Egy második aszteroida is közrejátszhatott a dinoszauruszok kihalásában

2022. augusztus 19. – 11:17

Másolás

Vágólapra másolva

Egy körülbelül 66 millió éves krátert fedeztek fel Nyugat-Afrika partjainál, ami felveti a kérdést, hogy a dinókat elpusztító aszteroida mellett volt-e egy másik becsapódás is a dinók idejében.

Mint a Space írja, a krátert több mint 1000 méter mélyen vélték felfedezni, de közvetlenül még nem sikerült megtalálni, csak az óceánfenék szeizmikus hullámainak felhasználásával készült róla rekonstrukció. Ahhoz, hogy kiderüljön, valóban egy aszteroida becsapódása okozhatta-e a krátert, a tudósoknak még be kell fúrniuk a kráterbe, hogy bizonyítékokat találjanak.

A Nadir-kráter térképen jelölve – Forrás: Science Advances
A Nadir-kráter térképen jelölve – Forrás: Science Advances

David Kring, a Lunar Planetary Institute vezető tudósa azonban úgy fogalmazott,

„A kráter alakja mindenesetre földönkívüli eredetre utal. A mostani egy nagyon fontos felfedezés, mert nagyon kevés becsapódási kráter maradt fenn a Földön.”

A kráter időben közel alakult ki a Chicxulub-kráterhez, így felmerül annak a kérdése is, hogy a két becsapódás összefügghet-e egymással. Az új krátert helyileg Guinea és Bissau-Guinea partjaitól nagyjából 400 km-re találták. A kutatók egyébként eredetileg a Dél-Amerikát és Afrikát 100 millió évvel ezelőtt szétválasztó tektonikai mozgásokat tanulmányozták a környéken.

A Nadir-kráter

A kutatók a krátert Nadir-kráternek nevezték el egy közeli tengerhegy után. Felfedezésüket a Science Advance-ban publikálták: ebből kiderül, hogy a kráter ellipszis alakú, 8,5 km átmérőjű, a szélén pedig kőzetdeformáció jelei láthatók. Mint a kutatók írják, a kráterfenéken a kőzetrétegek felemelkedtek – ez olyan ütközések után következik be, ahol a lökésnyomás elég magas.

A becsapódás utáni kőzetréteg-felemelkedés – Forrás: Science Advances
A becsapódás utáni kőzetréteg-felemelkedés – Forrás: Science Advances

A krátert a kutatók szerint egy nagyjából 400 méteres aszteroida okozhatta, amely 5000 megatonnányi TNT erejével érte el az óceán fenekét. Ha így volt, a tudósok úgy gondolják, ez azonnal hatalmas mennyiségű vizet és kőzetet tüntetett volna el, 7-es erősségű földrengést létrehozva.

A kutatók úgy gondolják, hogy a Chicxulub nagyjából 25-ször lehetett nagyobb, mint nyugat-afrikai társa, az idővonalak összeérése viszont továbbra is felveti a kérdést, hogy a két becsapódás összefügg-e. A tanulmány szerint lehetséges az is, hogy pontosan nem is egy időben voltak, így semmi közük egymáshoz. De felmerülhet az a forgatókönyv a kutatást vezető Uisdean Nicholson szerint, hogy

a két aszteroida ugyanattól a szülőaszteroidától származott, vagy ha nem is, pár nap különbséggel csapódtak a bolygóba.

Nicholson és csapata már benyújtott egy fúrási javaslatot is, mert, mint írják, a fúrás nélkül nem lehet megállapítani a kráter pontos eredetét és keletkezési idejét. Ha a javaslatot jóváhagyják, akkor is csak 2024-ben vagy 2025-ben kezdhetik el a munkálatokat.

Kövess minket Facebookon is!