vármegyében eladott családi házuk árából felépítettek egy saját házat Bodrogon, ott nevelték a gyerekeiket.

Annak ellenére, hogy nevelőszülőként csak addig kell vállalniuk a gyerekek gondozását, amíg örökbe nem fogadják őket, ők – egy kivétellel – a hozzájuk került gyerekeket felnőttkorukig nevelték. Egy olyan kislány volt, aki csak négyéves koráig élt náluk.

A családhoz került gyerekek egyrészt azért maradtak olyan sokáig, mert a vér szerinti családjukba nem tudtak visszamenni, mind nehéz sorsúak voltak, másrészt a nevelőszülők az első perctől megszerették őket. „Ha 6-8-10 évig neveljük őket sajátunkként, nem könnyű őket elengedni” – mondta az apa. István szerint egyébként is ritka, hogy az állami gondoskodásban élő gyerekek visszakerülnek a vér szerinti családjukba. Inkább az örökbefogadás a jellemző, de az is addig, amíg kicsi a gyerek.

Elmondásuk szerint soha nem tettek különbséget a vér szerinti és a nevelt gyerekeik között. „Mindenki egyformán kapott, mindenkit elvittünk nyaralni, ugyanúgy szerettük őket” – mondta Valéria.

„Most adjuk intézetbe, amikor mi neveltük tíz évig?”

Ahogy teltek az évek, a gyerekek felnőttek, többen kirepültek, egyetemre mentek, önállósodtak. A szülők a ház emeletén kialakítottak egy külön lakrészt azért, hogy a fiatal párok ott kezdhessék meg az életüket. Korábban volt itt kis konyha, gyerekszoba, szülői háló. Most ez a rész egy külön gyerekbirodalomnak tűnik: a szobákban leterített matracok vannak, rengeteg játék, plüssállat.

14 évvel ezelőtt már csak Valéria, István és a 16 éves fiuk maradtak otthon. „Olyan üres volt a ház, tehetetlennek éreztem magam” – emlékezik vissza Valéria erre az időszakra. Ekkor ismét Istenhez fordultak tanácsért, aki Valéria elmondása szerint, megerősítette őket abban, hogy folytassák a nevelőszülőséget.

Így 2011-en befogadtak újabb két gyereket, egy 11 és egy 12 évest, az egyik enyhe, a másik középsúlyos értelmi fogyatékos volt. „Felhívtak, hogy itt van ez a két lány, ott vannak a parkolóban, el kellene hozni őket, elfogadjuk vagy viszik őket az intézetbe” – emlékezik vissza István. A szülők egyből elindultak a gyerekekért, és úgy fogadták be őket, hogy előtte nem is találkoztak velük, még képet sem láttak róluk. „Békességünk volt benne, hogy ilyen gyerekeket kapunk” – mondta Valéria. Ezután több tanfolyamon is részt vettek, hogy felkészüljenek a fogyatékos gyerekek nevelésére. A lányokat egy speciális iskolába járatták Kaposváron.

Két évvel később, 2013-ban, egy két és fél éves ikerpár érkezett hozzájuk. Mind a két lány le volt maradva a fejlődésben, nem tudtak még egyedül enni, beszélni, sokat kellett velük is foglalkozni. Aztán jött egy újabb meglepetés: miután megérkeztek az ikrek, két hét múlva kiderült, hogy van még egy nagyobb, 14 éves testvérük, aki intézetbe került. A gyerekek azt szerették volna, ha mind a hárman egy helyen tudnának lenni. Valériáéknak természetes volt, hogy persze, befogadják az idősebb fiút is.

Azóta az ikrek már hetedikesek, bátyjuk kirepült, az enyhe értelmi fogyatékos nevelt lány időközben férjhez ment, a középsúlyos értelmi fogyatékos lány bár már 25 éves, még mindig otthon lakik. „Ő 21 éves koráig járhatott egy speciális iskolába, aztán kikerült a rendszerből, a vér szerinti családjához nem mehetett vissza, anyukája fogyatékos, apukája börtönben volt. Most adjuk intézetbe, amikor mi neveltük tíz évig?” – tette fel a kérdést István. Végül úgy döntöttek, hogy hiába nőtt már fel a lányuk, otthon marad velük.

