Kihalnak az elefántok Elefántcsontparton

2021. április 28. – 20:03

frissítve

Kihalnak az elefántok Elefántcsontparton
Orvvadászoktól lefoglalt elefántcsontok Abidjanban 2018. január 25-én – Fotó: Sia Kambou/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kihalófélben vannak az elefántok, Elefántcsontpart emblematikus állatai a nyugat-afrikai országban, írja az MTI. A helyi vízügyi és erdészeti minisztérium szerdai közlése szerint három évtized alatt kevesebb, mint felére, 1100-ról 500 körülire csökkent az Elefántcsontparton élő elefántok száma az erdőirtások és a vadorzás együttes hatására.

Az 1960-as években még 100 ezer elefánt élt az országban, bár akkor még 16 millió hektárnyi erdőség borította az ország területét – emlékeztetett a tárca vezetője, Martial Kouamé Mé.
A miniszter szerint a kakaótermesztés miatt fél évszázad alatt 2 millió hektárra csökkent az erdők területe Elefántcsontparton, emiatt veszélybe kerültek az elefántok utolsó menedékhelyei is. Elefántcsontpartról származik a világ kakaótermelésének 40 százaléka.

Csökkentette az állatok természetes élőhelyét az ember viharos gyorsaságú terjeszkedése, az urbanizáció is.

Az elefántcsontparti hatóságok 2016-ban akciót indítottak az erdőirtások által különösen veszélyeztetett fajnak, a törpeelefántoknak otthont adó Peko-hegyi Nemzeti Park védelmére. Élőhelyüket itt is a kakaóültetvények terjeszkedése fenyegeti.

A vízügyi és erdészeti miniszter szerint a hazájában 208 állatfajt fenyeget a kihalás.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!