Jézus jászola mellett egyetlen fehér, keresztény európai polgárt sem találunk

2022. december 24. – 17:00

Jézus jászola mellett egyetlen fehér, keresztény európai polgárt sem találunk
Fotó: STR / NurPhoto / Getty Images
Német László
A Belgrádi Főegyházmegye érseke

Másolás

Vágólapra másolva

A kommunikációs eszközök fejlődnek, és a mai emberek egyre több információval élnek, legyen az számunkra hasznos vagy haszontalan. Mindenféle hírek eljutnak hozzánk, legyenek azok igazak, hamisak, hasznosak, haszontalanok, építőek vagy rombolók. Kérdezzük meg azonban magunktól: hasznos-e számodra egy hír vagy információ, igaz-e az, segít-e életcéljaid elérésében; jobb emberré tesz-e téged, vagy mérgezi az életed és kikezdi a jót a szívedben, amit az Isten születésünknél fogva belénk öntött?

Mert amikor megszületünk, mindannyian jók vagyunk, őszinte, szeretnivaló és szeretni képes emberek, akkor is, ha a bűnre való hajlam bennünk van. Aztán kicsit felnövünk, sebeket kapunk, sebeket ejtünk másokon, főleg akkor, amikor nem szívünk szerint, hanem csak racionálisan, vagy éppen ösztönösen, félelemből cselekszünk.

A mai társadalmunk tele van hazugsággal, csalással, melyek forrása sokszor a félelem. A hazugságok terjednek minden csatornán és próbálnak kőszívűvé, örömtelenné, szorongóvá tenni bennünket. Ukrajnában a helyzet még súlyosabb. Mennyi hazugságot hallunk minden oldalról; szinte lehetetlen eljutni az igazsághoz.

A hazugság és a félelem, a szorongás, az örömtelenség nem Istentől ered. A gonoszság és a hamisság attól ered, aki nem vetette magát alá Isten akaratának, és aki fellázadt az Ő szeretetet és örömöt hirdető uralma ellen. A farizeusokkal, az írástudókkal és a korabeli vallási vezetőkkel folytatott beszélgetésben Jézus azt mondja: „Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44).

Jézus e szavai ma sem veszítették el érvényességüket és igazságukat. A személyes életünket és társadalmunkat mérgező hazugság szándékos – mögötte az, vagy azok állnak, akik bármi áron tönkre akarják tenni személyes kapcsolatainkat, bármi áron meg akarnak osztani jószándékú embereket, zavarni akarják életünket, veszekedést akarnak gerjeszteni és gyűlöletet akarnak kelteni. Ebben a valóságban, a törékeny szeretet világában akarunk mi ezekben a napokban különösen is a megtestesült Isteni szeretetre figyelni és tanulni tőle azt, hogy hogyan lehet és hogyan érdemes mindennek ellenére egymásra figyelni, egymást tisztelni és szeretni, a békés együttélésre törekedni.

Fordítsuk tehát tekintetünket Betlehem felé, és figyeljük az Isten emberré válásának csodáját, engedjük közel magunkhoz ezt a csodát, mely nem ismer határokat, nincs benne gonoszság, csak egyszerű, tiszta, érdek nélküli szeretet! Jézus születése Isten hatalmáról tanúskodik és arról, hogy a szeretet befogadása Istent és embert összekötő erő, a béke forrása. Jézus jászola körül pásztorokat látunk, akik az akkori társadalmi osztálynak a legkiszolgáltatottabb rétegét képviselték. Megtaláljuk ugyanakkor a Bölcseket is, mint a távoli népek képviselőit, akik idegenek és nem tartoztak Izrael választott népéhez, az akkori „tanítók és akadémikusok” közé. Aztán ott vannak az angyalok és arkangyalok, Isten mennyei serege, akik együtt örülnek annak az ajándéknak, amit Isten Jézusban az emberek számára ajándékozott. Énekük mindent betölt – valljuk meg, még a mi szívünket is melegíti, amikor megelevenednek előttünk ezekben a napokban az első karácsony történései.

Mit jelent számunkra az, hogy Jézus jászola mellett egyetlen fehér, keresztény, európai polgári személyt sem látni?

Fogadjuk be a betlehemi örömet és szeretetet! Nyíljunk meg a túlcsorduló isteni szeretet előtt, és ajándékozzuk meg vele meg felebarátainkat, közvetlen környezetünket! Legyen ez az ünnep megújulás, szeretetben történő megújulás: metanoia, ahogy az első keresztények nevezték. A Jézusban közénk jött isteni szeretet erősítsen meg bennünket és bátorítson abban, hogy körülöttünk ne a hazugság és a gonoszság mérgezze az emberek szívét, hanem a befogadott isteni szeretet töltse be azt örömmel!

Legyünk tehát bátrak, és mondjunk NEM-et a hazugságra! Mondjunk NEM-et a szíveket mérgező megosztásokra, mindenféle gyűlöletkeltésre! Mondjunk NEM-et arra a hazugságra, mely rólunk szól, mely fáj nekünk és mérgezi a mi életünket is itt, Szerbiában vagy a környező országokban! És mondjunk határozott IGEN-t a karácsonyi örömre!

Tegyük fel magunknak a kérdést: ha ma megjelenne Isten angyala az életünkben, és meghívna bennünket Betlehembe imádni Isten Fiát, aki Mária Fia is, mit vinnénk neki ajándékba? A pásztorok elhozták neki munkájuk gyümölcsét: tejet, sajtot, gyapjút. A bölcsek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki.

Mi lenne az én ajándékom a Béke Fejedelmének, ahogyan a Szentírás nevezi nagyon találóan a megszületett Jézust? Mi lenne az én ajándékom az igazság forrásának, tudva azt, hogy Jézus útként, igazságként és életként nyilatkoztatta ki magát a világnak?

Lehet, hogy épp egy kimondott IGEN a karácsonyi örömre, egy kimondott NEM a gyűlöletkeltésre lenne a legmegfelelőbb ajándék? Vonuljunk vissza néhány pillanatra lelkünk mélyébe, és próbáljuk ott megtalálni azt az ajándékot, melyet mi ma egyénileg, de közösségileg is leteszünk Betlehemben a megszületett Jézus lábaihoz!

Mindazoknak, akik most a Gergely naptár szerint, vagy valamivel később, a Juliánusz naptár szerint ünneplik a Karácsonyt, kellemes, kegyelemmel és örömmel teli ünnepeket kívánok!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!