Karácsony Gergely: Nem az összefogás okozta a vesztünket, hanem annak a hiánya

Karácsony Gergely: Nem az összefogás okozta a vesztünket, hanem annak a hiánya
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata” – mondja Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint nem igaz, hogy a hat párt vezetői egy olyan politikai kartellt alkotnának, ami a sorban álló, lángoló tehetségű politikusok kirekesztésével van elfoglalva. Ugyanakkor azt elismeri, az az egység, amit kiírtak a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben, de erre lehet, hogy nem is volt idő.

Szeretne egy kicsit „gyurcsányabb” lenni?

Ha nem hangzana ilyen bénán, inkább azt mondanám: én „karácsonyabb” szeretnék lenni. Vége van ennek a választásnak, és itt, a Városházán sok mindent jegeltünk annak érdekében, hogy ne okozzunk problémát a koalíciós együttműködésben, de most megyünk tovább, ezért „karácsonyabb” leszek a Karácsonynál.

Azaz gondok lesznek a koalíciós együttműködésben?

Nem, arra utaltam, hogy folytatjuk a programom végrehajtását, olyan lépésekkel, amiket az ember nem a választási kampányban tud és akar megtenni.

Például?

Például a pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá.

Mert?

Mert a kampány a leegyszerűsített igazságok világa, erre jön a Fidesz propagandagépezete, ami a leegyszerűsítéseket az ostobaságig fokozza, és teljesen biztos, hogy akármit is csinálok, mondok, azt kiforgatták volna. Nem akartam, hogy bizonyos jelöltek azt gondolják, az ő választási esélyeiket ez bármilyen módon befolyásolja. Nekem meggyőződésem, hogy nem befolyásolta volna, de most már ezen túl is vagyunk, a főváros pedig végrehajtja a programját.

Volt, aki azt mondta a kampányban, hogy ha a főváros vezetése végrehajtaná a programját, az a rakpart esetében például a Fidesznek támadási felület lehet az esetleges dugók miatt?

Nem mondta senki, nem volt erről vita, egyszerűen én igyekeztem kerülni egy ilyen típusú konfliktust, volt belőle éppen elég enélkül is. Megjegyzem, a statisztikák szerint kevesebb dugó van Budapesten, mint 2019-ben volt, de tudom, hogy a tények és az érvek nem számítanak a magyar belpolitikában. Szerintem éppen ez az egyik legfontosabb tanulsága a mostani választásnak.

Ezek szerint azok közé tartozik, akik a propagandának, valamint a leegyszerűsített, demagóg kormányzati üzeneteknek tulajdonítják a több mint 3 millió Fidesz-szavazatot?

Az biztos, hogy ez egy fontos eleme ennek, de ez az eredmény azért összetettebb. Sokan most nyilván nagyon gyorsan átlátták, hogy pontosan mi történt, és már kész megfejtéseik vannak. Én ennél bizonyára butább vagyok, és lassabban haladok. Az elmúlt napok azt világossá tették, hogy az úgynevezett buborékhatás brutálisan erős. Az egész kép szempontjából kicsit elsikkadt az a tény, hogy a népszavazáson az ellenzéki szavazók 90 százaléka érvénytelenül szavazott. Ez engem megdöbbentett, hiszen az ellenzéki pártok – szerintem helyesen – ezt a népszavazást agyonhallgatták, hiszen ez a Fidesz provokációja volt csak. Szóval ebben a témában nem mi, hanem néhány civil szervezet kampányolt csak azzal, hogy érvénytelenül kell szavazni, de a táborunk mégis teljesen magáévá tette ezt az álláspontot. Tehát úgy tűnik, hogy van két nagy buborék a magyar politikában, persze az egyik sokkal nagyobb, mint a másik, hiszen adófizetői százmilliárdokból van felépítve. A másik, a mienk rettentően erőforrásszegény. De így is párhuzamos valóságokban élünk, amelyek nagyon ritkán találkoznak.

A civil szervezetek hatékony kampánya, elérése a kormányellenes szavazók körében, nem inkább egy üzenet az ellenzéki pártoknak?

Maga a választási eredmény egy nagy üzenet az ellenzéki pártoknak. A népszavazás kérdésében inkább azt gondolom, nem lebecsülve a civilek munkáját és kampányát, hogy emberek milliói nagyon elkötelezettek a saját politikai identitásuk, és az ezt képviselő politikai oldalak iránt. És minden információ el is jut hozzájuk, ami abból a világból érkezik, amelyben – a politikai értelemben vett – mindennapjaikat élik.

