Fizikailag is árt a gyerekek agyának, ha sokat kiabálnak velük a szüleik

2021. március 22. – 16:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába számítanak társadalmilag elfogadottnak, a „kemény nevelés” bizonyos formái épp olyan negatívan hathatnak a kisgyermekek agyi fejlődésére, mint a súlyos bántalmazás vagy az elhanyagolás – állapítja meg a Montreáli Egyetem friss kutatása a Sky szerint.

Az egyetem kutatói a 2000-es évek eleje óta vizsgálják gyermekek fejlődését, a szülők nevelési gyakorlatait a gyerekek 2 és 9 éves kora között évente értékelték. A friss kutatás alapját is ezek az adatok jelentették: a kutatók először kiválasztották azokat a gyerekeket, akik rendszeresen ki voltak téve a kemény nevelésnek, majd az ő agyi struktúráikat MRI-felvételek segítségével vizsgálták meg tinédzserkorukban.

Ha a szülő rendszeresen dühös, megüti vagy megrázza a gyermekét, illetve kiabál vele, negatívan befolyásolják a gyermekük agyi fejlődését

– állapította meg a Sabrina Suffren által vezetett kutatás. Suffren szerint azt már korábban, 2019-ben bizonyította egy másik kutatás, hogy a szülők nevelési módszerei a gyermekek esetében megváltoztathatják az agy működését. Az azonban csak most nyert bizonyítást, hogy a fent felsorolt, kemény nevelési módszerek az agy szerkezetét fizikailag is befolyásolhatják: kisebbek lehetnek tőle az agy bizonyos részei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!