Két gramm kőzetből kiderítették, hogy egymilliárd évvel tovább volt vulkanikusan aktív a Hold, mint eddig hitték

2021. október 8. – 10:52

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszabb ideig volt a Hold vulkanikusan aktív, mint azt eddig vélték – ausztrál kutatók a kínai Csang'o-5 űrszonda által begyűjtött kőzetek alapján jutottak erre az eredményre.

A Csang'o-5 mintegy 1,7 kilogramm kőzetet gyűjtött a Holdon 2020 decemberében. 1976 óta ez volt az első minta, amely lejutott a Földre.

A vizsgálatok szerint a minták, melyek bazaltok, vagyis a láva gyors lehűlésével formálódott vulkanikus kőzetek, nagyjából 2 milliárd évesek, tehát mintegy egymilliárd évvel fiatalabbak, mint a korábban talált minták – írta az MTI a Guardian nyomán.

A Science című tudományos lapban az eredményekről megjelent tanulmány egyik szerzője, Alexander Nemchin, a Curtin Egyetem tudósa elmondta, a kutatás új fényt vet a Hold történetének arra az idejére, amikor úgy vélték, hogy kihűlőben volt és csökkenni kezdett mágneses ereje.

A Csango'o által begyűjtött holdi talajminta egy részét Hongkongban mutatták be a közönségnek – Fotó: Wei Hua/Xinhua/AFP
A Csango'o által begyűjtött holdi talajminta egy részét Hongkongban mutatták be a közönségnek – Fotó: Wei Hua/Xinhua/AFP

Az az alapelmélet, hogy „a kisebb testek gyorsan hűlnek, majd holttá válnak és semmi sem történik” – mondta Nemchin. A Hold ezen a ponton hideg lehetett ugyan, de a minták kora azt sugallja, hogy volt a régióban valamilyen hőforrás, mely magyarázza a vártnál későbbi vulkanikus aktivitást.

A holdkőzet korának pontos ismerete segíti a kutatókat abban is, hogy jobban kalibrálják a bolygók felszínének datálási technikáját olyan esetekben, amikor nem állnak rendelkezésre kőzetminták. A technika egy felszíni régió korát a becsapódási kráterek sűrűsége alapján becsüli meg: a régebbi, idősebb felszíneken nagyobb és több kráter van, mint a fiatalabb területeken.

A vulkáni anyagot a holdjáró az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű lávamezőn gyűjtötte. „A kráterek számát összeköthetjük a pontos korral, ez alapján meghatározhatjuk más területek korát is” – mondta Nemchin.

Az ausztrál kutatócsoport két grammnyit kapott vizsgálatra az 1,7 kilogrammnyi mintából, melyet Pekingben, a Kínai Nemzeti Csillagászati Obszervatóriumban őriznek. A teszteket is Pekingben végezték el a szakértők.

Kína az Egyesült Államok és a Szovjetunió után a harmadik ország, amely holdkőzeteket hozott le a Földre. 1976 óta ez az első alkalom, hogy a Holdról származó talajminta érkezett a Földre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!