Nem inkább azt mutatja ez az eredmény, hogy elkötelezett Orbán-ellenes szavazók vannak, nem pedig az ellenzéki pártok szavazói?

Szerintem az Orbán-ellenességnél ez azért összetettebb, hiszen ennek a csaknem kétmilliós, ám a reményeinknél kisebb ellenzéki tábornak van egy nagyon erős belső kohéziója. A kampány során lehetett azt látni, hogy elkötelezettebbek a szavazóink, és minden korábbinál aktívabbak is, talán ebből vontuk le azt a téves következtetést, hogy többen is vannak. De valójában éppen, hogy kevesebb szavazónk volt, csak ők nagyon aktívak bizonyultak. A kampány megmutatta, hogy két rendkívül tudatos politikai tábor van, a miénk nyilván sokkal kevesebb információ alapján hoz tudatos politikai döntéseket, a másik, az adófizetői ezermilliárdokból épített buborék pedig azt biztosítja, hogy mindenhova eljusson az üzenet.

Az, hogy „az ellenzék háborúpárti”, pár nap alatt brutális módon átment ezen az óriási buborékon, megmutatva a propagandagépezet hatékonyságát.

A személyes környezetemben is egészen megdöbbentő módon érvelnem kellett, és elmagyaráznom, hogy az ellenzék nem háborúpárti. Utólag persze mindenki okos, én is próbálok az lenni, de ott és akkor felismerhettük volna ennek jelentőségét, magyarázkodásra lettünk kényszerítve, kérdés persze, lett-e volna érdemi esélyünk hatékonyan szembeszállni ekkora túlerővel.

A háborúpártiság vádja volt a kulcsüzenet, ami a vesztüket okozta?

A közpénzekkel olajozott propagandagépezet hatékonyságát mutatja, hogy Fidesz általában hónapokon át, vagy akár évek alatt épít meg egy-egy kampányt, amire most nem volt idejük, hiszen ez az üzenet csak az utolsó hetekben jött, el is költöttek rá szerény becsléseim szerint közel egymilliárd forintot, de át is ment a buborékban.

Erőforrás-hiányosnak nevezte az ellenzéki buborékot, de már Márki-Zay Péter előválasztási sikere is azt mutatta, hogy nem lehetetlen a fix táboron kívüli szavazók elérése sem. Múlt héten Ön azt nyilatkozta, a fő gond ott volt: nem elég azt mondani, hogy nem olyanok, mint Orbán. Nem tudták vagy nem is próbálták megmutatni, miben lennének alternatívái a jelenlegi rendszernek?

Azzal kapcsolatban nincs bennem kétség, hogy az a fajta stratégia, amit sokan az ellenzéknek javasoltak, azaz, hogy a „Fidesz – nem Fidesz” kérdéssé tegyük a választást, egészen egyszerűen nem működik. Ha az ellenzék úgy definiálja magát, hogy ő a nem Fidesz, akkor soha nem lesz elég szavazója. Mert azok, akik ezt a kormányt gyűlölik, elmennek szavazni ellene, de azok, akiken a választás múlik, azaz akik a két politikai buborékon kívül vannak, csak akkor fognak az ellenzékre voksolni, ha azt gondolják, hogy az ellenzéknek van saját jövőképe, van története az országról, azaz hogy az ellenzék jobb, mint a Fidesz.

De mitől gondolnák ezt, ha az ellenzéktől csak azt hallják: megőrizné a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, a családi adókedvezményeket, és még sorolhatnám? Ha minden szuper, miért kellene leváltani Orbán Viktort?

Pont erről beszélek: nem elég csak azt mondani, hogy mi nem a Fidesz vagyunk, kell egy alternatív politikai ajánlat. Az összefogásnak volt közös története, de ezt kizárólag csak egy elitista szemszögből adott válaszokat a jövőre.

Ezzel most többen is előálltak, pedig sokat beszéltek a szociális biztonságról.