A család tisztában van azzal, hogy kevés nevelőszülő csinálja annyi ideig a hivatását, mint ők. A szülők szerint ez is az oka annak, hogy nincs elég nevelőszülő Magyarországon. „Mi 32 évvel ezelőtt kaptunk öt gyereket. A legtöbben, ha felnevelnek öt gyereket, utána már nem vállalnak többet” – mondta István. István most 70, Valéria 64 éves. Az apa az ikrek befogadásakor gondolkodott el azon, mi van, ha már nem is fogja megérni, hogy felnevelje őket.

A család szerint azért sem jelentkeznek sokan nevelőszülőnek, mert túl sok elvárásnak kell megfelelni, nem mindenki akarja feladni a saját kényelmét, és anyagilag sem kifizetődő hivatásról van szó. Valériáék például 359 ezer forintot kapnak havonta, ebben benne van a családi pótlék, a nevelőszülői fizetés, és két gyerek ellátásának díja. Ezt az összeget a rájuk jellemző körülmények alapján számítják ki, tehát az függ a gyerekek számától és állapotától.

„Ez kevés, muszáj kipótolni a vállalkozásunkból” – mondta az apa. Igaz, úgy látják, ők szerencsés helyzetben vannak, mert az egyház is ad nekik havonta valamennyit. Az így kapott teljes pénzből tudják fedezni a gyerekek étkezését, ruházkodását, különóráikat. De például a nyaralásaikat már a saját zsebükből kell finanszírozniuk. „Mi nem a pénzért vállaltuk ezt a hivatást” – szögezi le az apa.

Azt viszont kiemelték, hogy Valéria még mindig nem tudott elmenni nyugdíjba, holott már rég elérte a 40 éves munkaviszonyt, viszont általános szabályként a 40 év munkaviszonyból maximum nyolc évet lehet gyermekneveléssel tölteni. Ő a négy vér szerinti gyerekével elérte ezt az időt, de utána is évekig gyesen volt a nevelésbe vett kisgyerekek miatt. Hiába végzett közben keresőtevékenységet, vagyis dolgozott nevelőszülőként, ezeket az éveket nem számolták bele a nyugdíjába.

„Egy vállalatnál dolgozó nő, ha elmegy gyesre, ő csak a gyerekével van otthon, nem dolgozik, nekem itt volt a maradék nyolc gyerek, ugyanúgy elvégeztem a munkámat, mégsem számított bele a munkaidőmbe” – mondta az anya. Így hivatalosan csak jövő áprilisban mehet nyugdíjba. Igaz, Valéria azt mondta, sok dolog nem fog változni utána sem, de legalább azt a pluszpénzt megkapják majd. (A nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony 2014 óta a munkavállalókkal mindenben megegyező jogokat biztosít a nevelőszülőknek a nyugdíjra való jogosultság szempontjából. 2014 előtt a nevelőszülők tiszteletdíjat kaptak, ahol ezek a feltételek még nem teljesültek.)

Amikor a jövőről kérdezzük őket, azt mondják, beszélgettek ugyan róla, de több gyereket már nem vesznek magukhoz. Már csak a koruk miatt sem, és egyébként is, sok kisgyerek van körülöttük: 31 unokájuk van, ebből 21 vér szerinti. Karácsonykor már el sem férnek a családi házban, a közeli tónál lévő 40 fős apartmanban szokták tölteni az ünnepeket. Nyáron 31-en mentek nyaralni, „csak a szűk család” – teszi hozzá István.

Valéria úgy érzi, az említettek ellenére a társadalom megbecsüli a hivatását. „A legszebb dolog ebben a hivatásban, és az anyaságban, amikor egy kisgyermekből felnőtt lesz. Ebben a munkában soha nem mondhatja azt az ember, hogy vége, abbahagyom, nem csinálok semmit. Itt 0–24 óráig tart a szolgálat” – mondta az anya.