1800 ukránt evakuáltak Harkiv térségéből az orosz támadások miatt

Az oroszok azt állítják, hogy elfoglaltak öt falut. Hírösszefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeiről.

Nagy Feró szerint az európai genderlobbi miatt ő már lehetne lány is, de attól még nem tudna több...

Ebből a zenész szerint logikusan következik, hogy lázadni kell az európai rendszer ellen.

Kétszer is kigyulladt ugyanaz a lakás Csepelen, egy férfi meghalt

Kora reggel, majd kora délután is tűz keletkezett a lakásban. A tűzoltók mindkét esetben eloltották a tüzet, vizsgálják, hogy mi okozhatta őket.

Ősi Magyarországról, vasútról, fociról és az unió soros elnökségéről is beszélt Orbán Viktor a...

„Az én feladatom a féléves elnökségben az lesz, hogy javítsam a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatokat” – mondta a kínai televízióban a magyar miniszterelnök.

Ütik, rúgják, sörrel öntik le vagy éppen dobócsillaggal támadnak rá a MÁV jegykezelőire az...

A vasúttársaság minden esetben feljelentést tesz, az elkövetők súlyos büntetésre számíthatnak.

A kormány először keresztbe tett a távhőszolgáltatóknak, most hétmilliárddal segíti ki őket

A távhősök idén már drágán veszik a vizet, a felmelegített vizet viszont csak rezsicsökkentett áron adhatják tovább a lakosságnak. A kormány most kompenzálja őket.

Nyugdíjas óvó néni, hetvenéves konyhalány – sokan kényszerből dolgoznak a nyugdíj mellett

Felmérések szerint a nyugdíjasok 40 százaléka él a létminimum alatt, tavaly már négyszer annyian dolgoztak nyugdíj mellett, mint 2010-ben. A Deutsche Welle riportja.

Cserhalmi György Vidnyánszkynak: Aki irigyli tőlünk azt a pici szabadságot, hogy tizenegyen...

A nemzet színésze üzent a Nemzeti Színház igazgatójának.

Az USA szerint Izrael a nemzetközi jogot megsértve használhatott amerikai fegyvereket Gázában

Az ENSZ közgyűlése megszavazta, hogy támogatja Palesztina tagsági kérelmét. Az USA mellett Magyarország is a határozat ellen szavazott. Hírösszefoglalónk az izraeli-gázai háborúról.

Spanyolországban bukkant fel Novák Katalin, egy lovasiskolát is meglátogatott

A volt államfő a lemondása óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Kövess minket Facebookon is!