Schmidt Mária: A Nyugatnak nem volt érdeke, hogy győzzön a magyar forradalom

2024. október 25. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

A 48 perc című műsor vendége volt Schmidt Mária, ahol nemcsak 1956 emlékezetéről, de az EU helyzetéről és az amerikai elnökválasztásról is beszélt.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint az 1956-os forradalom üzenete nem más 2024-ben, mint eddig. „Ez egy olyan történelemfordító cselekedet volt, amire az egész világ odafigyelt, és amire mindannyian büszkék lehetünk” – mondta Schmidt, majd hozzátette, „a Nyugatnak nem volt érdeke, hogy győzzön a magyar forradalom”.

Schmidt korábban a Telexnek is azt írta Orbán Balázs kijelentésére reagálva, hogy a „forradalmat nem lehet összehasonlítani Oroszország Ukrajna elleni agressziójával”, mert „Magyarország nem kapott semmiféle logisztikai támogatást, sem fegyverszállítmányokat, és nem álltak a magyarok mögé diplomáciailag sem”. Ezúttal úgy fogalmazott, „Trianonról is Nyugaton döntöttek, a második világháború végén a náci megszállás is Nyugatról jött. Ezért 1956 üzenete az, hogy nekünk magyaroknak kell harcolnunk magunkért.”

Schmidt az Európai Unió problémáiról is beszélt, szerinte „az EU-nak nem látszanak a víziói a saját jövőjét illetően”. Csatlakozásunk idején a főigazgató szerint „az Európai Unió nemzetek közössége volt gazdasági előnyökkel, a szuverenitás meghagyásával. Mára azonban birodalmi ambíciókat tápláló, a nemzeteket nem tisztelő bürokráciává vált”, pedig „a birodalmak korának vége, a Szovjetuniót is a nemzeti érzés kapta szét”.

Az amerikai elnökválasztásról Schmidt elmondta, „Donald Trump nem indított háborút, demokráciaexportot elnökként”, ráadásul „ő az utolsó olyan elnök, aki tud valamit Európáról, feleségei révén ismeri Közép-Európát, tudja, hogy volt 1956, a berlini fal.” Ezzel szemben „Kamala Harrisre ez nem igaz”, Schmidt „tőle a demokráciaexport tekintetében is épp az ellenkezőjét várja”. Szerinte ugyanakkor akármi is lesz a választások eredménye, „Amerikának nem dolga Magyarország-bartának lenni”.

Schmidt a beszélgetést úgy zárta, „Orbán Viktor felismerte, hogy nem várhatja ki, amíg az EU kidolgozza a maga vízióit a jövőről”, ami szintén ’56 tanulsága, de azt is elárulta, hogy „ő optimista a jövőt illetően”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!