Köröm nagyságú miniveséket nyomtattak ausztrál kutatók

2020. november 24. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva

Miniveséket hoztak létre egy háromdimenziós nyomtatáshoz hasonló eljárással Ausztráliában, írja az MTI. A melbourne-i Murdoch Gyermekegészségügyi Kutatóintézet és az amerikai Organovo biotechnológiai vállalat közös kutatásának eredményei alapján

az őssejtek háromdimenziós bionyomtatásával a szervátültetéshez megfelelő méretű veseszövetlemezeket lehet létrehozni.

Az eljárás során egy „őssejtpasztából” készített „biotintát” préselnek ki egy számítógép által vezérelt pipettán keresztül, így létrehozva a mesterséges élőszövetet.

Bár a bionyomtatással készült mini kiválasztószervek mindössze akkorák, mint egy köröm, felépítésükben hasonlítanak egy valódi méretű veséhez, és megtalálhatóak bennük az apró szűrőként működő nefronok. A szakemberek több olyan gyógyszert is teszteltek a miniveséken, amelyek veseproblémákat okoznak az embereknél.

„A gyógyszer által kiváltott veseprobléma az egyik legsúlyosabb mellékhatás, amelyet nehéz előre jelezni állattanulmányok révén”

– mondta Melissa Little, az MCRI professzora. A bionyomtatással létrehozott emberi vesék viszont szerinte praktikus megoldást jelentenek a toxicitás tesztelésére.

A szakember szerint a technológia magában hordozza a személyre szabott vesekezelések és végső soron a beültethető veseszövetek létrehozásának lehetőségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!