MÁV-vezérigazgató: Magyarország nem fog kimaradni a vasút most kezdődő, második hőskorából

A magyar vasút nem marad ki a kötöttpályás közlekedés reneszánszából, de forráshiányos időkben átmeneti megoldásokra is szükség van – mondta Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport elnök vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek azzal kapcsolatban, hogy augusztus elsejétől tíz mellékvonalon vonathelyettesítő buszok szállítják az utasokat.

A tavaly júniusban kinevezett vezérigazgató a lapnak úgy nyilatkozott, hogy „a kettőt nincs értelme összevetni. Akár tartósan, akár átmenetileg bizonyul majd jobb megoldásnak egy-egy vonalon a buszközlekedés, Magyarország nem akar kimaradni, nem maradhat ki és nem is fog kimaradni a vasút most kezdődő, második hőskorából.” Mint mondta, ezt bizonyítja a Budapest–Belgrád-vasútfejlesztés, a KISS és a FLIRT motorvonatflotta és a 115 mozdonyt érintő beszerzés, „amely kormányzati döntés esetén azonnal élesedhet”.

„Tény, hogy a mai forráshiányos helyzet kényszerszünetet okoz a gördülőállományunk és a pályahálózatunk fejlesztésében, de irányváltásról nincsen szó. Van stratégia, van akarat, és ha lesz forrás, lesz folytatás is a magyar vasút felzárkóztatásában.”

Pafféri Zoltán szerint a járműbeszerzést és a karbantartási képességüket is nehezíti a háború, mivel azóta egyes alapanyagok hadianyagnak számítanak a származási helyükön, vagy szankciós listára kerültek, így a beszerzésük jóval hosszadalmasabbá, bonyolultabbá és drágábbá vált, mint korábban. „A minket sújtó iparági infláció eléri a 150–400 százalékot, ami megeszi a járműbeszerzési büdzsénket és megnehezíti a meglévő járműpark karbantartását is. Amíg ez a helyzet fönnáll, sokkal takarékosabban kell gazdálkodnunk az erőforrásainkkal, és bizony áthidaló megoldásokat is be kell vetnünk.”

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a tíz megszüntetett mellékvonalon a buszközlekedésre való átmeneti vagy tartós áttérés célja az, hogy ezekben a térségekben biztosan megmaradjon a közösségi közlekedés, méghozzá legalább olyan vagy még jobb hozzáféréssel, mint korábban.

„Utasok nem maradhatnak és nem is maradnak közlekedési lehetőség nélkül Magyarországon. Akkor sem, ha kevesen vannak. A kérdéses mellékvonalak esetében ugyanis ez volt a helyzet: mindössze 3-7 fizető utasunk volt járatonként. Az ő számuk akkor növelhető, ha jobbá, kiszámíthatóbbá tesszük a szolgáltatást.”

Szerinte ezeken a mellékvonalakon kivétel nélkül modern, klimatizált, környezetkímélő és akadálymentes autóbuszok közlekednek. „Egy részük ráadásul új beszerzés, ha tetszik, ezek a buszok nullkilométeresek. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az utaskomfort tekintetében hatalmas előrelépést jelentenek a csehszlovák gyártmányú, nálam is idősebb Bz-khez képest.” Arról, hogy újraindulhat-e valaha a személyszállítás ezeken a vonalakon, azt mondta, hogy „a közlekedés újraszervezését követően monitorozni fogjuk a forgalmi adatokat és a valós utasigényeket, a tanulságokat pedig a közszolgáltatást megrendelő minisztériummal együtt vonjunk le. Hogy a módváltás hol lesz átmeneti, hol pedig tartós, azt az év végét követően, december–januárban e tanulságok alapján határozzuk meg.” (A mellékvonalak bezárásáról szóló helyszíni riportunkat itt tudja elolvasni.)

Pafféri Zoltán azzal kapcsolatban, hogy a gazdasági nehézségek mellett hogyan tudják kezelni az utóbbi időben megszaporodott műszaki hibákat, azt mondta, hogy „akármilyen kompromisszumok megkötésére is kényszerülünk, hogy nap mint nap háromezernél is több személyszállító vonatot közlekedtessünk le, az utasok biztonságából nem engedünk.

A hodászi baleset ezért rázott meg engem személyesen is. Az érintett utasoknak természetesen nem vigasz, de a balesetnek semmi köze nem volt az adott Bz-kocsik magas átlagéletkorához, a kiegyenlítő tartály ugyanis jóval fiatalabb alkatrész, ráadásul rendszeresen ellenőrizzük. Jól mutatja az eset bonyolultságát, hogy még laboratóriumi vizsgálatokra is szükség van az okok alapos feltárásához. Kivételes, reméljük, soha meg nem ismétlődő véletlen volt. A sérülést szenvedő utasoktól azonban szeretnék ez úton is bocsánatot kérni, az olvasóknak pedig jó lelkiismerettel azt üzenni: a magyar vasút biztonságos!”

Szerinte csak olyan vonatot engednek a forgalomba, amely a biztonsági előírásoknak megfelel, „ebben nincs apelláta”. Részben ez az oka a járműhiánynak és a hálózat csaknem felén érvényes sebességkorlátozásoknak is. „Inkább megyünk lassabban, mint hogy balesetveszélyt kockáztassunk a pálya állapota miatt. A magyar gyakorlat ebben nagyon szigorú.”