Orbán fő gazdasági ideológusa szerint az Unióban a magyar kormány tette a legtöbbet a szegényekért

Halljatok legalább egy olyan gondolatot, amivel nem értetek egyet, és ezt forgassátok magatokban.

– biztatta az előadókat és a közönséget Boros Luca, a Mozaik alapítvány elnöke a szervezet konferenciáján, mely „Magyarország európai uniós tagságának elmúlt 20 év tapasztalatait és a következő 20 év lehetőségeit és kihívásait” volt hivatott sorra venni. Az unióról szóló rendezvényeken kívül az EU hivatalos magyarországi képviseletének is helyt adó Európa Pontban szerdán rendezett esemény szervezője egy alig fél éve aktív alapítvány, mely saját definíciója szerint „vitaelőadásokat, vitakonferenciákat és kerekasztal-beszélgetéseket szervez”.

A Mozaiknak online egyedül egy Instagram-oldalon van nyoma, amin néhány #vitakultúra hashtages poszt árválkodik. A #vitakultúra fejlesztése persze dicséretes szándék a mai kommentháborús, flame-zivataros időkben, különösen egy olyan országban, ahol egy egész generáció nőtt fel úgy, hogy csak szemcsés YouTube-felvételeken láthatott választási vitát – ráadásul most, a 18 év elteltével rendezett választási tévévita körülményeiben és a róla szóló metavitában sincs köszönet.

Csakhogy a kezdeti konszezust követően az utóbbi másfél évtizedben folyamatosan viták kereszttűzében álló, 20 éves magyar uniós tagság körüli #vitakultúra épülését minimum megkérdőjelezte, hogy a konferencián csakis a kormányhoz személyesen vagy intézményileg kötődő férfiak voltak (hangsúlyosan férfiak, egyetlen nő véleményét sem hallhattuk). Így ez a konferencia is csak egyike volt azoknak a kormányzati safe space-eknek, ahol a kormányzati ideológiai alapvetéseit, és az egyre szaporodó háttérintézmények által gyártott adatokat és elemzéseket nem veszélyezteti érdemi kritika.

Az első blokkot mindjárt három olyan ember képviselte, akiket hagyományosan az egyre szélsőségesebb Fidesz „mérsékelt” figuráinak szokás tartani, és akik a maguk területén fontos szerepet játszanak annak elhitetésében, hogy a NER koherens és kreatív ideológiát képvisel.

Az EU innovációs szempontból egy masszív kudarctörténet

Az első ilyen figura Böszörményi-Nagy Gergely volt, a NER startup-vonalának régi prófétája, aki az egyik első modellváltott felsőoktatási intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet irányító kuratórium elnöke – saját megfogalmazása szerint „vállalkozó és közösségépítő”.

Ő kifejtette, hogy az ő generációjára – 1984-ben született – jellemző eufóriát túlzónak érezte, és úgy gondolja, az idő azóta őt igazolta. Böszörményi-Nagy elsősorban az innováció és gazdasági teljesítmény felől kritizálta az EU teljesítményét:

A lisszaboni folyamat azt ígérte, hogy az EU a világ legversenyképesebb régiója lesz. Ennek konkrétan az ellentéte történt: Európa geopolitikai, gazdasági szempontból is lemaradt az USA és az ázsiai riválisai mögött. (…)

És bár szerinte mindig fel lehet emlegetni sikertörténetként, hogy a kontinens nyugati felében béke honol, az évszázados német-francia ellenségesség a múlté, az innováció szempontjából „ez egy masszív kudarctörténet”.

Böszörményi-Nagy – részben a Mandiner magazinban megjelent társadalomtudományos olvasónaplóiból összeállított könyvét promotálva – önellentmondástól sem mentesen próbálta vázolni a hallgatóság előtt, mi is a versenyképességbeli lemaradás oka (a globális versenyképességi rangsor első két helyezettje Dánia és Írország, az első húszban összesen nyolc uniós tagállam van – igaz, a nagy tagállamok csak az első harmincba férnek be). Egyfelől „Európa elfáradt a saját történelmében”; az az ambiciózus és koncepciózus építkezés, amit versenytársaink megvalósítottak, túl sok az EU számára. Néhány perccel később viszont már arról beszélt, hogy Európában „az innováció a múlt megtagadása”, ezért „vagy olyan dolgokat találunk kik, amiket már régebben kitalálunk, vagy pedig használhatatlan dolgokat találunk ki”.

