Sörözések, titkos klubok, ahol a titkosszolgák már beszéltek a külügy elleni orosz hekkertámadásról

A miniszterelnök a napot úgy kezdi, hogy reggelente először a Nemzeti Sport híreit olvassa el. Aztán a titkosszolgálat aznapi jelentéseit, ugyanis a NATO-szövetségesek között van egy információs háló. Ezt Orbán Viktor említette a Blikknek adott interjújában. A kormányfő szavaiból is kiderült: a szövetségesek közötti titkosszolgálati hálóban a szlovák szolgálatoktól is vannak információk. Orbán ezekre a jelentésekre hivatkozva mondta, hogy nincs arról információ, állt-e bárki vagy bármi a Robert Fico ellen elkövetett merénylet mögött.

Ebben a rövidke kitérőben Orbán betekintést adott abba, hogyan is működik a szövetségi rendszeren belüli információmegosztás. Egyúttal ékes példája ez annak, hogy a nemzetközi témákban az ellenzéki politikusokkal szemben milyen információs előnyben van az a politikus, aki egy országot vezet. Különösen Magyarországon jelent ez előnyt, ahol a kormánypárt az elmúlt években az olyan nemzetközi témákat, mint például az illegális migráció vagy az orosz–ukrán háború, a belpolitikában tudta kamatoztatni.

Emellett viszont népszerű toposz, különösen ellenzéki körökben, hogy az Európai Unióban és a NATO-n belül egyre bizalmatlanabbak a magyar hatóságokkal a külföldi társszervek, és már nem is nagyon osztanak meg velük bizalmas információkat. Az, hogy a kiszivárgott hírek szerint az orosz titkosszolgálatok éveken át ki-be jártak a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerében, csak még inkább megerősítette ezt a vélekedést.

A nem bizalmas adat is értékes

A hivatalos kormányzati álláspont szerint a hekkertámadások – orosz oldalról – nem voltak sikeresek, államtitkokhoz az oroszok nem férhettek hozzá. A kormányzati reakció – miszerint nincs itt semmi látnivaló – politikai szempontból ugyan érthető, de ahogy arra egy korábbi cikkünkben rámutattunk, nem csak az államtitkok lehetnek értékesek egy ellenérdekelt titkosszolgálatnak. A belső levelezés, a dolgozók fizetéséről, szabadságolásáról szóló információk megfelelő elemzése valódi aranybányával ér fel a támadó félnek – máskülönben az orosz szolgálatok nem is akartak volna hozzáférni ezekhez az adatokhoz.

A másik oldalról viszont igaz, hogy a támadók nem a titkosszolgálatok zárt hálózatát hekkelték meg, „csak” a külügy nyílt hálózatát tudták feltörni. Efféle támadások pedig azokban a nyugat-európai országokban is előfordulnak, ráadásul most már rendszeresen, amelyek egyáltalán nem vádolhatók azzal, hogy Oroszország politikai csatlósai lennének – ellentétben Magyarországgal, amelynek kormányát a szövetségi rendszeren belül gyakran éri ilyen vád.

Ha a teljes politikai képet nézzük, akkor nem is alaptalan a nyugati partnerek aggodalma a túlzottan nagy orosz kitettség miatt. Ezt az aggodalmat leginkább a NATO-ban domináns erővel bíró Washington fogalmazza meg egyre nyíltabban az Orbán-kormánnyal szemben, amely a stratégiai célkitűzéseit mintha nem is a szövetségeseihez, hanem Oroszország geopolitikai stratégiájához igazítaná.

De vajon mennyire helytálló, hogy mindez hatással van vagy előbb-utóbb hatással lehet Magyarország polgári és katonai titkosszolgálatainak a munkájára, a külföldi partnerekkel való együttműködésére? Tényleg ott tartunk, hogy már semmit nem osztanak meg a magyarokkal? Vagy mindez erős túlzás és hangulatkeltés?

