2023. december 13. – 22:54
Sok fontos díj és bejelentés mellett a múlt heti The Game Awardson nyílt bétatesztidőszak után váratlanul megjelent a The Finals című ingyenes online lövöldözős játék is. A PS5-re, Xbox-konzolokra és PC-re kiadott játékot az a svéd Embark Studios fejleszti és adja ki, amit a DICE egykori igazgatója, Patrick Soderlund alapított, miután távozott az Electronic Artstól. A DICE felelős a népszerű, de legutóbbi részével igencsak alulteljesítő Battlefield-sorozatért, valamint annak Star Wars-os változatáért, a két legutóbbi Battlefront-játékért is. Soderlund vitt is magával még néhány fejlesztőt, első játékuk pedig rögtön elég nagyot szólt, vannak, akik már most a belső nézetes, lövöldözős műfaj messiásának kiáltják ki.
Amikor a Die Hard találkozik az Overwatch-csal
Egy épület romjai között bolyongva, a gépfegyveremet szorongatva keresem a társaim holttestét szimbolizáló szobrocskákat, hogy újraélesszem őket. A nemrég még a felső emelet padlójaként szolgáló betondarabok és robbanás pora közül azonban egy ellenséges karakter bukkan elő, tüzelni kezdünk egymásra, mikor hirtelen kiszúrom, hogy egy gázpalack szorult a törmelék alá. Belelövök, felrobban, ellenfelemet megölve, engem viszont még jobban betemetve. Más lehetőségem nem maradt, C4-et erősítek az egyik épen maradt falra, kirobbantom, a lyukon keresztül pedig a többemeletes mélységbe vetem magam, hogy új feladatok után nézzek.
Az ilyen és ehhez hasonló, filmszerű jelenetek teszik igazán magával ragadóvá a Finals játékmenetét. A Finals felütése egyszerű, de nagyszerűvé teszi maga a kivitelezés. Egy futurisztikus, virtuális realityben vagyunk, ahol három vagy négy, egyenként háromfős csapat bekerül a négy pálya (Szöul, Monaco, Las Vegas, vagy a NER stadionépítéseit is megszégyenítő Skyway Stadium) egyikére, céljuk pedig minél több pénzt összegyűjteni. Ez játékmódtól függően a megölt ellenfelek után marad hátra, vagy a pályán felbukkanó pénzcsomagokból tehetünk rá szert. A közös a két verzióban az, hogy a pénzzel minden esetben el is kell jutni egy ATM-hez, hogy feltöltsük az egyenlegünket. A műsoros körítés kimondottan jópofa, a játék történéseit, és a szükséges információkat egy kommentátorpáros osztja meg a játékosokkal, cselekedeteinkre pedig a nézők ujjongása reagál.
Három karakter közül választhatunk, a recept pedig nincs túlbonyolítva: van Light, Medium és Heavy versenyző, előbbi gyors, de nem sebez túl sokat, a középső a klasszikus „katona” szerepkörét látja el, a Heavy pedig lassú, nehéz megölni, és sokat tud sebezni. Ez kicsit minimalistán hangzik, és alapvetően az is, a Finals játékmenete azonban néhány ötletes és jól működő megoldással válik pont emiatt roppant egyedivé.
Egyrészt mindhárom karakternek megvan a szerepe, és nem elég, hogy kedvünkre válogathatunk különféle fegyverek (a második világháborús gépfegyverektől az AK–47-ig és modernebb társaikig) és gránátok között, mindenki hord magával valamilyen kütyüt is. Ez lehet egy lerakható fal, vagy a már említett C4, de ott van az ellenfeleket falon át is megjelenítő szenzor, vagy a személyes kedvencem, a közepes karakter jump padje, ami a levegőbe repíti azt, aki rálép. Ezek mellé pedig ott vannak még a karakterek saját képességei is, mint a Heavy pusztító rohamja, vagy a Light láthatatlanná tevő szuperereje. A karaktereknek tehát megvan az egyediségük, mégsem kell sokat vesződni a felszerelésünk összeállításával, minden egyből kézre áll.
A Finals másik nagy ereje magukban a pályákban rejlik, amik nem hatalmasak, viszont tele vannak magas épületekkel, amik szinte kivétel nélkül bejárhatók, ráadásul kötelek kötik őket össze, amikkel a tetők között közlekedhetünk, a már említett launchpadekkel pedig több emelet magasba repülhetünk. Ezek mellett van csomó apróság, ami még interaktívabbá teszi a környezetet, mint például az irányítható, bontógolyóval felszerelt daruk, vagy a liftek, amikkel kiválaszthatjuk, melyik emeletre szeretnénk menni. Mindezt pedig megfejeli a Battlefield-játékokból már jól ismert pusztítható környezet, hiszen az épületek ablakai, falai, a padlók és lépcsők mind-mind áttörhetők, felrobbanthatók, ami egészen új dimenziót ad a játékmenetnek.