Böszörményi-Nagy szerint fontos, hogy „az újításra ne technikai kérdésként, hanem kulturális küldetésként tekintsünk”, és ennek a kulturális dimenziónak a hagyományokból kell táplálkozni – például az olyan középkori és reneszánsz innovációkból, mint a piactér. A posztmodern Európával szemben a közösségszervező-vállalkozó méltatta azt az ázsiai innovációs struktúrát, ahol a hagyományokból – Kínában a konfucianizmusból – fakad a fejlődés. Böszörményi-Nagy azt is kritizálta, hogy az európai szabályzásban sok olyan tétel szerepel, ami megakadályozza a „bajnokok” felemelkedését, de utána kijelentette, hogy „kishitűek vagyunk, az Egyesült Államokat akarjuk másolni”. miközben az amerikai piac verseny az EU-hoz képest sokkal kevésbé szabályozott.

Az Unióban a magyar kormány tette a legtöbbet a szegényekért

Ezután György László egykori államtitkár, jelenleg a (nagy levegő) gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos lépett a pulpitusra, ami felett a Tanítsunk Magyarországért programot hirdető molinó lógott. Györgynek már a NER első éveiben is az volt a feladata, hogy a kormány voluntaristának tűnő gazdaságpolitikáját egy Nagy Terv köntösébe öltöztesse, ezt a törekvést a régi Indexen részletesen bemutattuk. A politikus ezúttal is egy olyan könyvét népszerűsítette, ami nagyjából arról szól, hogy miközben a globalizáció hatására a „nyugati” országokban sorvadásnak indult a középosztály, a magyar kormány meritokratikus, azaz az érdemek és teljesítmény elismerésén alapuló piacgazdaságot épített ki. György félig tréfásan jegyezte meg, meritokratikus alapon a manchesteri munkásgyerekből milliárdos vállalkozóvá avanzsált David Beckham is középosztálybelinek számít.

György szerint a kormány egyebek mellett a gazdaság fehérítéséből származó extra bevételekre alapozva, az elosztási alapú szociálpolitika helyett családi adókedvezményekkel, egykulcsos szja-val és más célzott kedvezményekkel ösztönözte a magyar családokat a felemelkedésre, és saját számításai szerint mintegy kétmillió magyart emeltek fel a jövedelmi, lakhatási és fogyasztási szempontok által meghatározott középosztály soraiba.

Az unióban a magyar politika tette a legtöbbet a szegényekért. Mert nem az áldozatiságukra világítunk rá, hanem lehetőséget biztosítunk nekik, hogy becsatlakozzanak a középosztályba. (…) Aki többet dolgozik, az arányosan többet tud keresni.

A középosztály helyzetéről és kilátásairól egy teljesen más képet kaptunk a Telex Közbeszéd nyilvános beszélgetéssorozatának külön ennek a kérdésnek szentelt rendezvényén. György arra nem tért ki, hogy az adócsökkentések gazdaságélénkítő és egyenlőségteremtő hatásai körül elég sok a kérdőjel, és a színes adatsorok már nem mutatták a 2020-as éveket, amikor a 2010-es évek globális trendek által is fűtött konjunktúrája után újból elkezdtek romlani a szegénységi mutatók, és tágabbra nyílt a legszegényebb és leggazdagabb rétegek közti jövedelmi olló.

Szuverenisták vs. Deep State

A nyitószekció harmadik előadását Stumpf István tartotta, aki volt már alkotmányjogász, politológus, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, alkotmánybíró, legutóbb pedig a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos. Jelenleg is van egy államtitkári fizetéssel járó megbízatása, a miniszterelnök – tisztázatlan szerepet betöltő – „stratégiai tanácsadó testületé”-nek az egyik tagja.

Böszörményi-Nagy Gergelyhez hasonlóan a magát „szuverenistának” tartó Stumpf is deklarálta, hogy

Véget ért az euforikus korszak, hogy részei lettünk a nyugati sorsközösségnek, aminek a védelmében a történelem során sokat harcoltunk.

