Mark Zuckerberg és felesége olyan kutatást pénzelnek, ami valós időben figyelné, mérné és elemezné az emberi test biológiai folyamatait

2021. december 08. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a Facebook nem éppen a legelőnyösebb fényben mutatkozik mostanában hála a volt dolgozók szivárogtatásainak, a vállalat elnök-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan bejelentették, hogy 3,4 milliárd dollár szánnak az emberi egészség kutatására és a következő tíz-tizenöt évben a Chan Zuckerberg lnitiative-on (CZI) keresztül.

A CZI új tervének célja, hogy „térben és valós időben megfigyelje, mérje és elemezze az emberi test biológiai folyamatait”.

A kezdeményezés azt tűzte ki céljaként, hogy az évszázad végéig minden betegség gyógyíthatóvá, megelőzhetővé vagy kezelhetővé váljék. A CZI jelezte, hogy a következő tíz évben az ezt elősegítő kutatások, intézmények és technológiák létrehozásán fog dolgozni.

A CZI szóvivője elmondta: tizenöt éven keresztül, összesen 500 millió dollárt fordítanak arra, hogy a Harvard Egyetemen létrehozzanak egy, a mesterséges intelligenciával foglalkozó intézményt, amelyet Zuckerberg édesanyjáról, Karen Kempner Zuckerbergről neveznek el.

További 600-900 millió dollárból új orvosbiológiai képalkotó intézet jön létre.

Egymilliárd dollárt kap a Chan Zuckerberg Biohub Network, amelynek célja, hogy összefogja a tudományos intézményeket „a nagyszabású tudományos kihívások” megoldása érdekében. Ezenkívül tíz éven át összesen 800 millió dollár és egymilliárd dollár közötti összeget juttatnak a Chan Zuckerberg Biohubnak, amely a betegségek kezeléséhez szükséges technológiák kifejlesztésével foglalkozik.

(MTI)