Hatvan év után újra bibliai szöveget találtak a Holt-tenger közelében

2021. március 16. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva

60 év után ismét bibliai szöveget tartalmazó tekercs maradványaira bukkantak kutatók, illetve egyéb jelentős régészeti leleteket is találtak a Júdeai-sivatag barlangjaiban, közel a Holt-tengerhez, írja az MTI az ynet alapján.

Az Izraeli Régészeti Hatóság kutatói találtak egy csaknem kétezer éves, több tucat apró darabra szakadt pergamentekercset. Ezen Zakariás próféta könyvének egyik részlete áll, miszerint „ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én – így szól az Úr.” Maguk a tekercsdarabok így néznek ki:

Fotó: Izraeli Régiségügyi Hatóság
Fotó: Izraeli Régiségügyi Hatóság

Zakariás mellett Náhum próféta könyvének sorai is megjelennek,

ezzel valószínűleg az 1952-ben felfedezett kispróféták tekercsének hiányzó részlete kerülhetett elő.

A szöveget főként görögül írták, de Isten nevét héberül jelölték. A darabokat az ún. Horror-barlangban találták, mely arról kapta nevét, hogy '50-es évekbeli felfedezésekor mintegy 40 holttestet találtak benne.

A pergamentöredék mellett találtak a 132-135-ös Római Birodalom elleni Bar-Kohba felkelés korából származó érméket, melyek a korszak tipikus zsidó szimbólumait tartalmazzák, köztük hárfát és datolyapálmát. A régészek találtak nyíl- és dárdadarabkákat, szövetmaradványokat, szandált, tetű elleni fésűt és 10,5 ezer évvel ezelőtti kosarakat is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!