Húszmillió évvel ezelőtt élt óriásféreg kétméteres vackát találták meg Tajvanon

2021. január 22. – 12:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy két méter hosszú, megkövült, tenger alatti búvóhelyre akadtak a kutatók Tajvanon, ami feltételezésük szerint egy óriásféreg otthona lehetett 20 millió évvel ezelőtt. A Guardian cikke szerint az óriásféreg innen indulhatott vadászni, majd elragadott zsákmányával ide vonulhatott vissza.

Úgy hiszik, hogy a teremtmény hasonló lehet a homok alól, lesből támadó tengeri Bobbit féreghez (Eunice aphroditis), aminek átlagos hossza egy méter, de akár a három métert is elérheti. Ez a féregfajta az óceánok melegebb részein él 9-40 méter közötti mélységben, és bő húsz éve ismert. Egy lyukban várva les zsákmányaira, kisebb rákokra, halakra.

„20 millió év után nem igazán lehetséges azt biztonsággal kijelenteni, hogy ezt a Bobbit féreg őse vagy valamely más ragadozó féreg fúrta, ami többé-kevésbé hasonlóan működött, mint a Bobbit” – idézte a lap Ludvig Löwemark professzort, a Tajvani Nemzeti Egyetem szakértőjét.

A Bobbit féreg egyébként John és Lorena Bobbit híres esetéről kapta a nevét. 1993. június 23-án a nő levágta alvó férje péniszét, állítása szerint azért, mert a férfi korábban megerőszakolta. A társítás úgy történhetett, hogy a féregfajta éles szájszervével egy halat is képes félbevágni.

Löwemark és csapata egy 20 millió éves megkövült sziklát tanulmányoztak épp Tajvan északkeleti partjainál, amikor ráakadtak erre, és ehhez hasonló búvóhelyekre. Az állat a búvóhelyét nyálkával vonta be, ami így jobban ellenállt az időjárásnak.

A Scientific Reportsban közölt tanulmányban a kutatók azt írják, hogy összesen 319 hasonló búvóhelyet találtak a 20 millió éves tajvani Yehliu Geoparkban, illetve a közelben, ami felveti a gyanút, hogy akkortájt jelentős számban élhettek a területen ezek a ragadozó férgek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!