Új terápiával kezelik a petefészek-daganatos betegeket, 30%-kal javulnak az esélyeik

2021. szeptember 29. – 11:51

frissítve

Új terápiával kezelik a petefészek-daganatos betegeket, 30%-kal javulnak az esélyeik
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nőn alkalmazták azt az úgynevezett HIPEC (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy) kezelést, amely a kiterjedt – hashártya érintettséggel is járó – petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet, írja a Semmelweis Médiasarok.

A terápia célja a hasüregben kiterjedten áttéteket adó, elsősorban a hashártyán terjedő daganatok kezelése, a sebészi ellátás kiegészítőjeként. A 6 órán át tartó sikeres műtétet követően a beteg 10 napos klinikai benntartózkodás után térhetett haza otthonába.

A HIPEC-kezelés lényege, hogy első lépésben a hasüregből minden látható daganatot eltávolítanak, akár több érintett szerv együttes műtétével. Ez a beavatkozás esetenként 4-6 órás operációt is jelenthet. Ezt követően azonnal, még a műtőben 41-43 Celsius fokra melegített és folyamatosan áramoltatott kemoterápiás oldattal 1-2 órás hasüregi kemoterápiás kezelést (hipertermia) kap a beteg.

A meleg kemoterápiás oldat közvetlen hasüregi alkalmazásával az esetlegesen visszamaradt, nem látható daganatsejtekben magasabb gyógyszerkoncentrációt lehet elérni. A hipertermia amellett, hogy közvetlenül is pusztító hatással bír a daganatsejtekre, növeli a kemoterápia hatékonyságát, mivel segíti a gyógyszer bejutását a felszíni sejtekbe.

A technika bevezetése óta számos daganattípus (vastagbél-, gyomor-, hasnyálmirigy-, petefészekrák) kezelésében vizsgálták a módszer eredményességét, melyek közül eddig a legígéretesebb hatást a petefészekrák esetében tapasztalták.

A kezelés 30%-kal és csaknem egy évvel javította a betegek teljes túlélését azokhoz képest, akiken csak a daganateltávolító műtétet végezték el.

Hazánkban évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot diagnosztizálnak, 70%-ban előrehaladott stádiumban. A speciális, a NEAK által egyedi méltányosság alapján támogatott eljárás éppen az ő túlélési esélyeiket javíthatja. Az elkövetkező egy évben minimum tíz páciens bevonását tervezik az új terápiába, a jövőben pedig az ország egészéből, más klinikákról érkező betegek számára is elérhetővé válik majd a HIPEC-kezelés.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!