Az emberekkel ellentétben a tintahalak emlékezete még öregkorukban is tökéletesen működik

2021. augusztus 22. – 07:12

Az emberekkel ellentétben a tintahalak emlékezete még öregkorukban is tökéletesen működik
Közönséges tintahal (sepia officinalis). Fotó: Diego Delso / WIkimedia Commons

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban a Telexen is olvashattak arról, hogy egy csapat tintahal váratlanul jól teljesített az eredetileg embergyerekre tervezett stanfordi mályvacukor-kísérletben, melynek némileg átdolgozott verziójában a csimpánzokhoz, varjakhoz és a papagájokhoz hasonló mértékben voltak képesek az állatok a jutalomkésleltetésre. Egy frissen megjelent kutatás alapján most egy újabb érdekességre bukkantak a tintahalakról, kiderült ugyanis, hogy az emberekkel ellentétben az emlékezetük egészen életük utolsó napjaiig remekül működik – írja a phys.org.

A Proceedings of the Royal Society B szaklapban publikált tanulmányban a kutatók közönséges tintahalakkal végeztek emlékezetteszteket, hogy megállapítsák, hogyan változik a konkrét eseményeket időben és térben elhelyezni képes memóriájuk működése az életük során. Ezt úgynevezett epizodikus emlékezetnek nevezzük, amely az embereknél, illetve úgy általában az emlősöknél az öregedés során folyamatosan romlik, feltehetően az agyunkban található hippokampusz leépülése miatt. Emiatt van az, hogy ahogy öregszünk, egyre kevésbé emlékszünk olyan specifikus eseményekre, mint hogy mit ettünk ebédre egy hete, vagy akár egy éve.

A tintahalak agya viszont teljesen máshogy épül fel, egyáltalán nincs is hippokampuszuk, egészen eddig pedig nem tudtuk, hogy az ilyen fajoknál is végbemegy-e ez a változás.

A kutatók most ezt vizsgálták meg huszonnégy tintahallal, melyek egyik fele 10-12 hónapos volt, vagyis még éppen a felnőtt kor előtt állt, a másik felében pedig 22-24 hónapos egyedek voltak, melyek nagyjából 90 éves embereknek felelnek meg. A kutatók első körben arra tanították meg a tintahalakat, hogy ússzanak egy kis zászlóval megjelölt helyre az akváriumban, majd arra, hogy két, általuk gyakran fogyasztott rákfajta bizonyos helyszíneken, bizonyos idő múlva fog feltűnni. A tintahalakat négy héten át minden nap erre kondicionálták, a helyszínek viszont minden nap változtak, hogy ne csak egy egyszerű mintát kelljen megtanulniuk.

Az időszak végén aztán a kutatók letesztelték, hogy a tintahalak mennyire képesek felidézni, hogy melyik étel hol és mikor fog feltűnni. Az állatok életkortól függetlenül mindig megvárták, hogy melyik étel tűnt fel melyik zászlónál, ez alapján pedig a további etetéseknél is megtalálták a számukra előnyösebb helyszínt. Alexandra Schnell, a tanulmány szerzője elmondta, hogy a tintahalak nemcsak emlékeznek arra, hogy mit, mikor és hol ettek, hanem fel is használják ezt a későbbiek során. Ami pedig igazán meglepő, hogy ezt a képességet a korral sem veszítik el.

„Az öregebb tintahalak legalább olyan jók voltak a feladat megoldásában, mint a fiatalok, sőt, sok esetben még jobban is teljesítettek náluk. Úgy gondoljuk, hogy a vadonban ez leginkább abban segít az állatoknak, hogy emlékezzenek a korábbi partnereikre, így elkerüljék azt, hogy kétszer párosodjanak ugyanazzal”

– mondta Schnell. Ez azért lehet fontos, mert a tintahalak csak az életük végén párosodnak, ha pedig ekkor is emlékeznek arra, hogy kivel, mikor és milyen régen párosodtak, a partnereik maximalizálásával garantálni tudják, hogy a génjeik a lehető legtovább terjednek.

Mivel a tintahalak nagyjából két évig élnek, tökéletes alanyok az emlékezet leépülését vizsgáló kutatásokhoz. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy az epizodikus emlékezet vizsgálata sem náluk, sem más állatoknál nem egyszerű, hiszen nem tudjuk egyértelműen megmondani, hogy tudatosan emlékeznek-e dolgokra. Éppen emiatt a kutatók is inkább csak epizodikusra hasonlító emlékezetként írják le az így vizsgált jelenséget. Ám az a mostani kutatás alapján egyértelmű, hogy a tintahalak így is egyedinek számítanak az első olyan állatként, mely majdnem élete végéig bizonyítottan képes visszaemlékezni specifikus eseményekre is. Az, hogy ez a tintahalak sajátos neuroanatómiájának köszönhető-e, későbbi kutatások válaszolhatják majd meg.