Megvan a legkorábbi ismert cápatámadás áldozata

2021. június 23. – 23:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kutatók évek óta próbálták megfejteni, hogy mibe halhatott meg 3000 évvel ezelőtt az ember, akinek maradványain 790 szúrt sebet találtak. A csontvázat a Japánnál található Szeto-beltenger közelében találták meg, valamikor i. e. 1370 és i. e. 1010 között halhatott meg.

A Sky azt írja, hogy egy oxfordi kutatók által vezetett csapat megfejthette a No 24 néven ismertté vált személy halálának okát: egy őskori cápatámadás áldozata lehet.

No 24 maradványainak feltárása – Fotó: Kyoto University
No 24 maradványainak feltárása – Fotó: Kyoto University

Először nem tudták hova tenni a nyomokat. A rengeteg sérülés ellenére temetőben volt eltemetve, így végül kizárták, hogy emberek okozták volna, ahogy azt is, hogy szárazföldi állatok végeztek volna vele.

A legtöbb sérülés No 24 karjain, lábain és mellkasán látható. Egyértelmű, hogy védekezni próbált, tehát életben volt, mikor a cápa megtámadta. Ahhoz, hogy ezt kiderítsék, floridai cápakutatók segítségét kérték.

A támadásban elveszíthette a bal karját és a jobb lábát, a bal lábát pedig akkor helyezhették a mellkasára, amikor eltemették. Lehet, hogy azért tudták hamar visszaszerezni a testét, mert valószínűleg nem egyedül halászott.

A szakértők szerint a fognyomok jellege és eloszlása alapján No 24-et egy tigris- vagy egy fehér cápa támadhatta meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!