Ehhez megmutatjuk, milyen a titkosszolgálatoknak az a világa, ahol az információkat csereberélik. Azért, hogy tisztábban lássunk ebben a kérdésben, olyan, a területen jártas szakembereket kérdeztünk meg, akik a munkájuk során megismerhették a titkosszolgálatok nemzetközi együttműködésének formáit, természetét. Válaszaik alapján úgy tűnik, hogy a feltett kérdésre csak összetett magyarázat adható, mert a helyzet korántsem annyira fekete vagy fehér, mint azt elsőre gondolnánk.

Nem minden információt kapnak meg automatikusan

Egy szövetségi rendszeren belül a tagállamokat sokszor egymással teljesen ellentétes politikai ideológiát képviselő kormányok vezetik, amelyek között a viszony nem mindig felhőtlen. Például hiába tapasztalható rendkívül súlyos válság az amerikai–magyar kapcsolatokban, a két ország titkosszolgálatai továbbra is együttműködnek egymással, ahogy a Budapesten évtizedek óta állandó irodával és bázissal rendelkező amerikai FBI és a magyar rendőrség sem fordított hátat egymásnak.

Tavaly ősszel például a Nemzeti Védelmi Szolgálat adott otthont Budapesten egy olyan zárt körű konferenciának, amelyen kilenc európai ország mellett az Europol és az FBI kibervédelmi szakértői osztották meg egymással a tapasztalataikat a kiberbűnözésről, az online csalásról. Csupa olyan témáról, amiben orosz hekkerek is érdekeltek. Nem véletlenül zajlott zárt ajtók között a munka.

Katonai vonalon a NATO-tagság pedig eleve azzal jár, hogy Magyarország ad és kap is bizalmas, titkos információkat a szövetségen belül. A Szövetségi Információ Előállító, Megfigyelő, Felderítő Rendszer (JISR) felállítása a közös hírszerzést is lehetővé tette. A szövetségesek együttműködnek az információk összegyűjtése, elemzése és megosztása érdekében, a JISR keretében ráadásul a közös hírszerzés nemcsak a földön, de a levegőben, az űrben és a kibertérben is zajlik. Ezekkel az adatokkal a szövetségi rendszeren belül a döntéshozókat is segítik, hogy naprakész információkhoz jussanak.

A NATO célja, hogy a „szükséges megosztás” koncepcióját a „szükséges ismeret” koncepciójával szemben előnyben részesítse. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szövetséges minden információt automatikusan megoszt egymással. Ezért valóban bőven lehetnek olyan adatok, amiket egyes szövetségesek nem kötnek a másik, adott esetben Magyarország orrára. A JISR inkább csak egy lehetőséget teremt: a NATO megkönnyíti vele a megosztást elősegítő eljárásokat és technológiát, miközben egyidejűleg biztosítja az információbiztonságot, tehát az adatok és hálózatok védelmét is. Így a szövetségesek holisztikus képet kaphatnak bármilyen válsághelyzetről.

A NATO-n belül a Polgári Hírszerzési Bizottság (CIC) az egyetlen olyan testület, amely a polgári hírszerzéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A CIC közvetlenül az Észak-atlanti Tanácsnak tesz jelentést, és tanácsot ad a NATO-t érintő kémkedési, terrorista vagy ehhez kapcsolódó fenyegetések kérdésében. A bizottságban minden NATO-tagországot a saját biztonsági és hírszerző szolgálatai képviselnek, ez alól Magyarország sem kivétel. Már önmagában ezek a szerepvállalások kizárják, hogy egy szövetségi rendszeren belül valamelyik tagállam titkosszolgálata elszigetelődjön, és ne jusson információkhoz.

