Cser-Palkovics András külön bejelentette, hogy marad polgármester

2021. június 3. – 16:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Székesfehérvár fideszes polgármestere már előre meghirdette, hogy nagy bejelentést tesz csütörtök délután a Facebook-oldalán. Meg is tette:

marad polgármester továbbra is, nem indul országgyűlési képviselőjelöltként '22-ben.

Hogy miért kellett ezt külön bejelentenie, annak a videóban elmondottak alapján két oka lehet:

  • egyrészt a városban – ahogy elmondása szerint minden választás környékén – most is az a szóbeszéd járta, hogy elhagyja a várost, és az országos politizálást választja,
  • másrészt így odaszúrhatott azoknak, akik viszont bejelentik az országos tisztségért indulásukat másfél évvel az után, hogy polgármesterré választották őket.

Bár nem mond neveket, de hát ilyen például Karácsony Gergely.

A videóban a fideszes politikus úgy fogalmaz: „vannak, akik csupán az ambícióik, a politikai karrierjük egyszerű eszközeként tekintenek rá. Ezeknek a politikusoknak el kell majd számolni a lelkiismeretükkel, mert minden eszközként használt dolog, az önkormányzatiság is elkopik egyszer. Azok, akik az önkormányzatiságot az országos ambícióiknak rendelik alá, hiteltelenítik minden addigi, a településüket és az önkormányzatukat féltő megszólalásukat, hiszen, ha képesek elhagyni alig másfél éve vállalt kötelezettségüket, akkor eddig sem a városukat féltették, azt csak eszköznek tekintették saját hatalmi ambícióikhoz.

Cser-Palkovics a Válasznak 2020 végén adott interjújában is úgy fogalmaz, hogy „én nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt 2010-ben, ’14-ben és ’19-ben. Hanem Székesfehérvárra. Enyhe szomorúsággal is nézem azokat a városvezetőket, akik az országos politikába repítő ugródeszkának tekintik a polgármesterséget”, amire kap is egy választ, hogy nehogy Lázár János magára vegye a megjegyzését.

A Telexnek adott interjújában pedig arról beszél többek között, hogy: „látok azonban egy komoly problémát és változást, hogy 2018–19 óta mintha egyre inkább belesodródna az önkormányzati politika az országos politikába. Szerintem a helyi közélet más, mint az országos politika. Nem azért, mert az egyik jobb vagy rosszabb, mint a másik, hanem egyszerűen más keretek között működik a kettő, nem véletlenül lett összeférhetetlen a polgármesteri és országgyűlési képviselői tisztség se (2014 óta nem lehet valaki egyszerre polgármester és országgyűlési képviselő – szerk.). Nem örülök annak, hogy hangvételében, témáiban az országos politika szerepet talált a helyi közéletben”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!