„A számlákon kívül más is volt a postaládámban” – egy fogvatartott és egy önkéntes levelezésének története

„Én azt kértem, hogy ha van Orsós, Kalányos, ilyesmi, én nagyon örülnék neki, ha vele levelezhetnék, nekem sok szép élményem van a cigányokkal, nagyon sokat tanultam tőlük”

– mondta beszélgetésünk elején Margaréta, a Mécses Szeretetszolgálat egyik önkéntese. A Mécses fő profilja, hogy tagjaik olyan emberekkel leveleznek, akik hosszú ideje vannak börtönben, és nincsenek már külső kapcsolataik.

A levelezésre az elítéltek a börtönben jelentkezhetnek, egy bemutatkozó levelet kell írniuk, és ezt kapja meg az egyesület. Ezután, amikor találnak szabad önkéntest, az visszaír a fogvatartottnak, és így indul el a beszélgetés. Általában véletlenszerű, hogy melyik önkéntes kinek a levelét kapja meg. Azonban Margarétának a szívügye mindig is a cigányság volt, ezért szeretett volna roma levelezőtársat. Így került kapcsolatba Csabával, akivel három éven át leveleztek egymással. Egészen addig, amíg Csabát pár héttel ezelőtt ki nem engedték a börtönből.

Csaba és Margaréta között nagyon különleges és erős kapcsolat alakult ki rövid idő alatt, ahogy ők jellemezték: egy anya-fia kapcsolat.

Csaba a leveleiben rendszeresen pótanyának hívta Margarétát, Margaréta Csabát pedig pótfiának nevezte.

Mind a 90 levelet megtartotta

Ahhoz, hogy jobban megismerjük a kettejük kapcsolatát, kezdjük a történetet a legelején. Margaréta a Mécsesről több mint 20 éve hallott először egy ismerősétől, aki akkor egy halálraítélttel levelezett, a történet pedig meghatotta. Három évvel ezelőtt, mikor a gyerekei már kirepültek, nyugdíjasként keresett önkéntes munkalehetőséget, így talált rá ismét a Mécses Szeretetszolgálatra. Azt mondta, hogy őt a peremre szorultakkal való törődés mindig is érdekelte, egész életében halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozott.

Csaba lett az első levelezőpartnere, és a három év alatt körülbelül 90 levelet kapott tőle.

„Ahhoz képest, hogy ő egy 8 általánost végzett cigányember, 10-12 oldalas leveleket írt az elején”

– kezdte a visszaemlékezést Margaréta, aki az összes Csabától kapott levelet megtartotta. Elmesélte, hogy a levelek mellett kisebb ajándékokat is küldtek egymásnak. Megmutatta nekünk a képeket, amiket Csaba a börtönben lévő májkrémes dobozok aljából készített neki.

Margaréta azt mondta, mindenről meséltek egymásnak, a hétköznapjaiktól kezdve a gondjaikig.

„Meséltem a gondjaimat, örömeimet, hogy miket csinálok, írtam, hogy voltam koncerten. Szerintem ez kétféleképpen sülhet el: egyrészt legalább én eljutottam, hall róla, hogy van ilyen, másrészt: a fene, ő meg nem fog menni évekig. De Csaba mindenről akart hallani.”

Margaréta azt mesélte, hogy Csabát leginkább a személyes hírek érdekelték: például mit csinált, és mit mondott a kis unoka, hogyan ápolják a nagymamát.

9 hónapot várt az első válaszra

Mikor Csabával találkoztunk, épp az új munkahelyéről érkezett haza az átmeneti szállására, ahová az egyesület közvetítésében egyházi segítséggel került. Megmutatta nekünk a saját kis lakrészét, személyes tárgyait, amik közül talán a legfontosabb neki egy kép volt az ágya fölötti polcon, Margarétáról. Nagyon izgult a beszélgetésünk előtt, nem szokott interjút adni, de ahogy elkezdtük megismerni egymást, egyre lelkesebben mesélt a múltjáról.

Csaba cigarettacsempészés miatt ült börtönben, 7 év 9 hónap 3 napot kapott. Nem véletlenül hangsúlyozta napra pontosan a büntetését, hiszen ahogy ő fogalmazott: „azt a három napot is le kell ülni”. Már több mint négy éve volt bent, mikor 2018-ban egy társától hallott a Mécses Szeretetszolgálatról. Csabát a börtönben senki sem látogatta, bár vannak gyerekei és volt párja, de velük megszakadt a kapcsolata. Ezért döntött úgy, hogy ő is szeretne egy levelezőtársat, elküldte első levelét, a válaszra azonban 9 hónapot kellett várnia.

Bár nehéz 9 hónap volt, de azt mondta, megérte, hiszen így ismerte meg Margarétát.

Csaba nagyon rossz lelkiállapotban volt, mikor elkezdtek levelezni egymással. Ennek megértéséig érdemes kicsit visszamennünk az időben 2001 decemberéig, mikor Csabának 23 évesen megváltozott az élete. Ugyanis ekkor halt meg az apukája, és ez annyira megviselte, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, utána pedig kicsapongó életet élt, ivott, nem látott kiutat. Csaba visszaeső, már nem először volt börtönben,

összesen 16 évig ült. Bent is volt két öngyilkossági kísérlete.