Nem eleget, a szociális biztonságot garantáló programunk a kampányunkban teljesen elsikkadt. Pont az a probléma, hogy amiről az ellenzéknek volt mondanivalója, az persze sokaknak, nekem is alapvetően fontos – ilyen a Nyugathoz tartozás, a demokratikus, jogállami keretek –, de ha ezeknek önmagában társadalmi többsége lenne Magyarországon, akkor Orbán Viktor nem lenne 12 éve miniszterelnök. Az emberek többsége számára a demokrácia nem formális intézményeket jelent, hanem a biztos megélhetést, és ezzel nincs is semmi baj. De így társadalmi többsége csak egy olyan politikának lesz, ami nemcsak az elit számára fontos értékeket mutatja meg, hanem annak az alsó-középosztálynak is megnyugvást ad, amely most szinte egy az egyben elmenekült a Fidesz világához, mert úgy érezte, hogy ott van biztonságban. Számukra a demokrácia azzal egyenlő, hogy jól, vagy leginkább megélnek. És erre nekünk nem volt válaszunk, sőt: Orbán populista, az régóta világos, az ellenzék viszont elitistává vált ebben a versenyfutásban, és ennek megfelelően a polgári felső-középosztályban tudott csak többséget szerezni, például Budán.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Akkor ez ellenzéki pártok úgy vélik, ideje Orbánnál is populistábbnak lenni?

Teljes félreértés, ha azt gondoljuk, hogy elvárható, hogy az emberek többsége számára a demokrácia, az európaiság, vagy a Nyugat legyen az alapvető politikai igazodási pont. Ez egy félreértése annak, hogy mit értünk demokrácia alatt. A demokrácia a nép uralma, ha a nép szenved, akkor nem az Alkotmánybíróság jogköreit és személyi állományát érintő kifogások miatt pártol át az ellenzékhez, hanem akkor, ha jobb életet tudunk ígérni, és látszik rajtunk, hogy ezt komolyan is gondoljuk. Az előválasztási kampányomban életre hívott mozgalom manifesztuma is így fogalmazott: a demokrácia akkor lesz tartós, ha az általa teremtett rendet a benne élők nagy többsége igazságosnak tartja. Nincs fenntartható demokrácia összetartó társadalom nélkül. Ezek persze megint elvont mondatok, de az ezekből fakadó konkrét vállalásaink, így az, hogy valóban a többségnek biztosítanánk jobb életet, ebben a kampányban alig került szóba.

Egyébként tényleg jobb életet ígért az ellenzék?

Igen, így utólag talán tényleg érdemes lenne elolvasni a programunkat. Nagyon sok egyeztetésen részt vettem a közös programról, még azokon is ott voltam, amik kifejezetten a költségvetési mozgástérről szóltak. Szerintem az ellenzék ebből a szempontból tényleg alaposan elvégezte a munkáját, hogy csak olyanokat ígérjünk, amiket meg lehet csinálni. A program átgondolt, koherens, rengeteg munkával és egymásra hangolódással, valódi konszenzussal összeállt anyag, de ebből nem lett politikai termék abban az értelemben, hogy egyszerűen nem jutottunk el odáig – most sem tartunk ott –, hogy el tudjuk mondani mindezt úgy, hogy azt a programíró szakértőkön kívül más is megértse. De amit kidolgoztunk és amiben megállapodtunk, azt komolyan gondoltuk:

ha megnyertük volna a választást, meg tudtuk volna csinálni, nem ígértük túl magunkat.

Talán épp ez volt a probléma?

Inkább az, hogy nem ezekről beszéltünk, hanem leginkább a Fidesz által ránk erőltetett témákról. De azért azt is érdemes elmondani, hogy bizonyos szempontból most 2006-os, vagy a környéki állapotok jönnek, hiszen az Orbán-kormány a választások előtt brutális mennyiségben osztogatott, elszállt a költségvetési hiány, és ennek következményeivel kénytelenek lesznek szembenézni. Nem nagyon látom például, hogy a rezsicsökkentés mostani formája miatt ezermilliárdos veszteséget felhalmozó állami energetikai cégek hogyan lesznek konszolidálva, vagy hogy a jegybank, amely eddig az alacsony kamatok miatt költekezhetett, a mostani kamatemelések nyomán hogyan nem lesz veszteséges. Tehát itt most egy súlyos gazdasági helyzet látszik kialakulni, miközben Orbánnak az elmúlt 12 évben iszonyú nagy szerencséje volt, hogy egy fellendülő világgazdasági környezetben Magyarországon is gazdasági konjunktúra volt, annyi EU-s pénz jött be, hogy abból azért nehéz lett volna az állampolgárok szintjén egyáltalán nem érződő fejlődést produkálni. És persze tudom, hogy Szlovákiához vagy Romániához képest mennyiben maradt el a magyar fejlődés, de az átlag állampolgár mégiscsak azt érezte, hogy a lecsúszástól való félelmét jobban kezeli ez a kormány, mint a korábbiak, így az ő szempontjából tök igaza volt, ha elment szavazni a Fideszre megélhetési és biztonsági okokból.

