4,6 milliárd forintnyi dollárért adtak el egy dinócsontvázat

2022. május 13. – 21:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Jurassic Park-filmek velociraptorát inspiráló dinoszauruszfaj egy ritka csontváza 12,4 millió dollárért (4,6 milliárd forintért) kelt el egy New York-i árverésen.

A Christie's aukciósház közleménye szerint a 110 millió éves, Raptor becenevű fosszília az előzetesen becsült ár kétszereséért kelt el – írja az MTI. A leütési ár a második legmagasabb a dinoszaurusz-csontvázak történetében, ennél drágábban – 31,8 millió dollárért – csak egy Tyrannosaurus rex kelt el 2020-ban, ugyancsak a Christie's egy New York-i árverésén.

A csütörtökön elárverezett háromméteres kövület egy Deinonychus antirrhopus csontváza. A ragadozó a mellső lábain lévő madárszerű karmokkal ragadta meg zsákmányát. A nevét is a karmokról kapta: a Deinonychus jelentése „szörnyű karom”.

Az 1993-ban bemutatott első Jurassic Park filmben velociraptoroknak hívták ezeket a ragadozó dinókat, ez Michael Crichton, a film alapjául szolgáló regény szerzőjének ötlete volt, úgy gondolta, ennek drámaibb a hangzása. Ezek a dinoszauruszok azonban valójában sokkal kisebbek, mint a könyvében szereplő ragadozók.

A Jurassic Parknak köszönhetően a Deinonychus antirrhopus az egyik leghíresebb dinoszaurusz lett, de fosszíliaként az egyik legritkább.

Fotó: CHRISTIE'S IMAGES LTD. / AFP
Fotó: CHRISTIE'S IMAGES LTD. / AFP



A most eladott csontváz a valaha talált legteljesebb Deinonychus antirrhopus-maradvány, 126 eredeti csontból áll. A magángyűjtő által árverésre bocsátott csontváz új tulajdonosának kilétét nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közölt az aukciósház, hogy egy ázsiai licitálóról van szó.

Kövess minket Facebookon is!