A kakaófogyasztás is segíthet a bonyolult, gondolkodást igénylő feladatok megoldásában

2020. november 26. – 16:14

Másolás

Vágólapra másolva

Kakaót számos okból fogyaszthatnak az emberek, mostantól azonban a jelek szerint fel lehet venni a listára az agyserkentő hatását is, egy friss kutatás szerint ugyanis a kakaó flavonoidjai egészséges felnőtteknél fokozzák az agy oxigénellátását, ezáltal pedig javítják a kognitív teljesítményt is – írja az MTI.

Az Illinois-i Egyetem kutatói a Scientific Reports szaklapban publikált tanulmányukban olyan felnőttekkel végeztek teszteket, akik nem dohányoztak, valamint nem volt tudomásuk agyi, szív- és érrendszeri, vagy légzőszervi betegségről. A tizennyolc résztvevőt két szakaszban tesztelték, az egyik előtt flavonoidokban gazdag, a másik előtt feldolgozott, nagyon kevés flavonoidot tartalmazó kakaót kaptak. A flavonoidok a növényvilágban fellelhető gyógyhatású vegyületek, a csoportot pedig a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert fedezte fel 1930-ban, aki kutatótársával, Rusznyák Istvánnal közösen megállapította, hogy a flavonoidokkal kombinált C-vitamin jelentős érfalvédő hatással rendelkezik.

Azt sem a résztvevők, sem a kutatók nem tudták, hogy az alanyok mikor melyik kakaót fogyasztották, de két órával a fogyasztása után ettől függetlenül minden résztvevő öt százalék szén-dioxidot, vagyis a normális érték körülbelül százszorosát tartalmazó levegőt lélegeztek be. Gabriele Gratton, az egyetem professzora elmondta, a szervezetünk erre a kihívásra általában azzal reagál, hogy növeli az agy vérellátását, így az oxigénszintjét is, ezzel pedig lehetővé teszi, hogy az agy több szén-dioxidtól tisztuljon meg. A kutatók ezt követően

  • funkcionális közeli infravörös spektroszkópia (NIR-spektroszkópia) eljárással megmérték a tervezésben, a viselkedés szabályozásában és a döntéshozatalban is kulcsszerepet játszó homlokkéreg oxigénellátottságát,
  • illetve bonyolult feladatok elé állították a résztvevőket, ahol időnként ellentmondásos vagy egymással versengő utasítások között kellett eligazodniuk.

A résztvevők többségének agyában gyorsabb és erősebb oxigénszállítást mértek, ha a feladatok előtt flavonoidokban gazdag kakaót fogyasztottak, és ezek a tesztalanyok jobban teljesítettek a kognitív tesztek többségén is. A sok kakaóflavonoidot fogyasztó résztvevők 11 százalékkal gyorsabban oldották meg a komplex problémákat ahhoz képest, amikor semennyi flavonoidot nem fogyasztottak, vagy feldolgozott, elenyésző mennyiségű flavonoidot tartalmazó kakaót adtak nekik. A könnyebb feladatoknál ugyanakkor nem volt mérhető különbség.

Catarina Rendeiro, a Birminghami Egyetem táplálkozáskutatója szerint ez arra utal, hogy a flavonoidok a nagyobb kihívást jelentő problémák esetén segíthetnek. Azt mindenesetre érdemes kiemelni, hogy a résztvevők szervezete nem egyformán reagált a kakaóflavonoidokra, volt egy kis csoport, amelynél semmilyen hatást nem váltottak ki. A tizennyolc fős csoportból egészen pontosan négy embernél nem mutatkozott különbség, ha flavonoidok után végezték el az oxigénellátási tesztet és a bonyolult feladatokat. Rendeiro szerint ennek hátterében az állhat, hogy ők már a legelső, flavonoidok nélküli vizsgálatokban is a legjobb eredményeket mutatták, így náluk nem volt sok lehetőség a javulásra. A tanulmány szerzői szerint az eredmények összességében arra utalnak, hogy a kakakóflavonoidok fogyasztása után javuló vérellátás összefügg a kognitív működés javulásával. Ennek fényében máris érthető, hogy Arató „Hide the Pain Harold” András, aki a tej mellett a kakaót is nagyon szereti, 44 ezer forintot és egy rakás gyümölcslevet nyert annak idején a Mindent vagy semmit nevű kvízműsorban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!