Márki-Zay Péter: Részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység

2022. január 5. – 07:29

Márki-Zay Péter: Részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység
Márki-Zay Péter és egykori miniszterelnök-jelölt versenytársai 2021. október 23-án – fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje a Telexnek megerősítette: noha még mindig reménykedik, hogy a hat szövetséges párt meggondolja magát, de inkább elengedi a hetedik frakcióra vonatkozó igényét, és lezárja az ezt övező vitát.

„Őszintén remélem, hogy a pártok meggondolják magukat, de az biztos, hogy részemről ezen sem fog múlni az ellenzéki egység”

– mondta a Telexnek Márki-Zay Péter. Azután kérdeztük meg az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltjét, hogy most akkor lemondott-e a hetedik frakció tervéről, hogy kedden este az ATV-ben erre utaló nyilatkozatot tett, ám konkrétan nem mondta ki, hogy lezártnak tekinti az ügyet.

Márki-Zay ezután a Telex megkeresésére megerősítette, hogy

a kialakult helyzet feloldása érdekében lemond tervéről,

bár hozzátette, továbbra is kitart amellett, hogy a magyar romák és más társadalmi csoportok, így az ellenzéki pártokkal eddig azonosulni nem tudó konzervatívok képviseletéhez szükséges lenne ez a gesztus.

Az biztos, hogy Márki-Zay szeretne túllendülni ezen a kérdésen, ami nem csak kedd esti interjúját és az elmúlt napokat uralta, sőt sokan az ellenzéken belüli, egyre fokozódó üzengetéseket is ennek tudják be. Márki-Zay Péter az előválasztási győzelme után állt elő az ötlettel, hogy szeretne egy hetedik frakciót a konzervatívoknak, sőt, azóta már az is felmerült, hogy pártot is alapítana. Valójában azonban a Pálinkás József és Gémesi György nevével fémjelzett, már bejegyzett pártokra épített volna, roma emberekkel kiegészülve. Elsősorban a Fideszből kiábrándult, jobbközép választókat szeretné megszólítani a hódmezővásárhelyi polgármester, ezért is tartotta volna fontosnak, hogy még a választás előtt létrejöjjön egy ilyen formáció.

Az ugyanakkor már tavaly ősz óta világos volt, hogy ez szembemenne a pártok érdekeivel, azaz a minél nagyobb létszámú frakciók lehetőségével, és az is kiderült, hogy elsősorban a Demokratikus Koalíció és a Jobbik nem támogatja az előválasztás szabályrendszerének megváltoztatását, azaz azt szeretnék fenntartani, hogy alapvetően hatpárti koalíció jöjjön létre. Márpedig Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter szavazata, azaz a teljes pártközi konszenzus nélkül ilyen döntést nem lehet hozni.

Az ellenzéken belül emiatt vagy főként ennek farvizén eluralkodtak a feszültségek az elmúlt hetekben, hiszen az adminisztratív és a politikai választási felkészülés részeként ez a kérdés lett a közös lista összeállításának egyik sarokpontja. Noha a miniszterelnök-jelölt szerint mindeközben jól áll az ellenzék választási programja, és több érdemi kérdésben már megállapodott a hat párttal, az elmúlt napokban mégis úgy tűnt, a belső konfliktusok ismét átveszik az irányítást az együttműködés felett.

Hiába ült le például szilveszterkor Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter és Jakab Péter, az elmúlt napokban is folytatódtak a nyílt üzengetések, a kritikus nyilatkozatok pedig csak még erőteljesebbé váltak. Sőt, egészen odáig ment a dolog, hogy Jakab kedden nyilvánosan lehülyézte Márki-Zay Pétert. A Jobbik elnöke a közös miniszterelnök-jelölt újévi beszédében elhangzott, megkérdőjelezhető mondatával kapcsolatban ugyanis azt mondta:

„Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a Covid áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók. Politikusként két dolog érdekelhet: hogy a gyászolók minél hamarabb megnyugvást találjanak, és hogy a kormány elhibázott járványkezelése ne szedjen több áldozatot. A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem.”

Mindezek után egy meghívóból az is kiderült, hogy miközben szerda délelőtt Márki-Zay mellett valamennyi együttműködő párt elnöke ott lesz az ellenzék népszavazási kampányát felpörgetni kívánó sajtótájékoztatón, a Jobbik elnöke helyett a párt alelnöke megy el. Megkérdeztük a Jobbik sajtóosztályát, mi az oka annak, hogy Jakab Péter nem lesz jelen az eseményen, és egyáltalán aláírta-e már a pártelnök az elvileg közös népszavazási kezdeményezést. Azt a választ kaptuk, hogy:

„Jakab Péter egy előre egyeztetett, vidéki programján vesz részt, amelyet már nem tudott lemondani a sajtótájékoztató szervezésekor, de szerdán Tatabányán alá fogja írni a népszavazási ívek egyikét.”

Noha szinte minden ellenzéki szereplő azt hangoztatja, az a legfontosabb, hogy egységes erőt mutassanak, ehhez pedig az kell, hogy a vitás kérdéseket zárt ajtók mögött, civilizáltan tudják rendezni, a közös ügyeket pedig intenzívebben vinni, egyelőre még az is kétséges, sikerrel járnak-e akár csak a szükséges kétszázezer népszavazási aláírás összegyűjtésével a megfelelő időben ahhoz, hogy az általuk kezdeményezett referendumot egy időben, az áprilisi országgyűlési választásokkal összevonva, a kormány által kezdeményezett, úgynevezett gyermekvédelmi népszavazással együtt meg lehessen tartani. A népszavazási vesszőfutásról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!