Pszichedelikus droggal kísérleteznek az Egyesült Királyságban a depresszió ellen

2020. december 9. – 23:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Királyságban engedélyezik, hogy a kábítószert is kipróbálják a pszichoterápia részeként, írja Guardian.

Az országban engedélyt adtak a dimetiltriptamin (DMT) depresszió kezelésére történő alkalmazásának első klinikai vizsgálatára. A vizsgálatot az első fázisban egészséges embereken hajtják végre, majd a másodikban kísérleteznek azzal, hogy DMT-t adnak depressziós embereknek.

A Small Pharma tudományos és orvosi dolgozója, Carol Routledge szerint a DMT „lényegében képes visszavonni, amit a stressz vagy a depresszió okozta gondolatok kiváltanak”.

„Úgy véljük, a súlyos depresszió mellett számos más rendellenesség kezelésére is szolgálhat a DMT, beleértve a PTSD-t, a kezelés-rezisztens depressziót, a rögeszmés-kényszeres rendellenességeket és esetleg a szerekkel való visszaélés bizonyos típusait.”

A DMT megtalálható az ayahuascaban is, amely része számos sámán rituálénak Dél-Amerikában és néhány országban, de a DMT az Egyesült Királyságban utcai drogként is megtalálható.

Ayahuasca-szertartás Peruban, 2007-ben – Fotó: Jaime Razuri / AFP
Ayahuasca-szertartás Peruban, 2007-ben – Fotó: Jaime Razuri / AFP

A Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozási Ügynöksége (MHRA) hétfőn jóváhagyta a vizsgálatot, az egyébként szabályozott szernek számító DMT-re a belügyminisztériumnak is rá kell még bólintania.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!