A ferencvárosi önkormányzati cégnél landolt a bitcoinbányászat miatt lemondott DK-s politikus

2022. július 17. – 09:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Jajj Istenem, mit vétettem én a DK-nak, hogy még a bitcoinbányászat miatt lemondott politikusukat is idehozták a nyakamra?!” – fakadt ki Facebook-oldalán Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szombaton.

Mint kiderült, pénzügyi vezetőnek nevezték ki a kerület köztisztaságáért felelős cégénél Borka-Szász Tamást, aki korábban a VII. kerületben volt önkormányzati képviselő. A DK-s képviselő 2020 októberében mondott le, miután kiderült, hogy bitcoinbánya üzemelt a hivatali számítógépén. A rendőrség áramlopás miatt házkutatást tartott, és nyomozás indult az ügyben.

Baranyi Krisztina a Fidesz ferencvárosi frakcióvezetőjétől tudta meg, hogy a háta mögött az önkormányzati cég nemrég kinevezett MSZP-káder igazgatja áprilisban felvette Borka-Szászt.

„Visszatérően tapasztalom, hogy a Képviselő-testület demokratikus oldalán ülők közül többen az önkormányzati pozíciókat nem alkalmasság, rátermettség alapján döntik el, hanem különböző alkuk útján a pártjaikban és környékén lévőket fizetik ki velük”

– írja Baranyi, aki szerint Ferencvárosban „már a sokat pletykált DK-MSZP összeolvadás is megvalósult”.

Vannak olyan próbálkozások, amiket Baranyi – állítása szerint – meg tud akadályozni. Ilyen volt például, amikor 2020 októberében a DK és az MSZP Gréczy Zsoltot jelölte a ferencvárosi médiacég felügyelőbizottságába. Most pedig azt igyekszik megvétózni, hogy Hoffmann Györgyöt, Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő férjét nevezzék ki a kerületi médiacég élére, miután az előző vezető kirúgta Vágvölgyi B. Andrást, a kilencedik kerületi újság főszerkesztőjét. Az ügyről itt írtunk bővebben.

Borka-Szász kinevezésében tehetetlen Baranyi, bár szerinte a képviselőkkel közösen ezeket az ügyeket is meg tudnák oldani.

Frissítés: Reagált Borka-Szász

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk Borka-Szász Tamástól. Ebben azt írja, az áramlopásos ügyben indított egyik eljárás sem találta bűnösnek.

„A hivatkozott ügyben először a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatott büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben. A nyomozó hatóság az ügyet végül bűncselekmény hiányában megszüntette. […] Ezt követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság vette át az ügyet, és valóban indított ellenem szabálysértés gyanúja miatt szabálysértési eljárást, de ez a szabálysértési eljárás is megszüntetésre került. A végzésben megállapításra került, hogy nem követettem el semmilyen törvénytelenséget, semmilyen szabályt nem szegtem meg. Ebből következően semmilyen károkozás sem történt a VII. Kerületi Önkormányzat sérelmére. Tehát valótlanul állították rólam, hogy áramot loptam és bitcoint bányásztam” – írta.

Állítása szerint azért mondott le akkoriban, mert az ártatlansága tisztázásáig sem akarta ezzel az üggyel terhelni a pártját és az önkormányzatot, de azóta „jogerősen megállapításra került, hogy semmilyen bűncselekményt, szabálysértést vagy bármilyen szabályszegést nem követettem el, ártatlan civil ember vagyok. […] A jelenlegi munkahelyemre szakmai alapon jelentkeztem, a végzettségemnek és szakmai tudásomnak megfelelő pozícióra felvételt nyertem” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!