Nem önellentmondás ez? Egy évtizede már éhségmeneteket szerveznek, leszakadással, szegénységgel érvelnek, alapjövedelmet, vagy ahhoz hasonlókat ígérnek. Most mégis ez hiányzott volna a kampányból?

Hiányzott, mert elitistává vált az ellenzéki üzenet. Ma, az átlagos ellenzéki szavazó egy felső-középosztálybeli ember, akinek személyesen nem ezek a problémái, mégis van társadalmi felelősségérzete. Amikor 2019-ben az önkormányzati kampányban jártuk a várost, a Havanna lakótelepen egy politikustársam azt mondta, hogy ő Havannában már volt, de a Havanna lakótelepen még soha…

Szeretném tudni, ki volt ez.

Nyilvánvalóan nem mondom meg. De ez egy olyan típusú látlelet, ami mutatja, hogy az ellenzéki közeg és az elit honnan szemléli a társadalmi problémákat, és hogy az ellenzéki közönség magját kik alkotják.

Úgy érti tehát, hogy az ellenzéki törzstábor a NER nyerteseiből áll?

A kormány társadalompolitikájának a nyerteseiből, igen.

Akkor miért ellenzékiek?

Ebből is látszik, hogy az emberek nem csak a hasuk alapján szavaznak.

Eddig mintha ennek ellenkezőjére jutott volna, nem?

Nincs ellentmondás, mert ezek a választók, mielőtt azt mérlegelnék, ki az, aki az egzisztenciális biztonságukat garantálja, már egy számukra sokkal fontosabbat is mérlegre tesznek: hogy milyen önbecsülést kapnak a pártoktól. A Fidesz abban érdekelt, hogy identitáspolitikát csináljon. Ez azt jelenti, hogy olyan zászlót lengetnek, amihez az emberek érzelmi alapon tudnak kapcsolódni. A nemzeti zászló Kelet-Európában mindennél erősebb identitáselem, a nacionalizmus – egyébként nemcsak Magyarországon, hanem a világon mindenhol – a legerősebb érzelmi összetartóerő. Mivel a kormányoldal több mint egy évtizede magát állítja be nemzeti oldalként, magát azonosítja a nemzettel, szembeállítva ezzel az ellenzéket és annak szavazóit, utóbbi csak úgy tud kitörni, ha az identitáspolitikával szemben jóléti politikát és intézkedéseket kínál. Az ellenzék akkor tud bővülni és átlépni a szabott kereteken, ha az identitást meghaladó megélhetési és létbiztonságot érintő kérdésekre alternatívát kínál. Csak az a kérdés, és vélhetően ez vitte el ezt a kampányt is, hogy az ellenzék képes-e jóértelemben vett populista, vagyis felelős egyenlőségpárti politikát csinálni egy olyan ellenzéki elittel, amely lényegét tekintve piacpárti-liberális. Aki Havannában járt, de a Havanna lakótelepen még nem.

Itt jelezném: ez inkább az önök politikusaira, nem pedig a szavazóira lehet jellemző.

Jogos, inkább úgy mondanám: az elitünk. És ezt azért kell az asztalra tenni, mert

ha az ellenzék megalkot egy olyan programot, amellyel meg lehet nyerni a választást, annak a magyar véleményformáló ellenzéki elit lenne a legádázabb ellensége. Valószínűleg epét hánynának tőle.

Ez így eléggé egy ördögi körnek tűnik, miközben a Fidesz az elitjének és a tágabb választóközösségének egyszerre tud hitet és közösségi élményt adni. Az ellenzéki összefogás adott ilyesmit?

Azoknak a szavazóknak, akik eldöntik a választást, nem.

De belül igen?

