Magyar kutatók segítségével építik fel a fiatal csillagok legnagyobb adatbázisát

2021. május 05. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) munkatársai a Bécsi Egyetem és a Genfi Egyetem kutatóival közösen kísérlik meg, hogy mesterséges intelligencia segítségével újraértelmezzék a fiatal csillagok osztályozását, illetve a csillag- és bolygófejlődés korai szakaszait, írja az MTI.

Az EU Horizon 2020 részeként létrejött NEMESIS (a program lényege a csillagfejlődés korai szakaszának újszerű modellezése intelligens rendszerekkel) célja, hogy létrehozzon egy, az eddig ismert fiatal csillagokból álló, legnagyobb adatbázist. A kutatók tervezik azt is, hogy

mesterséges intelligencia segítségével olyan csillagkeletkezési modellt alkotnak, amely túlmutat az eddig használt elméleteken

Illetve képes teljesebb magyarázatot adni a modern csillagászati eszközökkel megfigyelt jelenségekre. Marton Gábor, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet tudományos munkatársa szerint az arcfelismeréshez hasonlóan különböző algoritmusok használhatók csillagok esetén is,

„Ezek a csillagok olyan mérhető jellemzőiből adódnak, mint például a különböző hullámhosszokon kibocsátott fényességük, ezek aránya, a bennük fellelhető kémiai elemek vagy a környezetük jellegzetességei. A fiatal csillagok például olyan környezetben találhatók meg, ahol sok a csillagközi por és gáz, hiszen ezekből alakultak ki nem is olyan régen, persze kozmikus időskálán mérve az időt”

A csillagkeletkezés különböző szakaszainak rendszerszintű osztályozása az 1980-as években vált elérhetővé. Napjainkban a kutatóknak jóval fejlettebb számítási eszközei és módszerei vannak, melyek segítségével a kezdeti feltevések újraértékelhetők.

Az új kutatásban felügyelt és felügyelet nélküli gépi tanulási módszerekkel dolgozzák fel az elérhető adatokat, melyek remélhetőleg segítenek választ adni a csillag- és bolygókeletkezés legaktuálisabb kérdéseire is.

„A legfrissebb bizonyítékok szerint a bolygók a csillagok kialakulásával egy időben elkezdenek formálódni, vagyis a csillag- és a bolygófejlődés nem két egymást követő szakasz, hanem gyorsan, egy időben zajló esemény.”

-mondja Odysseas Dionatos, a Bécsi Egyetem kutatója. A NEMESIS 2021 márciusában indult, a következő 4 évre közel 576 millió forintnyi támogatást nyert el.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!