A NASA bemutatta az űrhajósokat, akik megkerülik majd a Holdat

2023. április 3. – 19:45

A NASA bemutatta az űrhajósokat, akik megkerülik majd a Holdat
Reid Wiseman, Victor Glover, Jeremy Hanson és Christina Koch bemutatása Houstonban 2023. április 3-án – Fotó: Go Nakamura / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai űrügynökség, a NASA bemutatta azt a négy űrhajóst, akik 2024 végén vagy 2025 elején megkerülik majd a Holdat, írja a BBC. Ők négyen nem fognak leszállni a Hold felszínére, de a küldetésük majd megalapozza a későbbi Hold-missziókat.

Christina Kochot, Victor Glovert, Reid Wisemant és Jeremy Hansent, három amerikai és egy kanadai űrhajóst a texasi Houstonban mutatták be. A leghosszabb női űrrepülés világrekordját tartó Koch az első nő, Glover pedig az első fekete űrhajós lesz a Hold-missziók történetében, korábban a legénység mindig fehér férfiakból állt. A kanadai Hansen kivételével mind többször jártak az űrben.

Wiseman lesz a parancsnok, Glover az űrhajó pilótája, Koch és Hansen pedig a misszió specialistáiként vesznek részt a küldetésben. A bejelentés után egy kemény kiképzési időszak következik, ami alatt felkészülnek az űrutazásra.

A BBC szerint ők négyen lényegében az Apollo-8 által végrehajtott 1968-as küldetést ismétlik meg 55 évvel később. A két misszió közötti leglényegesebb különbség a NASA Artemis-programja számára fejlesztett 21. századi technológiában mutatkozik meg.

A NASA tavaly végezte el a Space Launch System elnevezésű, újgenerációs holdrakétája és a hozzá tartozó, Orion űrkapszula tesztelését még legénység nélkül. Ez volt az Artemis-1 küldetés, amely 25 nap alatt kerülte meg a Holdat és tért vissza a Földre.

Az Artemis-2 küldetésre induló négy űrhajós az Orion kapszulában kerüli majd meg a Holdat, útjukat körülbelül tíznaposra tervezik.

Utoljára az Apollo-17 legénysége járt a Holdon 1972-ben. Először pedig az Apollo-11 űrhajósai landoltak 1969-ben. A Holdra fél évszázad után az Artemis-3 küldetés legénysége jut majd el újra, de várhatóan csak legalább 12 hónappal az Artemis-2 hazatérése után, írja az MTI.

A NASA egyelőre nem tud űrhajósokat a Hold felszínére juttatni, az erre szolgáló rendszert Elon Musk SpaceX űrvállalata fejleszti. A Starship űrhajó a következő hetekben kezdi meg a repülési teszteket.

Az Artemis-program távolabbi terveit, amik részben már a holdbázis, illetve a Mars-misszió előkészítése felé mutatnak, korábban részleteztük.

Az Artemis–program folytatása így fest egyébként a tervek szerint:

  • Artemis–2 – 2024 végén, 2025 elején négy emberrel az Orion űrkapszulán belül indul tehát a második küldetés, a nagyjából 10 napos holdkerülés.
  • Artemis–3 – 2025-ben jöhet a nagy visszatérés a Holdra, a négyfős személyzet két tagja – egy nő és egy színes bőrű férfi – landol majd a Holdon az összesen kb. 30 napos küldetés során.
  • Artemis–4 – 2027-ben egy négyfős személyzet az első modullal elkezdi a Hold körüli pályán keringő Gateway űrállomás építését.
  • Artemis–5 – 2028-ban már egy új holdjárót visznek magukkal a Hold felszínére, miközben eljut az ESPRIT újratankoló modul a Gatewayre.
  • Artemis–6 – Az egyelőre utolsó, fixen tervezett küldetés, amely 2028-ban egy újabb modullal bővítené a Hold körül keringő űrállomást.
  • Artemis–7 – A még csak tervezés alatt álló, legkorábban 2029-ben induló küldetés mérföldkő lehet, hiszen az első holdbázis első egységeit indítanák és juttatnák célba vele.
  • Artemis–8–11 – 2030–33 között további logisztikai elemekkel bővítenék a holdbázist.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!