Aztán 2018-ban elkezdte olvasni a Bibliát, és a hite megváltoztatta, megbocsátást kért. Az igazán nagy fordulópontot pedig 2019 hozta el, ekkor kapott választ Margarétától. Ezután több levelet kapott, mint azok, akiknek vér szerinti családjuk volt.

Azt hitted, hogy kevésbé szeretlek akkor, ha nincs lakásod?

Margaréta azt mesélte, ők a Mécsesnél nem kérdeznek rá arra, hogy mit követett el a levelezőpartnerük: „ha akarja, majd elmondja, de nem ettől függ a szeretetünk”. Csabában elég hamar megbízott, de az egyesületnél előírás az anonimitás, az önkéntesek jeligével leveleznek. Margarétának a gyerekei is azt mondták, hogy „nagyon örülnek, csak azért óvatosan, mert sose lehet tudni”.

Később Skype-olni is tudtak egymással, Csaba erre úgy emlékezett vissza, hogy a fél órát három másodpercnek érezte, hevesen vert a szíve, nagyon izgult, még jegyzetet is készített a beszélgetéshez. Margaréta pedig egy meglepetéssel kedveskedett neki: színes virágot tett a kamera elé, mert a börtönben olyat nem látni.

Margaréta azt mesélte, hogy egyszer volt konfliktusuk, mikor Csaba azt írta, van egy lakása Pesten. Margaréta ennek nagyon örült, „mert akkor legalább nem a nulláról indulnak”. De aztán kiderült, hogy az a nagymama lakása, ahova nem mehet majd.

Margaréta akkor szidta le Csabát először és utoljára.

„Mondtam, hogy hát most azt hitted, hogy kevésbé szeretlek akkor, ha nincs lakásod vagy mi a bánat? Hát miért kellett ez?”

Azt mondta, utána Csaba nagyon izgult, hogy soha többet nem fog levelet kapni, de persze folytatták a beszélgetést.

Nem csak számlák voltak a postaládában

Mikor megkérdeztük tőlük, mit jelentett nekik ez a három év levelezés, mindketten elmosolyodtak. Csaba azt mesélte, Margaréta egy visszatartó erő volt neki a börtönben, mert abban biztos volt, hogy őt nem akarja becsapni. Ha Margarétával nem kerül kapcsolatba, akkor szerinte még mindig a börtönben lenne, mert nem foglalkozott volna azzal, hogy minél hamarabb kikerüljön. Szerinte sokan úgy gondolkodnak bent, hogy

„jobb inkább intézményfüggőnek maradni, mint ebbe az életbe kijönni”.

Annyira akart bizonyítani, hogy nyolc év után, a szabadulása előtt száz nappal letette a nyugtatókat is.

Margarétának ez a három év azt jelentette, hogy van egy barátja.

„Ha bármiről írtam, hogy izgulok most valamiért, akkor ő azonnal írta vissza, hogy ő ekkor és ekkor imádkozik értem. Nekem azt jelentette, hogy van egy olyan barátom, akire számíthatok, aki megosztja velem az életét, akitől a számlák mellett néha bepottyan levél is a postaládámba, mert most már egyébként csak számlák érkeznek.”

Azt mondta, hogy sok mindent tanult Csabától. Margaréta valahol önző embernek is gondolja magát, amiért – mint fogalmazott – legalább annyit kapott ettől a kapcsolattól, mint amennyit ő tett bele.

Anyuka, ti hova hoztatok?

Csaba november 16-án szerdán szabadult a börtönből, aznap találkozott először személyesen Margarétával. Mikor meglátta, azt sem tudta, most letegye-e a táskáját vagy ne, odarohanjon vagy ne, annyira boldog volt. Margaréta így emlékezett vissza erre a pillanatra:

„egymás nyakába borultunk, elpityeredtem, olyan volt, mint egy nagy mackó”.

Csabának először zavaró volt a nagy zaj, az autók, úgy érezte, az emberek figyelik őt. Aztán egy idő után ránézett a ruhájára, és felfogta: most már tényleg szabad. Akkor megkönnyebbült és majdnem elsírta magát.

Csaba most szeretne élni és bizonyítani Margarétának, szeretne majd egy kis saját lakást is, és törekedni fog arra, hogy ne kerüljön vissza rossz társaságba. Arra egyelőre nem áll készen, hogy a családját megkeresse, előbb egyenesbe akar jönni.

Margaréta szerint kint nem lesz könnyű neki, szeretné látni, hogy Csaba itt is tartja azokat a hívő keresztényhez illő elveket, amiket bent is igaznak gondolt. Szerinte ennyi segítség után már csak ő ronthatja el.

A szabaduláskor Margaréta el akarta vinni Csabát egy kápolnába, de nem maradt rá idejük. Viszont Csaba megígérte, hogy vele fog életében először kápolnába menni. Mikor Csabánál voltunk, véletlenül derült ki a beszélgetés végén, hogy az épületben van egy kápolna, ahol mindennap van imádság. Ő viszont soha nem ment még be oda, mindennap a kápolna előtt ül és hangszórón hallgatja a benti imádságot. Mikor megkérdeztük, miért, azt felelte:

„megígértem neki”.

A szabadulás óta mindennap beszélnek telefonon, Margaréta elmesélte, hogy az összes hívás azzal kezdődik : „Anyuka, ti hova hoztatok? Hát ez egy olyan gyönyörű hely, hát nekem életemben nem volt ilyen jó dolgom.”