Ez azonban nemcsak a nemzetközi együttműködés formalitása, a papíron rögzített együttműködési megállapodások miatt van így, hanem azért is, mert a titkosszolgálatoknál dolgozók ugyanazt a szakmát űzik, időnként pedig ugyanúgy lavírozniuk kell a politikai és a szakmai elvárások között. Ezért ha két ország valamelyik titkosszolgálatának a vezetői találkoznak egymással, akkor jó esetben nem az adott ország politikai vezetőit (vagy annak embereit) látják egymásban, hanem egy kollégát. Ez még az autoriter államok szolgálatainak vezetőire is igaz, ahol a titkosszolgálatok a demokratikus államokhoz képest erősebb politikai befolyás alatt vannak.

Az tehát, hogy milyen egy adott ország titkosszolgálatának a megítélése, és mennyire bíznak meg benne a külföldi partnerek, nem feltétlenül az adott ország politikai vezetésétől, sokkal inkább a szolgálat vezetőjének személyétől, szakmai múltjától, az addigi közös munkák alapján leszűrt tapasztalatoktól függ. Még akkor is, ha a politikai környezet mindezt beárnyékolja. Persze mindez fordítva is igaz: hiába jó egy állam felső vezetésének a kapcsolata egy másik országgal, ha az érintett szolgálatok vezetői vagy dolgozói között nincs meg a kémia, mit sem ér az egész.

Katonadolog

A szakmai és a politikai környezet különbözőségét talán legjobban az Egyesült Államok és Magyarország kormánya, valamint a magyar és az amerikai katonák közötti viszonnyal lehet érzékeltetni. David Pressman amerikai nagykövet egyik beszédében tért ki arra, hogy a Magyarországon szolgálatot teljesítő amerikai katonákat a magyar hadseregben barátian fogadták, de a kormány már kevésbé barátságos velük. Példaként hozta fel a nagykövet, hogy az Orbán-kormány több mint három éve – a Védelmi Együttműködési Megállapodást megsértve – nem engedi, hogy az amerikai katonák rendszámot kapjanak a családi autójukhoz. Ehelyett arra kényszeríti őket, hogy havonta több tízezer forintot fizessenek az ideiglenes regisztrációért.

A titkosszolgálatok között az adatok és információk cseréje bizonyos szintig automatizmusra épül, de ez leginkább olyan területekre terjed ki, ahol az államok érdekei akkor is egybeesnek, ha amúgy eltérő politikát képviselnek. Ilyen terület például a terrorizmus elleni küzdelem vagy a latorállamokkal szembeni fellépés. Az például mindennapos, hogy a titkosszolgálatok folyamatos jelzést küldenek az európai partnereik felé, ha az adott országba beutazik egy szélsőséges nézeteiről ismert imám, de jelzéseket küldenek, ha észak-koreai hírszerzők utazását detektálják.

Ez az automatizmus sokszor még az egymással kifejezetten ellenséges államok esetében is él. A márciusi moszkvai Crocus City Hall bevásárlóközpontban történt lövöldözést megelőző hetekben az amerikaiak figyelmeztették az oroszokat egy közelgő terrortámadásra. Az más lapra tartozik, hogy a Kreml nem vette komolyan a figyelmeztetést, sőt, provokációt sejtett a háttérben.

Titkos klubok, ahol (majdnem) mindent megbeszélnek

Az egy szövetségi rendszerbe tartozó országok titkosszolgálatai között meglévő együttműködésnek ráadásul léteznek olyan hivatalos platformjai is, amelyek az alapvető információáramláson kívül a szorosabb kooperációt is biztosítják. Ilyen együttműködési platform Európán belül a Berni Klub.

Az 1969-ben Svájcban, akkor még csak kilenc nyugat-európai titkosszolgálat által közösen alapított Berni Klub a palesztin terroristák ellen jött létre, de ma már az EU 27 államának, valamint Norvégiának és Svájcnak a titkosszolgálatait is tömöríti.

Ez a klub amolyan fantomszervezet, hiszen nincs titkársága, elérhetősége sem, sokáig a létezéséről sem tudott a nyilvánosság, de ma már egyre több minden elérhető róla nyílt forrásokból is. A klub nem hoz formális döntéseket, de a klubtagok tapasztalatokat osztanak meg egymással, információkat cserélgetnek.