Szerintem igen. És itt a csapda: nem azért voltak az ellenzék üzenetei elitisták, mert mi nem ismerjük fel a helyzetet, hanem mert azt tudtuk kommunikálni, amiben alapvetően konszenzus van közöttünk. És ezek a demokratikus normák. De ezeken túl kell egy, mély társadalmi támogatottságot eredményező, jó értelemben vett populizmus, bár nem akarom ezt a kifejezést furkósbotként használni.

Pedig sokadszor említi, így magas a labda: most akkor mégis ugyanazzal a populista retorikával kell élnie az ellenzéknek, mint amit a Fidesz használ?

Nem, amit Orbán csinál, az populista demagóg politika, ami az emberek félrevezetésén alapszik. Amit én az ellenzék populista politikájának tekintenék, és azt is gondolom, hogy csak ez tud ma versenyképes lenni Magyarországon, az nem demagóg. Felelőssége abban rejlik, hogy a kevesek kiváltságainak letörésével a többség számára teremti meg a kitörés, felemelkedés esélyét.

Visszatérve: az ellenzéki összefogás összetartó közösséget is létrehozott?

Bizonyos választókerületekben, nagyon sok helyen igen – én mégis azt gondolom, hogy nem az összefogás okozta a vesztünket, hanem annak a hiánya. Irgalmatlanul nehezen állt össze a közös kampány, a program, és a pártelitek szintjén nagyon sok belső feszültség volt. És ne nézzük le a választópolgárokat, iszonyatosan jó orruk van ahhoz, hogy azonnal kiszagolják azt, amit el akarnak előlük titkolni. Látszottak ezek a belső törésvonalak és ezek nagymértékben karcolták a kormányzóképesség látszatát. De tettünk erőfeszítéseket, és pontosan azért is választottuk az Egységben Magyarországért nevet, mert tudtuk, hogy ez nem látszik eléggé rajtunk.

Az egy dolog, hogy a nevében egység volt, de hiteles volt ez az együttműködés?

Nem biztos, hogy ez volt a legfontosabb eleme, de tudom, tudjuk, hogy ez is része volt a választási vereségnek.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Akkor miért mondta ki már múlt hétfőn a hat párt vezetője, hogy a szövetséget folytatni kell?

A kettő között nincs logikai ellentmondás, mert mindenki tudja, hogy csak ez az indulás tesz lehetővé győzelmet a jelenlegi választási rendszerben.

Kivéve akkor, ha lenne egy baromi erős párt, ami elegendő népszerűségre tudna szert tenni ahhoz, hogy váltópárti szerepbe kerüljön.

A Fidesz politikája és a Fidesz érdekeire szabott választási rendszer jelentette kihívásokra az ellenzéki pártok eddig mindig konstrukciós megoldásokat adtak, koordinált indulás, taktikai szavazás, teljes összefogás. A konstrukciós megoldások kimerültek, most már politikai-tartalmi válasz kell. De úgy, hogy az összefogást, együttműködést megőrizzük. Életszerűnek tartja, hogy szétszéled a hat párt, és bármelyik megerősödik úgy, hogy önmagában a Fidesz kihívója tudjon lenni? Én ezt nem nagyon látom, hiszen az ellenzéki erőteret ma nagyon nagy mértékben a Fidesz befolyásolja, ezt szolgálta már a Mi Hazánk agyonszerepeltetése, amivel végül a parlamentbe is bejutottak. Én inkább reálisnak látom azt, hogy a hat párt valódi politikai gépezetté formálása lehet az alternatíva a Fidesszel szemben, mint hogy szétrebbenünk, és akkor valaki önmagában erősödik meg.

Nem csak ez a jelenlegi hat párt nem lenne képes erre?

Nem, ezt a Fidesz ezer módon akadályozná meg egy új formáció esetében is. És ha valakinek kétharmada van, övé a magyar nyilvánosság, akkor elég sok mindenre képes.

Tehát akkor: együtt maradni kényszer.

Igen, de ebből még nem következik, hogy kényszeresnek is kell lennie. Nagyon sok munka van, és még kell is ebbe. De lépjünk eggyel hátrébb: most az a kérdés, hogy ez a kormány egyáltalán választáson leváltható-e. Ha azt gondoljuk, hogy igen, ennek még a torz rendszerben is van lehetősége, akkor is a ciklus közepére kell nagyjából készen állnunk arra, hogy az egység teljes legyen. Addig valamilyen szintű versengés egymással persze megengedhető, de nagyjából a ciklus felezője, azaz az önkormányzati választás idejére készen kell állni, utána pedig már csak egységben lehet mozogni.

