Az igazgató, aki azért dolgozik, hogy ne féljenek a cigányoktól

2020. november 1. – 20:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kavalyecz András több mint három évtizede foglalkozik hátrányos helyzetű borsodi fiatalok szocializációjával és tanításával. Börtönlátogatásra, nyitott bíróságra viszi diákjait, hogy elrettentse őket a bűnözéstől, és a foci is fontos eleme a pedagógiájának. „A pedagógus szakma nem az olcsó népszerűségről szól” – mondja, és szerinte egy tanárnak sokszor drasztikusan kell fellépnie, hogy eredményt érjen el. Közben mégis szeretettel, bizalommal fordul diákjaihoz, és ha valamelyikük bajba kerül, akár vasárnap délután is elindul, hogy segítsen. A környéken nagy igény lenne hegesztőkre és szakápolókra, de az alapítványi iskola évek óta nem kap engedélyt, hogy szakmát oktathassanak, pedig minden feltétel adott. Mi motivál egy tanárt Borsodban, és mi számít sikernek ott, ahol sokszor még cipője sincs a gyerekeknek, hogy iskolába menjenek?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!