A Berni Klubban a magyarok is benne vannak. Ha a nyugati szolgálatok úgy ítélnék meg, hogy a magyar kormány oroszpolitikája már a magyar titkosszolgálatokat is „megfertőzte”, akkor valószínűleg kizárnák a magyar szolgálatokat ebből a klubból. Ez eddig nem történt meg, más országgal kapcsolatban viszont volt már ilyenre példa: néhány éve az osztrák titkosszolgálat lett nemkívánatos a szervezetben, miután a partnerek úgy ítélték meg, hogy az orosz kémek túlságosan beszivárogtak az osztrák elhárítás soraiba. Mi tagadás, Bécs valóban az oroszok egyik fontos bázisává vált, főleg az orosz–ukrán háború kirobbanása után.

Egy, a területet ismerő forrás a Telexnek azt mondta: bár valóban problémát jelentenek az orosz hekkertámadások, ha valóban nagyon súlyos lenne a helyzet, és komoly károkat okoztak volna az oroszok, akkor a külföldi partnerek már biztosan számonkérték volna a magyarokat.

Megesik, hogy tolmács sem lehet jelen

A Berni Klub egyik alcsoportja a CTG néven ismert Terrorelhárítási Csoport, amelynek korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), később a Terrorelhárítási Központ (TEK) is tagja lett. És éppen a CTG-ben évekkel ezelőtt történtek világítanak rá, hogy a bizalom mennyire a szakmai, nem pedig a politikai kérdésektől függ. Amikor az első Orbán-kormány idején a TEK megalakult, egy titkosszolgálati vezetőre hárult a feladat, hogy a CTG-ben ismertesse az új terrorelhárító szervezet struktúráját és működési kereteit. A belga és a spanyol titkosszolgáknak azonban nem tetszett, hogy a TEK egyszerre rendőri és titkosszolgálati szerv. De ha az elején ódzkodtak is a TEK-esektől, végül az évek során elfogadták őket.

Noha a Berni Klub és a CTG is európai szolgálatokat tömörít, előfordul, hogy egy-egy eseményre Európán kívüli szolgálatok képviselőit is meghívják. Ráadásul a klubon belül is vannak klikkesedések és olyan „kiscsoportos foglalkozások”, ahová már nem minden tagot hívnak. Sőt, olyan megbeszélések is előfordulnak, amelyeken tolmács sem lehet jelen – árulta el a klub belső életére egykoron rálátó forrás a Telexnek.

A Telex információi szerint a magyar titkosszolgálatok a Közép-európai Konferencia (MEC) nevű szervezetben is jelen vannak. A MEC a nyugat- és közép-európai polgári hírszerző és biztonsági szolgálatok többoldalú partnerségét biztosítja. Hasonló szerepet tölt be, mint a Berni Klub. Magát a platformot 1994-ben hozták létre, kifejezetten azért, hogy a közép-európai szolgálatokat az 1989-es berlini fal leomlását követő átalakulásukban irányítsák és segítsék.

De az igazán fontos dolgok nem a Berni Klub, a CTG plenáris ülésein vagy a MEC konferenciáin, hanem az ezek utáni közös sörözések, iszogatások közben dőlnek el. Ekkor derül ki, hogy az eseményre meghívott főigazgató, igazgató vagy mezei titkosszolga mennyire érti meg egymást.

Merthogy ezek a sörözések sokszor tényleg túlmutatnak egy-egy baráti beszélgetéseken. A külügyet ért orosz hekkertámadás ügyét két évvel ezelőtt kirobbantó Direk36 például azt állította: a hekkertámadásról a külügy hivatalosan nem tájékoztatta a külföldi partnereit, ellenben az Alkotmányvédelmi Hivatal egyik munkatársa a Berni Klub egyik 2021 őszén megtartott eseménye után, iszogatás közben árulta el a nyugat-európai titkosszolgáknak, hogy mi történt a külügyben. Válaszul több európai résztvevő rögtön elkezdte sorolni, hogy náluk is hányszor, hányféle módon próbálkoztak az elmúlt időszakban oroszok.

