Gulyás Gergely elnézést kért a forintárfolyammal kapcsolatos valótlan kijelentéseiért

2022. június 19. – 20:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Van a kormánynak bármilyen felelőssége abban, hogy itt tart most a forint az euróhoz képest? – kérdeztük a pénteki kormányinfón Gulyás Gergelytől.

Gulyás válaszában két olyan dolgot is említett, ami nem felel meg a valóságnak. Azt mondta, hogy

  • Bajnai Gordon alatt volt olyan forint-euró árfolyam, ami 310-320 forint körül volt, „317-18-ra emlékszem”, illetve hogy
  • ha valaki megnézi a magyar forint árfolyamát, akkor azt látja, hogy a környező országok valutáival az elmúlt hetekben együtt mozgott.

Hogy miért hamisak ezek az állítások, azt ebben a tényellenőrző cikkben vezettük le, röviden pedig azért, mert

  • Bajnai kormányzása alatt nemcsak 310 Ft felett nem járt az euró, de még 300 Ft felett sem,
  • a forint árfolyama pedig jócskán elszakadt a többi ország fizetőeszközétől.

Az RTL Híradója mindkét állítással kapcsolatban megkérdezte a kormányt. A Miniszterelnökségi sajtóiroda válaszában a Bajnai-féle tévedéssel kapcsolatban azt írta, hogy Gulyás

„állításának lényege az volt, hogy a baloldali kormány alatt a forint-euró árfolyam 316 forint volt”,

azt viszont elismerték, hogy mindez Bajnai kormányzása előtt egy hónappal történt. „A pontatlanságért Gulyás Gergely elnézést kér” – írták.

Ha így, a „baloldali kormányok” szempontjából vizsgáljuk meg az adott időszakot, akkor a 2002. május 27. (Medgyessy) és 2010. május 29. (Bajnai) közötti időszakban

valóban járt az euró árfolyama 310 és 320 forint között, igaz mindössze 3 alkalommal,

  • 2009. március 4-én 310,2 Ft,
  • 2009. március 6-án 316 Ft, míg
  • 2009. március 9-én 310,8 Ft

volt. A 2002 és 2010 közötti „baloldali kormányok” alatt az euró átlaga 256,8 forint volt, ami még alacsonyabb az őket követő jobboldali kormányzás legalacsonyabb értékénél is (262,7 Ft). A Fidesz 2010 óta tartó kormányzása alatt máig vizsgálva az euró átlaga 315 forint.

Arról, hogyan jutottunk el a 400 forintos euróig, és hogy ebben hogyan játszik közre a kormány politikája, itt írtunk bővebben.