Környezettudatosság: tiltakozó fiatalok, takarékos idősebbek

2022. március 23. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Új tanulmánnyal jelentkezett a másfélfok.hu, amelyben a magyar társadalom környezettudatos viselkedését vizsgálták életkori, lakóhelyi és anyagi szempontok szerint. Az ELTE-n végzett kérdőíves, de nem reprezentatív kutatásban több mint 7000 fő vett részt.

A felmérés készítői arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes korcsoportoknál hogyan jelenik meg a környezettudatosság, és milyen tényezők befolyásolják annak mértékét. A szerzők emellett a családon belüli, elsősorban szülő-gyermek kapcsolatokat is vizsgálták, hogy az egy háztartásban élő, különböző korosztályhoz tartozó családtagok miként befolyásolhatják egymás szokásait.

Megállapították, hogy a korral nemcsak felelősségteljesebbé válunk, hanem környezettudatosabban is viselkedünk, így akár családon belül is máshogy viszonyulhatunk a klímaváltozáshoz és a környezetvédelemhez.

A környezettudatosság minden korosztálynál másként mutatkozik meg. Míg a fiatalok jobban hangot mernek adni nemtetszésüknek a klímaváltozással kapcsolatban, eljárnak adott esetben tüntetésekre, megmozdulásokra, addig az idősebbek a mindennapokban cselekednek környezettudatosabban.

A szerzők azt is megnézték, hogy kinél milyen gyakoriak az olyan szokások, mint például a szelektív hulladékgyűjtés, a víz- és energiahasználat, a mérsékelt étel-, különösen és a hús- és tejtermékfogyasztás, illetve a tömegközlekedés használata és a műanyagmentes vásárlás. A tizenévesektől kezdve az idős korosztályig végezték a kitöltéseket, amelynek során külön feljegyezték, hogy legfiatalabb kitöltő 2006-ban született, míg legidősebb 1932-ben.

Globális klímasztrájkot szervez, már hetedik alkalommal, a Fridays for Future mozgalom pénteken tíz órakor. A világ számos városában, így Budapesten is tüntetéssel hívják fel a figyelmet az ökológiai és klímaválságra. A tiltakozás a Kossuth téren, a gyülekező a Deák Ferenc téren lesz.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy bár a fiatalok, főleg a budapestiek és nagyvárosiak többet közlekednek tömegközlekedéssel, addig az ötvenes és annál idősebb korosztály jobban odafigyel az étel- és energiafogyasztásra.

Az ötven év feletti, javarészt budapesti és nagyvárosi kitöltőknél a korral fontosabbá válik a takarékoskodás, amivel a szerzők szerint környezettudatosabban is élnek. Az anyagi helyzet mellett ráadásul a szocializáció és az életük során megélt gazdasági válságok, rendszerváltások is szerepet játszhatnak ebben.

A szerzők vizsgálták a lakóhely szerinti különbségeket is, és az derült ki, hogy a falun élők között mutatható ki leginkább a környezettudatosság. Ez szerintük a természet közelsége miatt lehet, mivel aki közelebb lakik a természethez, az inkább érzékeli az éghajlatváltozásokat, ami miatt jobban törődik a saját környezetével is. A kutatás szerint ezért mindenkinél különböző szempontokat kellene erősíteni ahhoz, hogy minél többet tehessünk a környezetünkért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!