„Nem tudom, ez pontosan hogyan történt, nem is szívesen kommentálnám, mindenesetre, amennyiben valóban csak ez az egy módja volt az információ közlésének, az már önmagában is elgondolkodtató volna” – mondta erről a 444-nek adott interjújában Buda Péter, aki korábban maga is nemzetbiztonsági tisztként dolgozott az egyik hazai titkosszolgálatnál. Ugyanebben az interjúban Buda azt mondta, civilként is érzi a külföldiek bizalmatlanságát Magyarországgal szemben. „Amikor ilyen körökben mozgok az Egyesült Államokban, Genfben vagy Brüsszelben, a folyosói beszélgetések során kiderül, hogy a diplomaták vagy a volt munkatársak gyakorlatilag ellenségnek tekintik Magyarországot” – mondta Buda.

Egyenlőtlen barátságok

A helyzet azért is lehet aggasztó, mert a titkosszolgálatok közötti viszony megromlása általában szakmai, nem pedig politikai okokra vezethető vissza: az egyik szerb szolgálat például még a kétezres években eléggé rossz néven vette, hogy miután Szerbiában lekapcsolták a 2004-es madridi merénylet egyik körözés alatt álló gyanúsítottját, kiderült, hogy a terrorista hosszú időn át Magyarországon dekkolt, mielőtt Szerbiába ment. A szerbek úgy érezték, hogy a magyarok tudtak erről, de mivel nem akartak az al-Kaidával konfrontálódni, lapítottak, végül pedig Szerbia vitte el a balhét. A valóságban a magyar szolgálatok későn értesültek arról, hogy az illető illegálisan Magyarországra jött, és mire észbe kaptak, már bottal ütötték a nyomát, de ezt a magyarázatot a szerb fél nehezen fogadta el.

De ugyanígy megromolhat a viszony akkor is, ha az egyik fél úgy érzi, hogy míg ő információkkal és kapcsolatokkal segíti a külföldi partnert, addig ez utóbbi már kevésbé kooperatív. Vagy abban az esetben, ha egy szolgálatról kiderül, hogy a saját és a partnereik által megosztott titkokat nem tudja megvédeni az ellenérdekelt szolgálatoktól – utóbbira példa az osztrák titkosszolgálatnál történtek.

És nyilván nem tesz jót egy titkosszolgálat megítélésének az sem, ha kiderül, hogy az oroszokat túl közel engedik magukhoz. Ez történt például még a Gyurcsány-kormány alatt, amikor EU-s szakembereknek álcázott moszkvai titkosszolgákat engedtek be a magyar nemzetbiztonság központi objektumába, és erről az amerikai társszervek is értesültek.

A szürkezónás együttműködésekre is hatással lehet az orosz–magyar viszony

A Telexnek nyilatkozó szakemberek szerint a titkosszolgálati együttműködésekben viszonylag sok a kevésbé vagy egyáltalán nem hivatalos, mondhatni „szürkezónás” kooperáció. Ezekhez az együttműködésekhez azonban már nem elég, ha a szakma „megérti” egymást. Ilyen „szürkezónás” együttműködéshez már nélkülözhetetlen, ha az érintett államok szoros politikai szövetségben állnak egymással.

Forrásaink szerint ezekre a „szürkezónás” titkosszolgálati együttműködésekre bizonyosan hatással van az, hogy az adott országgal milyen Magyarország felső politikai vezetésének a viszonya. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi politikai környezetben nehezen képzelhető el ilyen „szürkezónás” együttműködés a magyarok és az amerikaiak, vagy akár a magyarok és a lengyelek között, míg az izraeliekkel vagy az egyébként nem NATO-tag, de oroszbarát vezetésű Szerbiával már igen. Utóbbi állammal létre is jött egy hivatalos megállapodás az államtitkok cseréjével kapcsolatban.

