A fenntartható jövőért szervez versenyt középiskolásoknak az Akadémia

2022. október 04. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tudományos Akadémia tanulmányi csapatversenyt hirdet klímaválság és fenntartható fejlődés témakörben 9–12. osztályos diákoknak – írja az intézmény keddi sajtóközleményében.

A legjobban teljesítő csapatoknak és tanáraiknak értékes díjakat ajánl fel az MTA, a döntő győztesei pedig elutazhatnak a Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőműhöz, a magyar részvétellel is épülő ITER-hez.

A 2022. októbertől 2023. januárig tartó, magyar nyelvű tanulmányi versenyen magyarországi és határon túli, magyar nyelven (is) oktató középiskolák háromfős diákcsapatai mérhetik össze tudásukat. A három fordulóból álló verseny teszteli a diákok lexikális és alkalmazott tudását, próbára teszi tájékozottságukat és kreativitásukat. A csapatok felkészülhetnek és versenyezhetnek önállóan, de igénybe vehetik felkészítő tanár segítségét is.

A versenyre 2022. október 19-én 16 óráig lehet nevezni.

Az MTA számára az egyik legsürgetőbb lépés, hogy hiteles forrásokon alapuló ismereteket közvetítsen, valamint eszközöket adjon a leginkább érintett korosztály tagjainak kezébe ahhoz, hogy maguk is elmélyedjenek a témában, és hatékonyan felléphessenek a fenntartható jövőért.

– áll a közleményben.

Freund Tamás, az MTA elnöke a versenyhez készült videójában arról beszél, hogy a fenntartható jövöért késlekedés nélkül, közösen kell cselekedni:


A részvétel pontos feltételeiről és minden versennyel kapcsolatos tudnivalóról ezen az oldalon lehet többet megtudni.

És ha valakinek mindez nem lenne elég, itt van a Döbrösi Laurával készítette beharangozó videó is a versenyről:

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!