Három csillag körül keringő bolygót talált a chilei óriásteleszkóp

2021. október 4. – 15:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először fedezhettek fel három csillag körül keringő bolygót. Az Orion csillagrendszerben lévő titokzatos rés egészen különleges keringési pályára utal.

Olyan bolygót találhatott a chilei ALMA obszervatórium, illetve az annak adatait feldolgozó Las Vegas-i Nevadai Egyetem kutatócsoportja, amilyet korábban még soha nem figyelt meg a csillagászat. A GW Orions csillagrendszerben eszerint egy olyan bolygó létére lehet következtetni, amely egyszerre három csillag körül kering.

Az Orion csillagrendszerben idáig is ismert volt a három csillag körül keringő három porgyűrű, ezek pedig azért is izgalmasok, mert a hasonló porgyűrűk kulcsfontosságúak a bolygóképződés szempontjából is. Az Orion porgyűrűinek vizsgálata közben a kutatók egy jelentős, de titokzatosnak mondott résre bukkantak a hármas csillaglemezen. A jelenségnek több különböző, lehetséges okát is megvizsgálták, köztük azt is, hogy a rést a három csillag gravitációs ereje hozta létre. Az elemzések szerint azonban jóval valószínűbb és egyben izgalmasabb magyarázat, hogy a lemezen a rést egy vagy több nagy tömegű, Jupiterhez hasonló bolygó jelenléte okozza.

Kép: ESO/L. Calçada, Exeter/Kraus
Kép: ESO/L. Calçada, Exeter/Kraus

A gázóriások általában az első bolygók, amelyek egy csillagrendszeren belül kialakulnak. Ezeket követik a szilárd felszínű bolygótestek, az úgynevezett Föld-típusú bolygók. Maga az égitest nem látható, de a felfedezések alapján arra lehet következtetni, hogy ez az első olyan bolygó, amely három csillag körül kering – írja a tanulmány alapján az MTI. A következő hónapokban további vizsgálatokat végeznek ez ALMA teleszkópja segítségével, hogy közvetlen bizonyítékokat szerezzenek a jelenség magyarázatára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!