Amerikában már most többen haltak meg koronavírusban, mint az elmúlt öt influenzaszezonban összesen

A legutóbbi influenzaszezonban összesen 22 ezren haltak meg 8 hónap alatt, a Covid-19 most 210 ezer fölötti halálos áldozatnál jár.

Egyre nagyobb a zűrzavar Kirgizisztánban, hatalmi ellentétek dúlnak az ellenzékben

Az ellenzék egy része nem fogadja el a kedden, más ellenzéki pártok által jelölt miniszterelnököt.

Szent muszlim szöveg hangzott el Rihanna fehérnemű-bemutatóján, elnézést kért érte

Az előadó sem tudta, hogy a Hadísz egy részletét tartalmazza a bemutatón elhangzott dal.

Hat év után új dalt adott ki az AC/DC

Az album majd november 13-án érkezik.

ATV: Karantén alá vonták a miskolci Károly Hotelt

A koronavírus-járvány szerdai hírei egy helyen.

Nyugdíjas rendőrt vádolnak pedofíliával

A férfi fajtalankodott egy nyolcéves kisfiúval 2019-ben, de több rendbeli szexuális erőszak a vád ellene.

Soros György: A döntés a CEU számára már túl későn született

Soros szerint az érvényben lévő törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek.

Varga Judit a CEU-ítéletről: Elfogadhatatlan a kettős mérce

Az igazságügyi miniszter reagált az Európai Bíróság döntésére, a lényeg kb. az, hogy kettős mérce meg Soros-egyetem.

Távoktatás koronavírus alatt: az oktató közölte a kaliforniai anyával, hogy nem szoptathat óra alatt

Marcella Mares azt kérte, hogy kikapcsolhassa a webkameráját a szoptatás idejére, oktatója azonban közölte: tartogassa a szoptatást későbbre.

Újabb emberrablókat keresnek a XIV. kerületből elhurcolt összevert férfi ügyében

A férfit még nyáron vitték el a házától, a lábát is eltörték, és azzal fenyegették: elássák, ha nem szerez 20 millió forintot.

Kövess minket Facebookon is!