Először találtak várandós egyiptomi múmiát kutatók

2021. április 29. – 18:57

frissítve

Először találtak várandós egyiptomi múmiát kutatók
A múmia vizsgálat közben – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyel régészek épp Varsóban tanulmányoztak egy egyiptomi múmiát, amikor a röntgenfelvételik kimutatták, hogy a korábban vélttel szemben nem papot, hanem egy várandós nőt vizsgálnak – írja az MTI.

Komputertomográfiás kép a medencecsontról és a magzatról – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP
Komputertomográfiás kép a medencecsontról és a magzatról – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP

Ez az első alkalom, hogy méhében magzatot rejtő várandós nő ókori múmiáját sikerült azonosítani. A lelet 1826-ban érkezett Varsóba, a koporsó felirata férfi papot említett Hor-Dzsehuti néven.

„Első meglepetésünk az volt, hogy nem találtunk péniszt, helyette melleket és hosszú hajat. Az igazi sokk akkor ért bennünket, amikor megpillantottuk az apró magzati lábakat és kezeket, és rájöttünk, hogy várandós kismamát találtunk”

– mondta Marzena Ozarek-Szilke régész-antropológus az AP-nek.

Röntgenfelvétel a múmiáról – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP
Röntgenfelvétel a múmiáról – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP

Becslésük szerint a nő 20-30 éves lehetett, a magzat koponyamérete alapján 26-28 hetes terhes volt. A magzat nemét még nem állapították meg.

A Varsói Múmiaprojekten (Warsaw Mummy Project) dolgozó tudósok éveken át vizsgálták a varsói Nemzeti Múzeum múmiáit, eredményeiket a Journal of Archaeological Science című szaklap friss számában tették közzé.

„Ez az eddigi legfontosabb felfedezésünk, tökéletes meglepetés, ami lehetővé teszi, hogy többet tudjunk meg a várandósság és szövődményei ókori kezeléséről”

– magyarázta Wojciech Ejsmond, a Lengyel Tudományos Akadémia kutatója.

Röntgenfelvétel a nő hasi részéről. Látható négy amulett és egy tárgy a köldökön – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP
Röntgenfelvétel a nő hasi részéről. Látható négy amulett és egy tárgy a köldökön – Kép: Warsaw Mummy Project / AFP

„Valamilyen ismeretlen okból balzsamozás közben nem távolították el a magzatot az elhunytból, ez teszi nagyon különlegessé a múmiát. Miénk a világ egyetlen olyan ismert múmiája, amelynek méhe magzatot rejt magában.”

Komputertomográfia segítségével a kutatók elkészítették a múmia háromdimenziós mását, amelyen jól látható, ahogy a nő hosszú, göndör haja a vállára és a mumifikált melleire omlik.
A tudósok szerint a balzsamozás kitűnő minősége arra utal, hogy a Kr. e. első század előtt végezhették el.

A kismama halálának oka nem ismeretes. A kutatók következő lépése, hogy vérvizsgálatokat végeznek szövetmintákon, hátha találnak betegségre vagy mérgekre utaló jeleket, amelyek alapján megállapíthatják, mi okozhatta a nő és magzata halálát.

A BBC szerint a múmiát adományozó azt állította, hogy a szarkofág a thébai királyi sírhelyről van, de a kutatók szerint ez nem biztos, mert az 1800-as években gyakran állítottak ilyet ókori tárgyakról, hogy feltornásszák az árat. A nő teste is azért kerülhetett ebbe a szarkofágba, mert régiségkereskedők összekeverhették a múmiákat, amikor fosztogattak és újracsomagolták a zsákmányt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!