Több ponton alkotmányellenes a munka törvénykönyvének korábbi módosítása

2021. május 21. – 15:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Alkotmánybíróság ma kimondta: a rabszolgatörvény több pontja is alkotmányellenes”

írja közösségi oldalán Szabó Tímea országgyűlési képviselő (Párbeszéd).

Szabó Tímea szerint az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell „a dolgozókat súlyosan elnyomó törvényt”. Mint közli, 2018 decemberében fordultak közösen az Alkotánybírósághoz, miután a kormány elfogadta a munka törvénykönyve „rabszolgatörvényként elhíresült” módosítását, ami csorbította a munkavállalók jogait: „elvette a pihenőidejüket, akár évi 400 óra túlmunkára kényszerítette őket, és el akarta csalni a túlórapénzeiket”.

Az Alkotmánybíróság több mint két év után kimondta: senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát. Az AB szintén kimondta, hogy hiába hároméves a munkaidőkeret, a korábbi, maximum egyéves idő alatt kell a pihenőidő átlagának kijönnie, és a rendkívüli munkavégzéssel egy év után el kell számolni, teszi hozzá a képviselő. (A teljes alkotmánybírósági döntés részleteiben itt olvasható.)

Szabó Tímea végül közli: az AB úgy döntött, hogy ha a kollektív szerződést 36 hónap alatt felmondja a munkáltató, attól még továbbra is érvényesülnie kell azoknak a többletgaranciáknak, amelyeket a szakszervezet „kialkudott” a 36 hónap elfogadásáért cserébe.

Az AB-döntés után az ellenzék közösen benyújt egy törvénymódosítási javaslatot, ami megszünteti alkotmányellenességet, erről közös sajtótájékoztatón számoltak be péntek délután:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!