Márki-Zay Péter előválasztási győzelme, majd pedig a megsemmisítő vereség nem éppen a hat pártnak szóló, elitellenes, elitváltást sürgető üzenet volt?

Ebben is van valami. Pétert az robbantotta be az előválasztáson, hogy az ellenzéki elittel kapcsolatos kritikát hitelesen meg tudta testesíteni. Ha viszont az a kérdés, hogy tudott-e érdemi politikát csinálni ebből, akkor szerintem nem tudott.

Minthogy ez a pozíció némileg hitelét veszítette, amikor az előválasztás másnapján kiegyezett a kritizált elittel.

Igen, de itt egyszerre kell együttműködni, egyszerre kell versenyezni, felismerni és építkezni a különböző ellenzéki erőforrásokat, amelyeket egyben lehet politikai ajánlatként felmutatni. És erre alkalmas karakter, elszántság és erő kell. Az ellenzéki pártok vezetői közül én voltam az egyetlen, aki azt mondta, hogy levonom a következtetést, és visszalépek a pártvezetéstől, és noha most itt persze én is osztom az észt, de valójában nem állítom magamról, hogy képes lennék akár csak a saját pártomat, a Párbeszédet dinamizálni. Egy ponton túl jobb, ha az ember felismeri, hogy másokat kell helyzetbe hoznia.

Ezzel szemben, ahogy említi is, Ön jutott egyedül erre, és kicsit úgy tűnik, mintha ez a kudarcos ellenzéki elit leválthatatlan lenne.

Tömött sorokban állnak az emberek, akik le tudják váltani az ellenzéki elitet? Én örülnék, ha lenne ilyen, de nem ezt látom.

De hát az önkritika, felelősségvállalás jeleit sem annyira látni, hiszen egyedül Ön lépett el a pártvezetésről. Ugyanakkor pont a Párbeszéd volt az, amely még viszonylag jól teljesített egyéni vállalásaihoz képest, holott a szövetség egyes tagjai hónapok óta állították, hogy már az előválasztáson is túlnyerték magukat.

Mi jó körzetekben indultunk, és igen, jó jelöltekkel, ezért tudtunk néhány választókerületet elhozni. És helyesen jártunk el akkor is, amikor az előválasztáson viszonylag kevés körzetben állítottunk jelöltet, de azokban a legalkalmasabbakat, akik mellett teljes erőbedobással dolgoztunk. Éppen ezért picit mérges vagyok, amikor ezt hallom, hogy túlnyertük magunkat az előválasztáson, hiszen: nem pont az előválasztás méri meg, kinek, mekkora az ereje az ellenzéken belül?

Ezt nem a sajtó, vagy elemzők, hanem az Ön szövetségesei állítják.

Tudom, de én erre azt tudom mondani: tetszettek volna megnyerni az előválasztást! És a választás eredményét tekintve talán mindegy, de emlékeztetnék arra is, hogy a Párbeszéd listás helyeiről ehhez képest méltatlan megállapodás született. De ez már a múlt. És persze, lehet azt mondani, hogy itt van ez a hat párt, ennek az elitje bent csücsül a parlamentben és nem csinál semmit – de én ezt egy igazságtalan kritikának gondolom. És azt sem gondolom, hogy mi egy olyan politikai kartell lennénk, akik a sorban álló, lángoló tehetségű politikusok kirekesztésével lennének elfoglalva. Ez nagyon messze van a valóságtól.

Azért keveseken látjuk, hogy a politikai utánpótlásuk hiánya miatt keseregnének, miközben azt meg halljuk, hogy valaki a választás utáni héten megtartotta az önvizsgálatot, és nem megy sehova, hanem még keményebben csinálja azt, amit eddig. Ez egy jó következtetés?

