Legfrissebb

RSS

Zaklatják és fenyegetik a könyvesboltosokat

Írásban és telefonon is támadják őket, van, hogy a levelezőrendszereiket is megbénítják.

Eddie Van Halen nemcsak szimpla rockgitáros volt, hanem a műfaj úttörője

Megújította a rockzenét, és számos vad sztori keringett róla. Dolgozott Michael Jacksonnal, és majdnem a Limp Bizkittel is. Portré az egyik legvirtuózabb gitárosról, aki kedden halt meg.

Újraindítási adóval pótolná a főváros a járvány okozta súlyos veszteségeket

Karácsony Gergely a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén festett fel borús képet Budapest gazdasági helyzetéről.

Már gyártják a koronavírus elleni gyógyszert a Richter gyógyszergyárban

Megoldották a súlyos stádiumban lévő koronavírus-fertőzöttek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló remdesivir hatóanyag szintézisét.

Magyar Orvosi Kamara: Katonák nem leszünk

Szerintük az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvény súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését, és sérti az orvosok alapvető jogait

Miért járt Nobel-díj az élet kódjának szerkesztéséért?

A Nobel-díjat érő DNS-olló olyan, mint az iPhone megjelenése, csak a génszerkesztésben. Előtte is voltak ilyen eljárások, de most robbantak be igazán.

Átadták Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját Győrben

Az Audi egyik épületének tetejére 36 ezer napelemet telepítettek, a győri üzem a második olyan Audi-gyár a világon, ami karbonsemlegesen működik.

Bűnszövetkezetnek minősítette a görög bíróság az Arany Hajnal szélsőjobboldali pártot

A radikális szervezet több korábbi képviselőjét is elítélték.

Giro: Valter Attila jó pár helyet javított az összetettben

A magyar bringás a 33. helyre jött fel, Filippo Ganna már a második szakaszát nyerte az olasz körversenyen.

Az Európai Bizottság tízéves tervvel támogatná az uniós országok roma lakosságát

Felszólították a tagországokat, hogy egy éven belül nyújtsanak be stratégiákat arra, hogyan segítenék őket.

Kövess minket Facebookon is!