Egyetlen agyar segítségével sikerült rekonstruálni egy gyapjas mamut teljes életét

2021. augusztus 16. – 06:05

frissítve

Egyetlen agyar segítségével sikerült rekonstruálni egy gyapjas mamut teljes életét
Fotó: James Havens / University of Alaska Museum of the North

Másolás

Vágólapra másolva

Bő egy hónapja a Telexen is olvashattak arról, hogy egy eldugott szibériai szigeten a mamutok 6000 évvel élték túl a fajtársaik kipusztulását, az pedig ebből is látszott, hogy a 4000 éve teljesen kipusztult állatok életével kapcsolatban még mindig rengeteg a kérdőjel. Egy friss kutatás most egy lépéssel közelebb hozhat minket a mamutokhoz, a kutatóknak ugyanis egy agyarból kinyert izotópok segítségével sikerült térképre tenniük egy gyapjas mamut életének állomásait – írja a Science Alert.

A Science szakfolyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók stroncium-, nitrogén- és oxigénizotópok segítségével eredtek a mamutok nyomába. Ahogy azt a Wired cikke kiemeli, az izotópok tulajdonképpen egyes elemek módosult változatai, melyeknek protonszáma megegyezik, neutronszáma viszont eltérő. Ezek az izotópok mindenhol megtalálhatóak, az arányuk azonban helyszíntől függően változik, vagyis egy bizonyos koncentráció olyan, mint egy cím vagy GPS-koordináta. A kutatást vezető Matthew Wooller elmondta, hogy

az izotópok az ott táplálkozó mamutok szervezetébe is bekerültek, és lerakódtak többek közt a velük együtt fejlődő agyarukba is, melynek rétegeiből vett minták segítségével össze lehet legózni, hogy merre járt az állat az élete során.

A mamutok kihalása óta jelentősen megváltozott a világ, az alaszkai talaj összetétele azonban nagyjából ugyanolyan maradt. Így a kutatóknak nem kellett mást tenniük, mint megalkotni a térség jelenlegi izotóptérképét – ezt a ma ott élő rágcsálók fogaiból vett mintákkal oldották meg, melyekre nem jellemző, hogy nagy távolságokat tennének meg –, majd kerestek egy térségben talált, több mint másfél méteres agyarat, amelyről biztosan ki tudták jelenteni, hogy onnan került elő, ahol egykori tulajdonosa elpusztult. Ez azért volt fontos, hogy fix kiindulópontjuk legyen, ahonnan egészen a születéséig vissza tudják követni az állat kalandjait.

Matthew Wooller, a kutatás vezetője egy rakás mamutagyar között – Fotó: JR Ancheta / University of Alaska Fairbanks
Matthew Wooller, a kutatás vezetője egy rakás mamutagyar között – Fotó: JR Ancheta / University of Alaska Fairbanks

A kutatók a DNS-vizsgálatokból már tudták, hogy egy hím mamuttal van dolguk, de ahhoz, hogy minden infóhoz hozzájuthassanak, ketté kellett vágniuk az agyarat, hogy jobban meg tudják vizsgálni a fák évgyűrűihez hasonlítható rétegeket. Ezt követően egy lézerrel apró mintákat vettek az agyar minden részéből, majd az így kinyert adatokat ráhelyezték a korábban elkészített térképre. Ebből kiderült, hogy ez állat a Yukon folyó medencéjében született Alaszka belső részén, életének első évében pedig nem mozgott túl sokat. Kétéves korától tizenhat éves koráig aztán egy csorda tagjaként kóborolt a Brooks- és az Alaszkai-hegység közötti területen,

majd felnőtt bikaként északabbra ment, és gyakran több száz kilométert is megtett néhány hónap alatt.

Wooller szerint nem egyértelmű, hogy a mamut az évszakoknak megfelelően vándorolt-e Alaszka különböző pontjaira, az azonban biztos, hogy rengeteget sétált. Élete során Alaszka számos pontját meglátogatta, ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora is Alaszka (segítünk, 1 718 000 km²-es kiterjedésű). A vándorlásairól készült térképet itt meg is lehet nézni. Clément Bataille, a tanulmány egyik társszerzője elmondta, őt meglepte az, hogy az állat ekkora területet járt be, és rögtön felmerült benne a kérdés, hogy mi lehetett az oka annak, hogy ilyen sebességgel, ilyen sokat vándorolt.

A mostani kutatásból természetesen nem kaptak teljesen pontos képet a kutatók arról, hogy merre járt az állat, inkább csak nagy vonalakban tudták felvázolni, hogy mikor hol tartózkodott, de az eredményeik így is fontosak lehetnek a mamutok kihalásának megértésében. Fontos kérdés lehet például az, hogy mekkora szerepet játszhatott az állatok kihalásában az, hogy egyre szűkült az életterük, ha ez a példány ilyen sokat mozgott. Emellett pedig önmagában az is lenyűgöző, hogy korábban sosem látott részletességgel láthattunk bele egy mamut életébe, illetve halálába is.

A félbevágott mamutagyar, benne a megjelölt rétegekkel – Fotó: JR Ancheta / University of Alaska Fairbanks
A félbevágott mamutagyar, benne a megjelölt rétegekkel – Fotó: JR Ancheta / University of Alaska Fairbanks

A kutatók becslései szerint az állatok simán eléltek 60-70 éves korukig is, ám ez a példány 28 évesen elpusztult. Az agyarának tövéből vett minták alapján a kutatók megállapították, hogy életének vége felé szinte alig vándorolt, emellett pedig szokatlanul magas nitrogénizotóp-szintet mutattak ki, amely az emlősöknél éhezésre utal. Ez alapján az állat alighanem éhen pusztult, azt azonban nem tudják megmondani, hogy mi vezetett a halálához.

A kutatók most ugyanezzel a módszerrel más agyarakat is szeretnének megvizsgálni, hogy megállapítsák, volt-e különbség a hímek és a nőstények vándorlása között, illetve hogy miként alkalmazkodtak a felmelegedéshez, vagy az emberek megjelenéséhez.