Nem, nyilván nem. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, a másik véglet, ami ennek a rendszernek a sajátossága, hogy – mint ahogy a szervezetszociológiában van a tiltakozás-kivonulás-hűség – a kivonulás a tipikus reakció. A választás másnapján elhagyják az országot. És persze ez a mindenkori választások kimenetele szempontjából is fontos, de ha arra gondolunk, ki lesz az ellenzék új elitje, honnan gyűjthet az ellenzék erőforrást és utánpótlást adott esetben, amely majd megvívja a harcot, nem látni senkit. A rendszer túlélését nagyon nagy mértékben garantálja, hogy egyszerűen elveszi az emberek kedvét a politikától. És ez nagyon nagy baj. De félreértjük a helyzetet, ha azt gondoljuk, hogy van egy potenciális ellen-elitje az ellenzéki pártoknak, csak ők tíz körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz. Ennél rosszabb a helyzet: nincs ilyen. Ha lenne ilyen, akkor szerintem meg is tudná csinálni, elsöpörni a pártelitet, de nincs ilyen, mert az erre alkalmas emberek most Londonban informatikusok.

Ez a következtetés vonható le Márki-Zay előválasztási győzelméből, majd az azt követő hatpárti viselkedésből?

Péter nem tudott egy fenntartható politikai fegyvert kovácsolni az őt megválasztó, ellenzéki elitellenes tömegből, illetve hangulatból.

Úgy volt, hogy jelölti tandem lesznek, ezzel mi lett menet közben?

Én mindenhova elmentem, ahova hívtak. Sokat kampányoltam, és végig kitartottam Péter mellett, az utolsó percig, sőt, azután is. De a mi szavazóink között nagy volt az átfedés, sokkal nagyobb szüksége lett volna Dobrev Klára és Jakab Péter szavazóira, ahol nem volt akkora ez az együttműködési készség. De ott is tartom: azok a pártok is tisztességesen végigküzdötték a dolgot. Egész egyszerűen az az egység, amit kiírtunk a plakátokra, nem jött létre politikai, tartalmi, bizalmi értelemben, de erre lehet, hogy nem is volt idő.

Ezek szerint nem osztja az egyszemélyi felelősséget érintő kritikákat – legyen szó erről Márki-Zay Péter, Jakab Péter, vagy éppen Gyurcsány Ferenc felelősségét, illetve az együtt nem működést érintően?

Én ezt úgy fogalmaztam meg, nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta ezt a vereséget.

Egyéni felelőssége van az össze nem fogásban?

Sok mindenben van, ebben speciál szerintem nincs. Én a kompromisszumok robotosa vagyok, ezt Gyurcsány Ferenc mondta rólam, és tényleg állandóan próbáltam mediálni, győzködni embereket, és mindent megtettem azért, hogy ezt a bizalmatlansági spirált ne pörgessük túl. Ebben a kérdésben tényleg tiszta a lelkiismeretem.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Miben nem az?

Nem a lelkiismeretem a probléma….

Akkor miben érzi a felelősségét?

Az ég szerelmére, akkorát buktunk, mint az üveges tót. Tehát akinek ezek után nincs felelősségérzete az ellenzéki oldalon, aki nem tesz fel magának kérdéseket, vagy aki úgy érzi, hogy mindent jól csinált, az szerintem pszichopata. És én nem gondolom, hogy bárki az lenne közülünk.

Nem nagyon látszik ez a lelkiismeret-furdalás a nyilatkozatokból, talán Donáth Anna volt az egyetlen, aki bocsánatot kért.

Most mindenki a maga a fenekét védi, és van egy blame-game, hogy akkor most ki a hibás. De őszintén szólva én azt remélem, hogy a lelke mélyén azért mindenki feltesz magának kérdéseket. Én biztosan. És az is biztos, hogy nem lehet hátat fordítani az eddigi erőfeszítéseknek: négy éven át építettünk egy politikát, majd amikor az megbukott, akkor két nap alatt tudjuk, hogy mi a recept? Nekem ehhez több idő kell.

Azért is kezdtem Gyurcsány Ferenc idevágó felhívásával, azaz hogy mindenki legyen Gyurcsány, mert ha marad a szövetség, akkor jön a kérdés: ki fogja azt irányítani?

Nyilván az elkövetkező két évben erről fog szólni a politikai harc az ellenzéken belül, hogy ki az, aki viszi az zászlót.

Tehát harc lesz?

Valamilyen szintű versengés lesz, igen. Én a magam részéről ugyanakkor biztosan senkivel nem fogok harcolni, mert nekem az a dolgom, hogy a budapesti koalíciót egyben tartsam.

Ha lesz még közvetlen főpolgármester-választás, azt nem veszélyezteti az önök szempontjából az, hogy az elkövetkező két évet megint egymással elfoglalva tölti az ellenzék?