A „szürkezónás” együttműködés azonban nem csak információk cseréjén alapul, ennél többről van szó. Ezek ugyanis olyan közös műveletek, amelyeknél a másik fél – akarva-akaratlanul is – forrásokat és módszereket ad ki a partnerének. Egy titkosszolgálat forrásai és módszerei azonban legnagyobb titkok közé tartoznak – hangsúlyozta lapunknak az egyik szakember.

A nagy értékes a kicsinek, de ez fordítva is igaz lehet

A nem szürkezónás, hanem hivatalos együttműködésekre kevésbé igaz, hogy különösen nagy bizalom kellene hozzá. Igaz, ilyen esetekben a külföldi partner leginkább csak a legszükségesebb információkat osztja meg a másikkal. A forrást nem adja ki, csak jelzi, hogy az milyen eredetű (például azt, hogy HUMINT, azaz humán forrás, vagy SIGINT, azaz jelhírszerzésből származó). Ahogy a módszert sem fedi fel, nem részletezi.

A szövetségi rendszeren belül az olyan nagyobb titkosszolgálatokkal, mint például az amerikai, azért is érdemes jó munkakapcsolatban lenniük a kisebb országok szolgálatainak, mert az amerikaiaknak a világ minden táján vannak „szemeik” és „füleik”, így szinte bármiben tudnak segíteni, feltéve ha akarnak.

Ugyanez igaz a közös műveletekre is: lehet, hogy egy európai országnak nincs elég pénze, eszköze vagy embere, hogy nagyszabású műveletet hajtson végre, de ha közös a célpont vagy azonos az érdek, akkor az amerikaiak biztosítani tudják hozzá a hátteret.

És ez fordítva is működhet: sokszor éppen egy kis országnak vannak olyan pozíciói, amik a nagynak nincsenek, így a kicsi és a nagy ország titkosszolgálata együtt tud dolgozni. Ám az ilyen műveletekhez ugyanúgy szükséges a bizalom, amit azonban rongál, ha a két ország közötti diplomáciai kapcsolat mélyponton van. Így ha valóban kihat a magyar szolgálatokra a szövetségi rendszeren belüli sajátos magyar külpolitika, akkor az ezeknek a közös műveleteknek a hiányában érhető tetten.

Jellemző, hogy az európai államokban a titkosszolgálatok szakmai irányítói (tehát a főigazgatók) a mindennapi munkájukban a politikai vezetéstől függetlenül autonóm döntéseket hozhatnak. Így ők dönthetnek arról, részt vesznek-e például egy nemzetközi műveletben. Ez nemcsak arra jó, hogy az adott műveletben esetleg sikereket érjenek el, hanem kapcsolatépítésre, a bizalom további erősítésére is. Lapunknak egy volt titkosszolga ugyanakkor azt mondta: amíg a pályán volt, találkozott olyan esettel, amikor egy külföldi partner nem akarta, hogy a magyarok benne legyenek egy nemzetközi műveletben, a háttérben vélhetően politikai okok húzódtak meg.

Persze az információkéréssel minden szolgálat óvatosan bánik. Azzal ugyanis, hogy egy külföldi partnerétől információt kér, egyúttal ki is ad információt. Merthogy a partner a kért adatból ki tudja következtetni, milyen műveleten dolgoznak a magyarok. De nem csak emiatt lehet problémás az információkérés. Egy volt titkosszolga azt mesélte, hogy hosszú évekkel ezelőtt a terrorelhárítási területen egy adott személyről kértek a magyarok információt egy észak-afrikai ország titkosszolgálatától. Ám mivel az afrikai országban az ellenzéket egy kalap alá vették a terroristákkal, a helyi szolgálat kommandósokat küldött a célszemély ott élő családjára. Ezzel az afrikaiak dekonspirálták a magyarországi műveletet.