Szerinte ma az Európai Unióban a legfontosabb ügy a „nemzeti identitás féltése, a nemzeti szuverenitás védelme” az uniós bürokrácia „deep state”-jével, a demokratikus eszközökkel nem legitimált intézményeivel szemben. A politológus nem ismertette hallgatóságával azt a tényt, hogy a szuverenista magyar kormány a „deep state” minden intézményébe delegál bürokratákat, viszont következetesen ellenáll az EU egyetlen demokratikusan megválasztott testülete, a leggyengébb uniós csúcsszervnek számító Európai Parlament megerősítésére szolgáló törekvéseknek.

Stumpf döntőnek nevezte, ki mondja ki az utolsó szót a tagállami alkotmánybíróságok és az EU legfelsőbb bírósága közti vitákban, és úgy látja „most fejlesztjük ki az alkotmányos identitás magját”, ami alapul szolgálhat az uniós döntésekkel szembeni védelemben. Idézte a magyar Alkotmánybíróság határozatát, mely tagadja, hogy a magyar szuverenitás egy részét átruháztuk volna egyes uniós szervekre, ezzel szemben az AB jogértelmezése szerint a szuverén jogköröket uniós szervekkel közösen gyakorolják. Orbán Viktor egyébként 2021 végén az AB egyik ítéletének sajátos értelmezését felhasználva már ignorálta a strasbourgi Európai Bíróság menekültügyi döntését.

Az euró nem Harry Potter varázspálcája

A György László esetében az uniós tagságot még csak nem is érintő, Böszörményi-Nagy Gergely és Stumpf István esetében pedig meglehetősen egyoldalú euroszkeptikus megnyilvánulásokhoz képest jóval sokrétűbb volt az euró jelentőségéről és kilátásairól szóló gazdasági kerekasztal Molnár Dániel, az amúgy a kormány gazdaságpolitikájának népszerűsítésére szerződött Makronóm Intézet elemzője, a Makronómnál indító, idén azonban a Tiborcz Istvánhoz került Gránit Alapkezelőhöz átigazolt Regős Gábor és a Corvinus kutatója, Miklós Gábor részvételével.

Tanulságos, hogy egy elvileg az uniós csatlakozást értékelő konferencián csak a harmadik órában bukkantak fel olyan uniós vívmányok, mint a közös piac vagy a közös fizetőeszköz. A beszélgetésen figyelmeztettek arra, hogy az euró bevezetésének feltételeit meghatározó, ún. „maastrichti kritériumok” esetlegesen meghatározott számok, ezért érdemes lenne sokkal cizelláltabb kritériumok után nézni.

Az euró maga is „félkész konstrukció”, a tisztán monetáris szempontokon kívül eső problémákra nem tud megoldást kínálni. Az euró bevezetése sem úgy működik, hogy „Harry Potter meglóbálja a varázspálcáját”, és minden gazdasági baj elhárul; csak annyi történik, hogy a tranzakciós költségek megszűnnek, és felzárkóztatásra fordítható erőforrássá válnak. Ezek felhasználásáról ellentmondásos tapasztalatokkal rendelkezünk; miközben a balti államoknál az euró bevezetése a 2020-as évekig segítette a felzárkózást, Szlovákiában viszont visszahúzó erőt jelentett.

Épp ezért fontos az, hogy az emberek ne a „megváltó vs. patás ördög” ellentétben gondolkozzanak róla. A cél nem önmagában az euró bevezetése, hanem az, hogy ez a bevezetés segítse a tagállami felzárkózást, másfelől pedig előremozdítsa az eurozóna gazdaságát.

Az elemzők szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy az euró lényegében a márkát váltotta le, és miközben segítette a német exportot, a déli tagállamok gazdaságát – ahogy azt a 2010-es évek elején a görög válság is mutatta – komolyan sújtotta. Az euró bevezetésének dilemmával a Telexen is részletesen foglalkoztunk.

Elhangzott az is, hogy miközben az euró bevezetését a magyarok 72 százaléka támogatná, erre a kormány részéről nincs politikai akarat. Ha azonban mégis megtörténne, akkor egy erős forintárfolyamnál fontosabb lehet a kiszámíthatóság, mert a bizonytalanságot a piac extra, rejtett költségként árazza be. A beszélgetésen többször elhangzott, hogy Bulgáriában a leva árfolyamának euróhoz kötésével lényegében megtörtént egy rejtett euróbevezetés, de az elemzők arra is kitértek, hogy ez a folyamat bizonyos elemeiben már Magyarországon is megtörtént: egyes adónemeket már valutában is be lehet fizetni, az irodák bérleti díjait pedig már szinte kizárólag euróban számolják.