De. Épp ezért, ha a békének az az ára, hogy sosem lesz valódi az egység, mert mindenki a szőnyeg alá rejti a sérelmeit, akkor inkább most mondja el, tegye ki a placcra, amit gondol és most legyenek egymásba harapó mondatok. Csak akkor ezen legyünk túl. Tehát nem biztos, hogy ezt meg lehet spórolni. Az biztos, hogy nem a főpolgármestertől, aki most mégiscsak a legfontosabb közjogi funkciót birtokló ellenzéki politikus, kell várni azt, hogy szét fele beszéljen az egységből. Én ezt nem szeretném, azért sem, mert nem ilyen a habitusom, és mert ezt nem tehetem meg a fővárossal. Nekünk szerdán is közgyűlésünk van, ahol az egységet biztosítanunk kell.

Egyébként Gy. Németh Erzsébet parlamenti képviselő lett listáról, korábban Dorosz Dávid mondott le. Van terv a városvezetés átalakítására, az ő pótlásukra? A feladatok, hatáskörök, vagy éppen a főpolgármester-helyettesi portfóliók közötti elosztás változhat?

Alapvetően nem szeretnék változtatni a városvezetés feladatmegosztásán, főként azért, mert ez egy elég jól működő konstrukció volt eddig. Sajnálnám, ha Zsóka a parlamentben folytatná, mert ennek a városvezetésnek az egysége tényleg egy valódi egység. Itt emberileg és szakmailag is erős kohézió alakult ki, amire szerintem lehet büszkének lenni, mert tényleg működik. Ez tényleg egy csapat, és nyilván a pártoknak ez – különböző mértékben – fontos is. Emiatt is látom a reményt arra, hogy ezekből a pártokból is lehet egységesen kormányzó modellt létrehozni. Az biztos, hogy nekünk most több szempontból is újra kell kicsit szabnunk a működésünket. Egyrészt át kell néznünk, hogyan tudunk még hatékonyságot növelni az intézményrendszerben, a másik sürgető feladatunk pedig a költségvetésünk újraszabása, mert azt világosan megmondtuk annak idején, hogy év közepéig tudtunk számolni, és el kell indítanunk a 30 milliárd forintos működési hitelfelvételi procedúrát is, ami szükséges ahhoz, hogy a főváros túlélje ezt az évet. Most nem kötök fogadásokat arra, hogy a kormány támogatást, illetve engedélyt ad-e nekünk ehhez…

Érdekében állhat a kormánynak?

Én azt tudom, hogy mi a város érdeke, és nem szeretnék Stockholm-szindrómás főpolgármester lenni, hacsak nem a stockholmi faültetési gyakorlatról, vagy a ferdeliftépítésről van szó. Nekünk az a dolgunk, hogy menjünk tovább, megvalósítsuk a programunkat, amellyel minket megválasztottak, és nem tudok folyamatosan azzal foglalkozni, vagy attól rettegni, hogy mit fog még velünk tenni a kétharmad. Abban bízom, hogy az elmúlt két évben a fővárostól elvont százmilliárdos forrást nem fokozzák tovább, sőt, mivel rá vannak szorulva az uniós támogatásokra, talán hajlandóak lesznek jogállami engedményekre, ezekkel párhuzamosan pedig aligha férhet bele az önkormányzatok és a magyar önkormányzatiság bedöntése.

Ha lesz közvetlen főpolgármester-választás, akkor lesz a jelölt személyéről előválasztás is, vagy a regnáló főpolgármester evidens, hogy újrázhat?

Én azt azért most nem látom, hogy ezt a választást ki nyeri meg, ha nem én. Nem vagyok az előválasztás ellenében, sőt, kellő magabiztossággal állok elébe, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez nem hozna az ellenzéki oldalon egy bizonytalanságot, hiszen ha a főpolgármester-jelölt személyéről kell előválasztás, akkor majd mindenki kitalálja, hogy neki vannak kiváló polgármesterjelöltjei is, akár a kerületekben, akár máshol. 2019-ben én ragaszkodtam az előválasztáshoz, mert ott és akkor kellett felépíteni a politikai ajánlatot. Ebben a ciklusban viszont inkább már az lesz a félidős feladat, hogy újra megerősítsük a szövetséget a választópolgárokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!