A pályákon elszórva különféle palackokat is találunk, amiket fel tudunk emelni, és hozzávágni ellenfeleinkhez. Van, amelyik napalmszerű anyagot locsol szét, felgyújtva a szobát, ahova dobjuk, egy másik mérgező felhőt bocsát ki magából, de ott van a Goo nevű anyag is, ami robbanáskor egy habszerű anyagból képez falat oda, ahol földet ér.
A játék brutális tempót diktál, a sprint gombot jobb, ha el sem engedjük a meccsek alatt, hiszen a pénzt rejtő csomagokat minden csapatnak kijelzi a térkép, így folyamatos verseny van a fődíjért. Mivel nem sebződünk, ha magasról esünk le, jóformán bárhonnan eljuthatunk bárhova, ugrálva, repkedve, kötélhágcsón csúszva, támadhatjuk ellenfeleinket, de az is jó taktika lehet, hogy szimplán rájuk robbantjuk a házat. Ráadásul minden fegyverhez végtelen töltényünk van, így csak a tárazással, képességeink újratöltési idejével kell foglalkoznunk.
Forradalmasítaná a műfajt
A Finals remek példa arra is, hogy nem kell mindig megváltani a világot egy-egy játékkal, elég, ha egy maroknyi frappáns (de semmiképp sem újszerű) ötletet jó érzékkel párosítanak a fejlesztők, és azokat egyesével, aztán együttesen is jól működőre csiszolják. A pénzgyűjtögetős felütés baromi jól ötvözi a multiplayer FPS-ek jól ismert játékmódjait, egyszerre játszunk csapatlövöldét, capture the flaget és területfoglalósdit, ráadásul a szerepkörök sincsenek kijelölve, mindenki egyszerre támad és védekezik.
De amennyire magával ragadó a padlógázon teperő káosz, annyira nehéz is követni, éppen mi történik körülöttünk. Nincs a játékban térkép sem, így rendszeresen előfordult például, hogy egyszerűen eltévedtem játék közben. Az emeletek, folyosók és belső kertek között csak egy-egy, a pályán megjelenő nyíl mutatja, merre kell mennünk, ez viszont elég karcsú támpont, így gyakori élmény, hogy amíg a két társam a pénzért küzd, én három felhőkarcolóval arrébb keresem, hol tudom felküzdeni magam a tetőre hozzájuk. Kooperációra építő játék lévén a Finalst is barátokkal a legjobb játszani, a véletlenszerű idegen játékosok hajlamosak összevissza rohangálni, így a sikerélmény is gyakran elmarad.
A játék viszont hibái ellenére is elképesztően szórakoztató, és egészen egyedi élményt nyújt. A fegyverhasználat teljesen rendben van, a meccsek dinamikája és a karakterek balanszolása is csiszoltan működik, és minden meccsben átélünk legalább két-három olyan pillanatot, amit máskor csak a mozivásznon látunk. A Finalsben remekül keveredik a pörgős, Call of Duty-szerű akció a Battlefieldek taktikusságával, és az Overwatch vagy a Team Fortress 2 karakteralapú játékmenetével.
Az, hogy a Finals valóban FPS-forradalmat indít-e el, hosszú távon dől el, az ingyenes multiplayer lövöldék piaca azonban meglehetősen telített, egy-egy új indulónak kemény feladatot jelenthet megvetnie a lábát a piacon. Nehéz megítélni, hogy tud-e annyira újat és magával ragadót nyújtani a Finals, hogy olyan nevekkel versenyezzen, mint a Fortnite, a Warzone, a Counter Strike 2, vagy az említett Overwatch és Team Fortress 2.
A potenciál megvan a Finalsben, amit egyelőre a modern játékipar rákfenéje, a mikrotranzakciók sem tesznek tönkre: egyelőre csak különféle festéseket és egyéb jelentéktelen biszbaszokat tudunk vásárolni. Az utóbbi években sok játékra aggatták rá a „következő nagy durranás” jelzőt, ez azonban nem mindig jött be, a Finalsről viszont mindenki eldöntheti maga, hogy milyen, hiszen a linkre kattintva teljesen ingyen letölthető.
