Várhatóan egyedül Magyarország marad hetes cikkes uniós eljárásban

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy vissza szeretné vonni a lengyel kormányzattal szemben 2017-ben kezdeményezett hetes cikkes eljárást.

Több mint 300 milliárd forintnyi uniós támogatással fejlesztene Karácsony Budapesten

Az EU felzárkóztatási politikájáért felelős Elisa Ferreira a főpolgármesterrel és miniszterekkel is egyeztetett Magyarországon, ahol a szabályok és elvek fontosságára figyelmeztetett.

Von der Leyen: A magyarok húsz éve Európát választották és azóta erősebbek lettünk

Az Európai Bizottság elnöke a tavalyi Nobel-díjasokkal is arra emlékeztetett, mennyivel erősebbé tették az EU-t a magyarok a 2004-es csatlakozás óta.

Uniós eljárás indul a Facebook és az Instagram ellen

A gyanú szerint a megtévesztő reklámok és politikai tartalmak kezelésével lehetnek gondok a Metánál, a cég ráadásul pont a júniusi EP-választás előtt lő le egy fontosnak tartott eszközt.

Orbán meggyőzéséről is akadt kérdés az EP-választás csúcsjelölti vitáján

A liberális induló furcsának találta, hogy a magyar miniszterelnök tavaly „vécére ment tízmilliárd euróért”, a szélsőjobboldali jelölt kiemelte, mennyire támogatja a hazája Ukrajnát.

Május 23-án vitáznak hivatalosan a júniusi EP-választás csúcsjelöltjei

Hétfőtől új szakaszba lép a júniusi EP-választás kampánya a testület utolsó plenáris ülése után, de marad munka a júliusban kezdődő soros magyar Tanács-elnökség idejére is.

Deutsch: Az erő velünk van

A magukat überokosnak gondoló, zűrzavart és totalitarizmust hozó progresszív liberálisoknak olyan a Soros-hálózat, mint a kommunistáknak a proletariátus a kormánypártok EP-listavezetője szerint.

Aggasztó a magyar kormány politikája az orosz választási beavatkozásról szóló EP-határozat szerint

A szöveg felemlegeti a VSquare és a Ján Kuciak Oknyomozó Központ – magyarul a Telexen megjelent – cikkét arról, hogyan kérte Orbán segítségét a szlovák kollégája egy moszkvai látogatáshoz.

Felpuhítják az uniós agrárpolitika előírásait, miután tüntettek a gazdák

Több könnyítést sürgősségi eljárással fogadtak el az Európai Parlamentben, mielőtt újraválasztanák a testületet.

Kártérítés járhat 2030 után, ha a túlzott légszennyezés árt az egészségünknek

Az Európai Parlamentben a szavazó magyarok közül a kormánypártiak nemet, az ellenzékiek igent nyomtak a levegőminőségi szabályokat szigorító javaslatra.

Kövess minket Facebookon is!