Jeff Bezos 2024-ben nőt küldene a Holdra

2020. december 5. – 23:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először léphet a Holdra női űrhajós, legalábbis ez a célja Jeff Bezosnak. A Guardian írja, hogy Bezos a Blue Origin cégén keresztül juttatna először női asztronautát a Holdra 2024-ben. Bezos egy Instagram-posztban meg is mutatta azt a hajtóművet, amelynek köszönhetően szerinte sikeres lehet a terve.

Korábban mi is írtunk arról, hogy a NASA elkezdett magáncégekkel kommunikálni arról, hogy vegyék ki jobban a részüket az űrkutatásból, mert 2024-ben ismét embereket küldenének a Holdra. Eddig összesen 12-en jártak már a Hold felületén, de mind férfiak voltak. A Blue Origin által fejlesztett BE-7 hajtóművel működik majd az a holdjáró, amivel a cég embert küldene a Holdra.

Egyre nagyobb verseny a magáncégek között, hogy kik vegyenek részt a NASA következő űrprogramjaiban. Bezos mellett Elon Musk cége, a SpaceX is azon van, hogy minél szorosabb együttműködést alakítson ki a NASA-val. A másik ilyen cég a Leidos Holdings tulajdonában levő Dynetics. A Blue Origin közel 580 millió dollárt kapott egy holdjáró fejlesztésére, de hasonló megbízást kapott már a NASA-tól a SpaceX és a Dynetics is. A NASA a tervek szerint 2021 márciusában választja ki azt a két magáncéget, akik elkészíthetik azoknak a holdjáróknak a prototípusát, amelyekkel a NASA embereket küld a Holdra 2024-ben. Viszont a projekt még csúszhat attól függően, hogy Joe Biden leendő amerikai elnöknek milyen tervei vannak az űrkutatással.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!