Karikó Katalin legújabb díját négy Nobel-díjas tudós ajánlása után ítélték oda neki

2021. december 31. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül hetven díjat kapott meg tudományos munkássága, az mRNS-alapú orvoslásban és az új típusú oltásokban vállalt szerepéért a magyar származású Karikó Katalin, aki a kétévente odaítélt legrangosabb magyar tudományos elismerés, a Bolyai-díj után még egy díjat megkapott idén. A Golden Plate Award kitüntetést december 23-án vette át Karikó Katalin a Los Angeles-i Bel Air Hotelben tartott díszvacsorán – közölte a Szegedi Tudományegyetem pénteken az MTI-vel.

A Golden Plate-díjat öt – művészetek, közszolgálat, tudomány és felfedezés, üzleti élet, sport – kategóriában adják át. A rangos díjat megkapta már mások mellett Steven Spielberg filmrendező, a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsov, Teller Ede atomfizikus, Bill Gates, a Microsoft Corporation társalapítója, valamint a profi kosaras Michael Jordan is. A Golden Plate-díjat és az akadémiai tagságot négy Nobel-díjas tudós – Frances Hamilton Arnold, Jennifer Anne Doudna, Robert Joseph Lefkowitz és James Patrick Allison – ajánlásával nyerte el Karikó Katalin.

A kutató nemrég a Telexnek azt mondta, a férje átépíti a beépített üvegszekrényt, abban fogják tartani a díjakat. „Idáig a kísérleti jegyzőkönyveim füzetei voltak ott, most azokat egy kicsit arrébb kell tenni, bár már azokra is jelentkeztek abból az archívumból, ahol minden Nobel-díjasnak is tartják a jegyzőkönyveit. Most nekem is igényt tartanak az összes jegyzetemre, füzetemre” – válaszolta arra, hogy hová teszi majd ezt a sok díjat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!