Felizgulhatnak a remeterákok az óceáni műanyag szeméttől

2021. augusztus 10. – 19:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szexuális izgalomszerű állapotba kerülhetnek a remeterákok az óceáni műanyag hulladékokból kioldódó egyik adalékanyag hatására, állapították meg az angliai Hull Egyetem kutatói.

A kutatók azt vizsgálták, hogy az éghajlatváltozás, a műanyag hulladékok és különböző molekulák együttesen milyen hatással vannak a tengeri fajokra, és arra jutottak, hogy az oleamid nevű adalékanyag hatására – ami bizonyos rovarfajoknál a szexuális viselkedés irányításában szerepet játszó feromonként ismert – emelkedik a remeterákok légzésszáma, ami izgatottságot jelez.

A kutatók szerint az oleamid rettentően hasonlít az olajsavra, amely az ízeltlábúak bomlásakor felszabaduló anyag. Dögevők lévén a remeterákok táplálékforrásnak nézhetik az oleamidot, és hosszú utat tehetnek meg a zsákmány reményében, ám végül csak műanyagra bukkannak.

A szakemberek azt is vizsgálták, hogy a remeterákok hogyan észlelik a szagokat az elsavasodott óceánban, és megállapították, hogy a 2-fenil-etil-amin (PEA) nevű anyag vonzza őket. Ez a ragadozók jelenlétére figyelmezteti az emlősöket és egyéb tengeri állatokat, és hatóereje felerősödhetett az elsavasodott óceánban, írja az MTI.