Begyűjtötte az első kőzetmintát a NASA marsjárója, a Perseverance

2021. szeptember 5. – 21:11

Begyűjtötte az első kőzetmintát a NASA marsjárója, a Perseverance
A kőzetmintákat begyűjtő mintacső a Perseverance által készített képen – Fotó: Handout / AFP / JPL / Caltech / NASA

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA hivatalosan is megerősítette, hogy a Perseverance nevű marsjárójának sikerült begyűjtenie az első kőzetmintát a Marsról, írja a BBC-re hivatkozva az MTI.

A Perseverance marsjáró még február 18-án érkezett meg a vörös bolygóra, és augusztus 6-án érkezett el az egyik legfontosabb részéhez a küldetése, amikor először próbálkozott kőzetminták begyűjtésével. Az első kísérlet kudarcba fulladt, feltehetően a szokatlanul puha, porszerű talaj miatt, azonban a marsjáró előtt még legalább két földi évnyi kutatómunka áll, és 43 mintavételre alkalmas tubust vittek fel az eszközre.

A Perseverance fúrásnyoma a Rochette nevű táblában – Fotó: Handout / AFP / JPL / Caltech / NASA
A Perseverance fúrásnyoma a Rochette nevű táblában – Fotó: Handout / AFP / JPL / Caltech / NASA

Ebből sikerült most megtölteni egyet a NASA közleménye szerint: miután a robot belefúrt a Rochette-nek nevezett táblába, pár napig még bizonytalan volt, hogy sikerült-e mintát is szereznie. A fúrófejről készült felvételek viszont azt mutatják, hogy a minta a szerkezet belsejében van, biztonságban. Történelminek nevezték a pillanatot az űrkutatási hivatal szakemberei, hiszen ez az első kőzetminta, amit idegen bolygón gyűjtöttek, és amit arra szántak, hogy a Földre juttatva kielemezhessék azt.

A tervek szerint 31 kőzetmintát szeretnének gyűjteni az űrjáróval, ami néhány év múlva érkezne vissza a Földre. A kutatás célja, hogy megtudják, vannak-e jelei a Marson az ősi életnek, például felbukkanhatnak-e megkövesedett mikrobák a kőzetekben.

Egy évvel ezelőtt indult útjára a Perseverance Floridából, és februárban landolt a Marson a Jezero-kráterben. Itt a kutatók szerint 3,5 milliárd évvel ezelőtt egy olyan mély tó terült el, ami környezetével akár meg is teremthette a földönkívüli élet feltételeit. A marsjáró projektről ebben a cikkünkben írtunk részletesen, a landolásról pedig itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!