Kevesebb madarat lehet látni a nyár második felében, de ez természetes

2022. augusztus 1. – 14:56

frissítve

Kevesebb madarat lehet látni a nyár második felében, de ez természetes
Fehér gólyák a fészkükön a Zala megyei Fityeházán 2022. március 21-én – Fotó: MTI/Varga György

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztusban rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. A jelenség hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak vége áll.

Augusztusig zeng a kert, a park, az utcai fasor a madarak énekétől; majd a fiókák és az etető madarak hangjától. A fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek az idilli képnek Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint az az oka, hogy az úgynevezett települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha valahol jól érzik magukat, nagy valószínűséggel a második költésük is az első közelében lesz.

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a laikusoknak is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen eltűnése.

„Ezt a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat.

A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza” – írja közleményében az egyesület.

A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul – ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, és ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.

Az őszi vonulással aztán nem csak érzésre, hanem ténylegesen elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, majd szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekszik a faj- és egyedszám – írja a MME. A lakossági madármegfigyelések száma az etetők és a téli itatás kezdetével szokott újra nőni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!