Bebizonyították, hogy a cápák a Föld mágneses mezejét használják GPS-ként

2021. május 10. – 14:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először találtak erős bizonyítékot arra, hogy a tengeri teknősökhöz hasonlóan a cápák is a Föld mágneses mezejét használva navigálnak hosszú távú utazásaik során. A szakértők eredményeikről a Current Biology című tudományos lapban számoltak be.

A cápák a mágneses mezőt természetes GPS-ként használják – mondta Bryan Keller, a Save Our Seas Foundation projektvezetője, a Floridai Állami Egyetem laboratóriumának munkatársa.

A cápákról régóta tudják, hogy érzékenyek az elektromágneses mezőkre, de eddig nem tudták bizonyítani, hogy ez a navigálásukban is szerepet játszik.

„Hogy őszinte legyek, meglepett, hogy sikerült. Azért nem lehetett ezt bizonyítani ötven éven át, mert a cápákat nehéz kutatni” – idézi Kellert a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál.

A kutatáshoz a kerekfejű pörölycápát (Sphyrna tiburo) választották, amely kisméretű, így könnyebben tanulmányozható, és tudják róla, hogy évről évre visszatér egyes helyekre. „Ez bizonyítja, hogy a cápák tudják, hol van az otthon, és képesek visszanavigálni oda különböző helyszínekről” – véli Keller.

Pörölycápákkal bizonyították be, hogy a cápafajok a mágneses mezőt használva tájékozódnakFotó: Steve Parsons/Getty Images
Pörölycápákkal bizonyították be, hogy a cápafajok a mágneses mezőt használva tájékozódnakFotó: Steve Parsons/Getty Images

Húsz fiatal, vadon elfogott pörölycápával végzett vizsgálatok során olyan mágneses körülmények közé helyezték az állatokat, mint amilyenek a kifogás helyétől több száz kilométerre lévő helyeket jellemzik. Így megjósolható volt, hogyan fognak a cápák tájékozódni, ha valóban mágneses nyomok alapján navigálnak.

A szakértők szerint eredményeik más cápafajok lenyűgöző bravúrjaira is magyarázatot adhatnak. Dokumentáltak például egy nagy fehér cápát, mely Dél-Afrikától Ausztráliáig vándorolt, majd a következő évben ugyanazon az útvonalon tért vissza.

„Mennyire menő, hogy egy cápa megtesz egy 20 ezer kilométeres körutat a háromdimenziós óceánban, és pontosan ugyanarra a helyre tér vissza? Ez elképesztő. Egy olyan világban, ahol az emberek GPS segítségével navigálnak mindenhova, ez a képesség igazán figyelemre méltó” – mondta Keller.

A jövőben a szakértő többek között azt is vizsgálni szeretné, hogy vannak-e, és ha igen, milyen hatással vannak a cápákra az emberi forrású mágneses mezők, például a tenger alatti kábelek. Az is feltárásra vár, hogy a mágneses jeleket csak hosszú távú vándorlásaik alkalmával vagy mindennapi viselkedésük során is használják-e ezek a fajok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!